Pár éve matracot akartunk venni. Felnéztünk az egyik megbízható, mindent-is-áruló honlap webshopjába, és megelégedve láttuk, hogy épp nagy leárazások vannak.
Ortopéd matracok, egy- és kétszemélyesek, meg olyan is volt, amelyen egy keresztbe elnyúló döglusta macska is vígan elfér.
- Szinte feleannyiba került minden;
- a termékek mellett több száz ellenőrzött vélemény;
- a kiszemelt termék esetében 4,6 csillag a lehetséges 5-ből.
Lehet az embernek ekkora szerencséje?
Később egy ismerősöm is lecserélte volna a matracát, én pedig nagy büszkén elújságoltam neki, hogy micsoda vásárt kötöttem pár hónapja: a matrac kényelmes, a párom háta reggelente már nem fáj, én pedig mintha kipihentebben ébrednék. „Egyébként féláron jutottam hozzá” – tettem hozzá, majd mint kiderült, az ismerősöm hasonlóan szerencsés volt: ő is egy zsíros matracpromóba botlott. Csakhogy fél év eltéréssel monitoroztuk ugyanazt a terméket.
„Létezik ilyen?”
Az ára mit sem változott, ami egy termék esetében fél éves távlatban nem nagy kunszt, azonban a matracokra biggyesztett százalékjelek mintha a termékbe égtek volna: az áruk továbbra is 40–50 százalékos zuhanórepülésben volt. Kezdett érdekessé válni a dolog, így aztán szokásommá vált, hogy havonta, kéthavonta egyszer felnéztem a webshopba az aktuális matrackínálatért, és megelégedve tapasztaltam, hogy az akcióőrület tovább tart, mint egy vágatlan Tarr Béla-film.
Ezek a matracok az egész életüket leárazva töltik, és akkor felvetődött bennem a gondolat: ha egy termék folyamatosan le van árazva, akkor annak a terméknek vélhetően az az igazi ára.
Mindez hat éve történt, amikor még kezdő voltam az online vásárlások világában. Igen, a termék bevált, és a kiadott összeget sem sokaltam érte... akkor végül is mi a gond? Az, hogy az értékesítők egy olyan viselkedésmintát próbálnak elültetni bennünk, amely gyengíti az impulzuskontrollunkat, az azonnali késztetések feletti uralmunkat. Ha leárazást látsz, ne habozz, hanem vásárolj, különben lemaradsz!
Pár éve nekem is jó mókának tűnt az, hogy néha egy csomó termékhez olcsóbban hozzájuthatok, ma már viszont szabadulni sem tudok a leárazások fogsága alól, mert időtől és (média)tértől függetlenül folyamatosan körülvesznek és csalogatnak engem.
A villogó százalékjelek ott vannak mindenhol: a közösségi oldalakon, a legnépszerűbb videomegosztó webhelyeken, az internetes keresőkben, lényegében minden olyan felületen, ami ingyenes. Látszólag a netezés csak havi pár ezerbe kerül, azért is az internetszolgáltatónak kell fizetni, na meg kell hozzá némi áram és egy működőképes készülék, cserébe viszont többnyire díjmentesen olvashatunk cikkeket, híreket meg recepteket, nézhetünk videókat meg hallgathatunk zenét; a nagy kalandozás közben pedig eszünkbe se jut a régi mondás, hogy az életben semmi sincs ingyen. Bizony, internetezés közben a figyelmünkkel és a vásárlókapacitásunkkal perkálunk az ingyenes tartalmakért, és olykor még a fizetősökért is. Ez pedig egy olyan üzlet, amiben hosszú távon talán mi húzzuk a rövidebbet.
Amikor a termék talál meg minket
Életünket folyamatos online jelenlétben töltjük, és közben folyamatosan az arcunkba másznak a minket megcélzó hirdetések. Hol a gond? Hiszen a tévében leadott filmeket is megszakították a reklámok, ott sem csak havi pár ezerrel fizettünk a vastag kábeltévécsomagért, hanem főként a figyelmünkkel és a vásárlókapacitásunkkal; és most sincs ez másként. Így működik a piac, mondhatnánk.
Van viszont egy óriási különbség: a tévében leadott reklám során a fogyasztónak még nem volt lehetősége azonnal rákapcsolódnia a termékre – ez viszont mára teljesen megváltozott.
A reklámok ereje
A reklámok főleg a tudat alattinkat célozzák meg: idegesítők, utáljuk őket, elalszunk rajtuk, néznénk már tovább azt a kurva sorozatot vagy a virágcserépbe pisilő tündérmacskát YouTube-on, viszont a reklámszlogen és a sugárzott életérzés így is könnyen gyökeret ver bennünk. Hiszen a terméket egy csapat fess, bulis, boldognak tűnő arc fogyasztotta, akire mi is szívesen hasonlítanánk, akikkel mi is szívesen bandáznánk, akiknek könnyen bizalmat szavazunk; szerencsésebb esetben Enrique Iglesias, David Beckham vagy Kiszel Tünde mosolya is ránk csillan. Persze a reklámok többsége bugyutának tűnik, azonban meglepődnénk, mennyire effektív a folyamatos nyomásgyakorlásuk. Amikor a polcokat figyeljük tanácstalanul az egyik áruházban, és egyik termék mellett sincs releváns érvünk, csak egy kis lökés hiányzik nekünk. Ezt adja meg a reklám: az olyan ismerős dolgok ugyanis, amelyekhez nem társítunk negatív érzéseket vagy élményeket, kapaszkodóként szolgálhatnak a komfortzónán kívüli helyezetekben. Ez viszont nem feltétlenül jó hír nekünk: a termékeknek és szolgáltatásoknak egyre inkább a marketingje versenyzik egymással, a köztük rejlő minőségbeli különbség gyakran elhanyagolható. Akinek pedig a kezében több erőforrás összpontosul, az nem feltétlenül tesz le jobbat az asztalra, a hangjára viszont bizonyosan jobban odafigyelnek.
Az internet aranykorának, a közösségi médiumok szárnyalásának és a nagyban megkönnyített, leegyszerűsített online rendeléseknek köszönhetően sokkal közelebb kerültünk a tűzhöz.
Már nem kell eljutnom az esti filmtől az áruházig, hogy megvegyem azt a kávéfőzőt, már meg tudom rendelni itt és most. Márpedig miért ne tenném, ha pont most van rajta egy harminc százalékos leárazás? Szerencsésebb esetben amúgy is akartam kávéfőzőt venni... kevésbé szerencsés esetben meg nem. Hát ilyen ez.
Folyamatosan online vagyunk. Gyakorlatilag már csak alvás közben lélegezhetünk fel. Mintha csak egyfolytában tűzvonalban lennénk. A százalékjelek pedig nem kímélnek minket a reggeli szieszta, a munkahelyi szünet vagy az esti sörözés közben sem. Rögzítjük őket, belénk férkőznek és dolgoznak bennünk tovább. Előbb-utóbb pedig döntünk – és minden körülmény adott ahhoz, hogy az ne legyen eléggé átgondolt.
Manapság már több online tartalomkínáló platformra is előfizethetünk, cserébe lehetőleg minőségi szolgáltatás(oka)t és reklámmentes felületet kapunk. Ez járható út lehet egy tudatosabb élet felé, azonban sokan nem tudják vagy nem akarják ezt az irányváltást megengedni magukat. Nincs mindenkinek büdzséje ahhoz, hogy visszavásárolja tudatának egy darabkáját az online értékesítőktől: másrészt sokan nem is érzik ennek szükségét.
És ha valaki elszánt is az ügyben, azzal szembesül, hogy ha akarna, akkor se tudna a hirdetések elől teljesen elbújni a közösségi oldalak és az online médiatér jelenlegi működése miatt.
Ráadásul a rólunk módszeresen gyűjtött adatok és internetes sütik révén a keresési preferenciánkkal, érdeklődési körünkkel és vásárlási szokásainkkal is tisztában vannak; így elég csak néhány percig lakkcipő után nézelődnünk reggeli unaloműzés gyanánt, hogy aztán a hátralévő napunk során díszbocskorok serege kísérje az online tevékenységeinket. Az emberek egy része pedig előbb-utóbb megtörik, főleg, ha a kínált termékhez – amelyre talán annyira szüksége sincs – most épp kedvezménnyel juthat hozzá.
„Igazából nem is akartam ilyet venni, de tök jó áron volt”
Hát igen, régi duma, mind jól ismerjük. Az ember húsz éve csak időközönként ment el (nagy)bevásárolni, mert egyszerűen nem fért több az idejébe, így a meggondolatlan vásárlásoknak is volt egyfajta fizikai gátja; ma viszont már nézelődéssel és vásárlással indíthatjuk, folytathatjuk és fejezhetjük be a napot. Még a teleshopos adások is véget értek előbb-utóbb, a műsorformátum mai szemmel nézve pedig nem volt a legeffektívebb, hiszen a bemutatott termékek palettája csak egy bizonyos érdeklődési kört fedett le. Az online térben viszont miután felfedjük a gyengéinket kártyáinkat, hamar megtalálnak minket a személyre szabott hirdetések, amelyek elől aztán nem lesz menekvésünk.
Mert ugye mindenkit érdekel valami, de attól még vásárolni nem feltétlenül akar belőle – ezt a szakadékokat hivatottak áthidalni a szervezett leárazások.
„Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk.”
Harcosok klubja (Fight Club)
Black Friday hava
Lassan egyre többen ébrednek rá arra, hogy a Black Friday tényleg egy sötét péntek, egy fekete folt, korszakos tünete egy civilizációs betegségnek. Ma már ott tartunk, hogy a média, a piac és az egyszerű halandó is ugyanúgy rákészül az őrületre, sokan még szabadnapot is képesek ilyenkor kivenni. Sok kereskedő már hajnali öt órakor vagy akár már korábban is kinyit, a Black Fridayre készülő vásárló pedig akár hosszú órákon át kész sorban állni egy-egy leárazott termékért. A kapunyitás után pedig ahogyan a vízhullámok pusztító, elemi erővel törnek át, úgy rohanják le olykor a boltokat és áruházakat az éhes csordaként lesben álló fogyasztók – jobb esetben csak az online térben:
Magyarországon november 26-ára időzítette a legtöbb értékesítő a sötét ágyúit, azonban sokan már előtte egy vagy két héttel is hadban álltak. A Black Friday időtartama egyre inkább kitolódik és rendszertelenné válik, emellett régiónként is vannak eltérések a rajtolásban, így a legbiztosabb az, ha lassan az egész novemberi hónapra ráaggatjuk ezt a címkét, és Szent András havát elnevezzük Black Friday havának –
a legjobb példa erre a romániai Altex, amely szinte kereken egy hónapig ünnepelt:
Így már jóformán kipihenni se tudjuk a Black Fridayt, hiszen folyamatosan pszichés hadviselés alatt állunk, és vásárlásra ösztönöznek minket napokon vagy heteken át. Azonban nehogy azt reméljük, hogy egy kicsit is fellélegezhetünk: a decemberi hajtás csak most kezdődik – a szeretetet adni mindent eladni elv pedig újra érvényesül:
hamarosan érkeznek a megható karácsonyi reklámok, amelyek az érzelmeinkre rájátszva próbálnak telefonokat, kabátokat, lakáshiteleket ránk sózni. Persze mindezt akciósan, hiszen akkor vagyunk mi is igazán elégedettek.
A folyamatosan repkedő százalékjelekkel az egyik legnagyobb baj talán mégis az, hogy a kapudrogot jelentik a kényszeres vásárláshoz.
Tudományos konszenzus van arról, hogy a társadalom fogyasztóorientáltsága miatt nő a kényszeres vásárlásban szenvedők aránya – az Amerikai Egyesült Államokban a lakosság mintegy 9 százaléka érintett, ez az érték az internet térnyerése előtt negyedennyi lehetett.
Egy sokrétű zavarról beszélünk, amely impulzív, kompulzív és addiktív sajátosságokkal egyaránt bír, így pedig jól összegzi a viselkedési függőségek jellemzőit. A kényszeres vásárlás negatívan hathat a munkamorálunkra, az általános közérzetünkre és koncentrációs képességeinkre, de a személyes kapcsolatainkat is megnehezítheti, súlyos esetben pedig anyagi nehézségeket is okozhat. Hoyer Mária, Demetrovics Zsolt és Kun Bernadett 2010-ben megjelent, Viselkedési Függőségek című írásában több, a vásárlással kapcsolatos viselkedési zavarról is ír. Az általuk felállított főbb kategóriák: érzelemfókuszú, impulzív, kontroláltalan, kényszeres, addiktív és imázsvásárló.
Mit tehetünk?
Könnyű volna rávágni erre néhány velős idézetet az Út a vadonba (Into the Wild) című filmből, baszni mindenre rá, elindulni Alaszkába, és kiszakadni a fogyasztói társadalomból; azonban ezt a gyermetegen romantikus megoldást csak utolsó esetben ajánljuk. Addig is segíthet a tudatosítás és a tabusítás mellőzése. Vegyük észre mihamarabb a jeleket magunkon és közeli ismerőseinken, hozzátartozóinkon, és merjünk beszélni róla.
Sokan normálisnak tartják azt, hogy az igény feletti fogyasztás és a megállás nélküli vásárlás az életünk részévé vált, semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a naptári év felét leárazások közepette töltjük el, így talán furcsának vélhetik a témafelvetést. Azzal viszont ők sem számolnak, hogy miként formálják át ezek a trendek az általános igényeinket, életmódunkat, rosszabb esetben akár a személyiségünket is. És hogyan nyújtanak álmenedéket a valódi problémáink elől.
Az online vásárlás könnyedsége, szabadsága, hatékonysága és anonimitása, na meg a folyamatos leárazások könnyen spirálba sodornak minket – főleg, ha egy nehéz időszakon megyünk keresztül. Ha viszont mások látják az önfelvállalásunkat, megtaníthatjuk nekik felismerni ezeket a tüneteket. Természetesen néha ez már nem elég: ha súlyos a helyzet, javasolt orvoshoz vagy szakértőhöz fordulni.
És mindenekelőtt tudatosítsuk magunkban azt, hogy amiért egy terméket féláron adnak, attól még nem lesz nagyobb szükségünk rá.
Tartsuk szem előtt azt, hogy a vásárlás csakis átmenetileg pótolja a belső üresség érzését, az önbecsüléshiányt és a szeretetigényt – a problémáinkat viszont nem oldja meg. Gyakoroljuk az impulzuskontrollt, szerezzük vissza az irányítást az online döntéseink felett, és próbáljunk határokat szabni magunknak – ezek betartásában szintén nagy segítségünkre lehetnek barátaink és közeli hozzátartozóink.