Az alabamai Pelhamben történt a címben is emlegetett affér, aminek sokkal fontosabb és univerzálisabb a tanulsága, mint hogy „ne autózz egy hurrikán közepébe!”.

Persze, ez is egy fontos dolog, és ezzel valószínűleg a klipecske készítői is tisztában voltak és nem szántszándékkal hajtottak bele a tornádóba.

Van azonban még valami, ami talán neked is az eszedbe jut, amikor megnézed a videót.


További felvezetés helyett csak leírjuk:

Ne hadonásszatok azzal a rohadt telefonnal, amikor valami fontos kerül elétek!

Mielőtt elküldesz minket a fenébe; igen, nekünk baromi könnyen jár a szánk és egy ilyen helyzetben az ember nyilván nem tud olyasmivel foglalkozni, mint a kompozíció, de azért tegyük a kezünket a szívünkre és lássuk be: nagyon nem nehéz horizontális helyzetbe fordítani azt a szerencsétlen okostelefont.

Valószínűleg az Instagram miatt jött divatba az az idióta szokás, hogy az emberek vertikálisan készítenek mozgóképeket, pedig fektetett állapotban a telefon sokkal több képi információt tud rögzíteni és úgy nem kell kapkodni, mint egy epilepsziás, hogy minden beleférjen a látómezőbe.

Persze nézőként az ember könnyen osztogat tanácsokat, miközben az adott szitu résztvevői épp az életüket féltették. Most viszont az van, hogy nekik szerencsére nem esett bajuk, nekünk pedig muszáj levonnunk az eset fontos következtetéseit a köz épülésére.

Ez is érdekelhet:

Az ugrálás lehet jó szórakozás is – ha nem egy repülőgép csinálja

Itt viszont egy kisrepülő pilótája produkálta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés