Egészen pontosan a baguette-től, ami hamarosan a világörökség részévé válhat.

A francia kulturális minisztérium közölte, hogy Franciaország a baguette-et, a ropogós héjú hosszúkás francia fehér kenyeret jelöli az UNESCO-világörökségi listájára.

írja az MTI.

A tárca március 31-ig nyújthatja be a pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), amely a végső döntést várhatóan 2022 őszén mondja ki.

A minisztérium közleménye emlékeztetetett arra, hogy Franciaországban a pékségek száma folyamatosan csökken, elsősorban a vidéki területeken: míg 1970-ben 55 ezer házi készítésű péksüteményeket árusító pékség volt az országban (790 lakosonként egy), addig jelenleg már csak 35 ezer (2 ezer lakosonként egy), s a szerepüket gyakran az üzemileg, adalékanyagokkal készített baguette váltotta fel.

Az UNESCO a világ szellemi örökségének listájára évente csaknem száz új jelölt kerül fel egy hosszú pályázat után, amelyeknek először a nemzeti örökségi nyilvántartása kell bekerülniük, majd az adott ország kormánya mutathatja be őket az UNESCO illetékes bizottságának.

Az UNESCO 2018 decemberében a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára, miután azt kétmillió ember kérte petícióban.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Két férfi egy hurrikán közepébe autózott, felvették az egészet, mi pedig elmondjuk, mi a tanulság

Sokkal fontosabb és univerzálisabb, mint hogy „ne autózz egy hurrikán közepébe!”.

Az ugrálás lehet jó szórakozás is – ha nem egy repülőgép csinálja

Itt viszont egy kisrepülő pilótája produkálta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ferrarival ülnénk be egy moziba

Budapest feldolgozóközpontot épít a piacon megmaradt, de fogyasztható élelmiszerek hasznosítására

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve