Hatalmas környezeti károkat okoz(ott).

Az ukrán környezetvédelmi minisztérium és klímavédelmi civil szervezetek közzétettek egy tanulmányt, amiben arra keresték a választ, hogy eddig mekkora kárt okozott az orosz–ukrán háború a Földünknek, azaz hogy a 2022 februárja óta mekkora szén-dioxid-kibocsátást eredményezett, valamint azzal is számol, hogy a tervezett újjáépítés miatt mennyi szén-dioxid kerül majd a légkörbe.

A dokumentumban felsorolták a harcok okozta főbb szén-dioxid-kibocsátó tevékenységeket,  így a katonai járművek által felhasznált több milliárd liter üzemanyagot, csaknem egymillió hektárnyi felgyújtott mezőt és erdőt, több száz olaj- és gázipari létesítmény felrobbantását, valamint a több száz kilométernyi frontvonal megerősítéséhez felhasznált hatalmas mennyiségű acélt és cementet.

A tanulmány szerint az orosz–ukrán háború nagyjából 175 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással járt (eddig), ez a mennyiség 90 millió autó éves kibocsátásának felel meg.

A háborús kibocsátások nagyjából három részre oszthatók: a katonai tevékenységre, a sérült infrastruktúra újjáépítéséhez szükséges acélra és betonra, míg az utolsó harmadot több, egymástól eltérő tényező, köztük a tüzek és az emberek helyváltoztatása alkotja.

A jelentés szerint a katonai tevékenység által 51,6 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő kibocsátás keletkezett, aminek nagy részét, 35,2 millió tonnát az orosz hadsereg üzemanyag-fogyasztása okozta.

A háború jelentősen megnövelte a tüzek gyakoriságát is az érintett területeken. A jelentés szerint egymillió hektárnyi földterületen ez mintegy 23 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő légköri kárt okozott.

A tanulmány szerint az Ukrajna és Oroszország egyes részei feletti légtér lezárása, valamint az orosz légtér egyes légitársaságok általi használatának korlátozása valamivel több mint 24 millió tonna szén-dioxid-kibocsátási többletet eredményezett, mert bár a korlátozások nagyrészt megtisztították az égboltot Ukrajna és Oroszország mintegy 18 millió négyzetkilométere felett, „egyben órákkal meg is hosszabbította az Európa és Ázsia közötti utazásokat, ami pedig többlet üzemanyag-fogyasztással párosul”.

A jelentés a szén-dioxid-kibocsátás társadalmi költségét is számszerűsítette: „az Oroszországi Föderáció által okozott teljes klímakár 24 hónap után több mint 32 milliárd dollárra rúg”.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Még a klímaszkeptikusok retinájába is beleég ennek a kiszáradt lagúnának a látványa

Mexikóban vannak csodás helyek, és lehet, egykor ez is az volt, de most több ezer haltetem borítja.

Közelgő éghajlati pokolról beszél az ENSZ

Úgy tűnik, haladunk a katasztrófa felé.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés