Egy angol utazási iroda ötnapos programot szervez 2020 márciusában Észak-Koreába. A túra nem titkolt motívuma, hogy minden este helyi kocsmákban lehet inni, ahol az iroda szerint „el lehet vegyülni a helyiekkel.”
Az ötnapos túra programja egyébként észak-koreai diktatúra vezetőinek dicsőítésére emelt szobrok, emlékművek, múzeumok végiglátogatásából, és ivásból áll. Az egyik program Kim Ir-szen és Kim Dzsongil hatalmas szobrának felkeresése. Hozzáteszik, hogy kettő és négy euróért virágcsokrot is lehet venni a helyszínen és oda lehet tenni a Kedves vezetők szobrainak talapzatára.
Ezen kívül meglátogatnak majd egy lőteret, ahol régi orosz fegyverekel lehet lövöldözni, és felkeresnek egy borászatot is.
Ezeken kívül pedig sörfőzdékbe, és kocsmákba mennek, március 20-án pedig szomorú búcsút vesznek a kedves észak-koreai idegenvezetőiktől.
Nagyon kis kellemes programnak ígérkezik ez, de azért elgondolkodtató, hogy mégiscsak egy olyan diktatúráról beszélünk, ami hetven éve milliókat tart brutális elnyomásban. 2012-ben a Playernek interjút adott egy dél-koreai származású írónő, Kim Suki, aki fél évet töltött el Észak-Koreában. Az ő véleménye realisztikus képet fest a Kim család által irányított országról.
„Az egész rendszer elmondhatatlanul embertelen. Tudjuk, hogy léteznek a gulágok, diktatúra van, áruhiány van. És volt valami, amit saját magamon tapasztaltam meg a kint létem alatt. Ez pedig az, hogy egyedül úgy viselheted el az ottani életet, ha abbahagyod a gondolkodást. Észak-Koreában nem bátorítják a gondolkodást, mivel az nagyon veszélyes dolog. Mindenki folyamatosan hazudik, mert az a túlélési stratégiájuk része. Maga Észak-Korea is egy hatalmas hazugság, és ez mindig kiderül, amikor bekerülnek a hírekbe. Nem hiszem, hogy felismerjük, hogy a már hetven éve fennálló észak-koreai rezsim az egyik legembertelenebb diktatúra az emberiség modern történetében.”
Matt Ellis, a Smiling Grape Adventure Tours utazási iroda vezetője egy egészen másféle Éstak-Korea képét festi le potenciális kuncsaftjai számára:
„Az észak-koreaiak barátságos, kedves és érdeklődő népek. Ha az ember találkozik velük, kiderül, hogy vendégszeretők, és tele vannak kérdésekkel azzal kapcsolatban, hogy mi hogyan élünk.”
Elnyomó rendszereket turistaként felkeresni komoly dilemma. Fogós etikai kérdés, hogy érdemes-e Tibetbe utazni, miközben tudjuk, hogy az utazásra elköltött pénz nagy része nem a helyiekhez, hanem kínai vállakozásokhoz, és az államhoz fog befolyni (a Kínai Néphadsereg például szállodákat is működtet ott.) Etikus-e olyan közel-keleti államokban nyaralni, amelyek diktatúrák, és ahol az alapvető emberi jogokat hírből sem ismerik, gyakoriak a nyilvános kivégzések, a nők pedig másodrangú állampolgároknak számítanak?
Lehet-e józíűen sörözgetni egy phenjani kocsmában, miközben közismert tény, hogy Észak-Korea elszigetelt, korrupcióval sújtott és atomfegyverekkel felszerelt ország?
Jófejség-e megkoszorúzni Kim Ir-szen szobrát, miközben kényszermunkatáboraiban mintegy 150–200 ezer politikai fogoly raboskodik, az áldozatok száma több százezerre tehető?
Ezen lágerek kétszer annyi ideje léteznek, mint ameddig a szovjet Gulág fennállt, és közel tizenkétszer annyi ideig, mint ameddig a náci koncentrációs táborok.
Az ötnapos túra ára nagyjából 1300 angol font, átszámolva 550 ezer forint, vagyis relatíve olcsó.