Csak okosan és fenntarthatóan kell használni.

Az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága a faalapú helyettesítő anyagok minél szélesebb körű alkalmazását, hatékony felhasználását, és ezek uniós támogatását javasolja. Állásfoglalásuk szerint a gazdasági előnyök mellett a társadalmi hatások, valamint

az ökoszisztéma-szolgáltatások előnyei is indokolják az erdők megőrzését, amely a biológiai sokféleségben, a szénmegkötésben, az édesvízellátásban egyaránt nélkülözhetetlen.

Nehezményezték ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodók és a tulajdonosok a rendelkezésükre álló uniós források felét sem használják föl. A képviselők felszólítják az uniós tagállamokat, hogy könnyítsék meg a támogatások hozzáférését, egyszerűsítsék az adminisztrációt. Az EU-nak figyelembe kell vennie azt is, hogy

a több fajból álló erdők jobban ellenállnak az éghajlati hatásoknak, ezért nem szabad monokultúrákat támogatni.

Kiemelték, hogy a fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet.

Az éghajlatváltozás és az emberi tevékenység is terheli az erdőket, és minden terhelés csökkenti a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességüket – olvasható az EP honlapján közzétett állásfoglalás-tervezetben. Hozzátették, hogy

az erdei élőhelyeknek csupán 49 százaléka van jó védettségi helyzetben,

bár azt nem lehet kijelenteni, hogy rossz állapotúak volnának az EU erdői. A fenntartható erdőgazdálkodás nagy múltra, sok tapasztalatra és szakértelemre támaszkodhat Európában, a 2030-ig szóló uniós erdőgazdálkodási stratégia pedig biztosíthatja a kontinens erdőinek jövőjét, hogy azok továbbra is elláthassák a funkcióikat, segítve többek között a klímacélok teljesítését.

Ez is érdekelhet:

A Boráros téren van már Mijavaki-minierdő

Egy ilyen forgalmas csomópontban különösen fontos a levegő javítása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Gyönyörű lány egy gyönyörű vidékről

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés