Vedd a kezedbe az egészséged.

Igazából nem is az önkielégítésen van a hangsúly, hanem az ejakuláción, vagyis nem feltétlenül kell magadat kényeztetni, hanem szexelhetsz mással is, a lényeg, hogy

havonta legalább 21-szer menj el, mert így jelentősen csökkentheted a prosztatarák kialakulásának kockázatát

– ezt nem mi mondjuk, hanem a Boston University kutatói jutottak erre az eredményre egy 18 évet felölelő vizsgálat végén.

A kutatás során 20 és 29 év közötti, illetve 40 és 49 év közötti férfiakat vizsgáltak. A fiatalabbaknál 19%-kal, az idősebbeknél 22%-kal csökkent a prosztatarák kialakulásának esélye havi legalább 21 szeri ürítés mellett. Akik ennél kevesebbszer spricceltek (4-7 alkalom/hó), bizony nagyobb eséllyel diagnosztizálták a betegséget.

Az ok pedig nagyon egyszerű: ejakuláció során kimosódnak a karciogének (azok az anyagok, amelyek rákos folyamatokat indíthatnak el a szervezetedben), így kevesebb fertőzés tudja megtámadni a prosztatát.

És ne feledd, ha barátnőddel/barátoddal ennyiszer nem is jön össze a dolog, te magad is tudsz tenni az ügyért.

(Forrás: matookerepublic.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés