Igazán izgalmas családi autós kaland bérelt kocsival felgurulni a Lappföldre januárban! Az északi fény meg a kutyaszánozás szinte már csak ráadás az utazás mellé.
Ősszel, amikor elkezdtem szervezni ezt a családi kirándulást, még az volt az egyik legnyomósabb érv a januári lappföldi túra mellett, hogy ha már a klímaváltozás úgyis elvitte az igazi hazai teleket, legalább Z generációs lányaim is lássanak egy kis valódi havat-jeget. Persze akkor még nem sejtettem, hogy egy nappal a tervezett indulás előtt fel kell mennünk kis Fejér megyei falunkból Budapestre aludni egyet, mert esetleg a tizenöt éve nem látott havazás és hófúvás miatt ki se tudunk jutni otthonról. Ha most visszamehetnék és újratervezhetném a téli kalandot, lehet, hogy delfinekkel úszásra cserélném a kutyaszánozást. Na de már mindegy: mentünk, láttunk, visszajöttünk, és most elmesélem azoknak, akik szintén fontolgatnak valami hasonlót, hogy is megy manapság egy ilyen repülős-bérautós-airbnb-s sarkkörön túli utazás a legkeményebb télben.
Aki nem olyan keményvonalas autó- és közlekedésbuzi, mint én, repülhet közvetlenül (pontosabban helsinki átszállással) Rovaniemibe, a sarkköri Mikulás-diznilendbe is. Én azonban azt vallom, az út legyen legalább olyan izgi, mint a célbaérés, és úgy döntöttem, a finn főváros repterén autót bérelünk és azzal megyünk fel csaknem 900 kilométert, útközben meg-megállva, nézelődve.
A célállomás egy kevésbé turistás svéd határvároska, Pello lett, ahol olcsóbb a szállás és talán még a kutyaszánozás is, mint Rovaniemiben. A kutyaszán-túra születésnapi és ballagási ajándékként került fel a torta habjára meggyként két szerencsés családtagnak, szülinapos feleségemnek és ballagó lányomnak.
(Szép, kemény szem meggy volt mondjuk, az igaz. A -32 fokos déli verőfényben a szervezők meg is kérdezték, hogy nem lenne-e jó inkább másnap vagy harmadnap, mert harminc fokos alatti hidegben már nem szoktak túrákat szervezni. Végül azért csak elvitték szeretett feleségemet és lányomat két órára csonttá fagyni a futás közben gyakorlatilag folyamatosan szaró kutyusok mögött, amíg másik, valamitől megnáthásodott lányommal a jó meleg autóban kucorogva vártam őket. Most egy kicsit aggódom, én vajon mit kapok majd tőlük ajándékba a következő alkalomra.)
Online foglalások: szállás, repülés, autóbérlés: unalmasan egyszerű minden, de akadnak meglepetések
Ebben az internetes szép, új világban alig néhány előkészítő munkaóra keretében már jóelőre leszerveztem a kocsit, a szállásokat, a kutyákat, a repjegyeket. Aki nem tud angolul, annak jó hír, hogy már nem is kell tudni: a google mindent lefordít mindenhol helyettünk. Az egész folyamatban két meglepő és kicsit kellemetlen mozzanat volt csupán. Az egyik, hogy a repjegy-vásárlás legutolsó lépésénél derült ki: a stockholmi átszállásos hazaút a jegybróker cég különleges szervezési lifehackje. Nem egy foglalási számon, egy útként foglalták le a jegyeket, hanem úgy, hogy Stockholmban ki kell mennünk, fel kell venni a feladott bőröndöt, újra fel kell adni és megint át kell menni a biztonsági átvilágításon. Ez nem nagy dolog és a háromórás átszállási időbe bele is fért, de ha előre tudom, hogy trükközik a rendszer, kevésbé bizonytalan itinert választottam volna.
A másik problémába a bérautó lefoglalásakor ütköztem. Mint kiderült (természetesen itt is csak a foglalási folyamat legvégén): a finn bérautós cégek valamiért nem igazán fogadnak el debit (betéti) kártyát, hanem mindenképpen a bérlő és elsődleges sofőr nevére szóló credit (hitel-) kártyát akarnak, kb. 1500 eurós biztosíték lekötésével, akkor is, ha teljes biztosítással kérjük a kocsit. Nekem pedig kreditkártyám nincs.
Kiderítettem, hogy van cég, ahol debitkártyával is lehet bérelni autót, de valamiért ennek vagy sokkal magasabb, úgy másfélszeres díja lenne egy komoly cégnél, vagy pedig komolytalan szolgáltatótól kellene öreg kocsit bérelni, amit egy sarkvidéki autós túránál talán nem érdemes megkockáztatni. Szerencsére a feleségemnek van egy kreditkártyája, így az ő nevére béreltük a kocsit végül, ami sokat emelt a születésnapi meglepetéstúra eleganciáján.
A szállásokkal is minden teljesen rendben volt, mindkét Airbnb-házikó pont olyan volt, mint a leírásban. Egy picike csapdába azért beleléptem; a második szállásunknál az ágyneműhuzatért elkértek még fejenként 10 eurót. (Vihettük volna a saját huzatunkat, ha akarjuk.) Ez ugyan szerepelt a leírásban az Airbnb weboldalán is, de én átsiklottam felette; soha nem tapasztaltam még ilyen fura kicsinyességet korábban. A helyszínre érve viszont már nem tudtam tovább haragudni. Úgy tűnt, ez a fura extra díj a tulaj minket fogadó, a szauna kezelését megmutató és az ágyneműt (a -35 fokban pizsamában) áthozó 13 éves lányának zsebpénze a családi vállalkozásból.
Gépátvitel Helsinkiben: az autóbérlés is egyszerű, de kell hozzá egy hitelkártya
Az odarepülést nem is nevezném a kaland részének. A Finnair Budapest-Helsinki direkt járata nagyjából annyi izgalmat nyújtott, mint a 4-es-6-os villamos. Na de a visszaút! Stockholmba még gond nélkül vitt át minket a Norwegian Air Sweden (tényleg ez az identitászavaros légitársaság neve) Airbus A-320-asa. Ellenben a Stockholm-Budapest Ryanair járat húszéves Boeing 737-ese a futópálya közepén, gyorsulásból fékezve megszakította a felszállást, majd visszagurult az apronra. Végül számos laptopos mérnök rendkívül megnyugtató pilótafülke-látogatása utáni, immár eseménymentes felszállással összességében vagy másfél órás késéssel, de szerencsére további gebasz nélkül értünk haza.
A bérautó átvétele sem okozott gondot. A foglalási visszaigazoláson szereplő infók alapján simán megtaláltuk a reptéri terminál melletti épületben a cég irodáját. Utána volt pár lélegzetvisszafojtott perc, amíg az autóátadós srác a backoffice-rendszerben kibogarászta, hogy ki foglalt, kinek a nevére, milyen kártyával, de végül megkaptuk a kulcsot. Az azért furcsa volt, hogy a Rentalcars.com brókeren keresztül foglalt, egy Economy Rentals nevű cég kocsijának kulcsát egy MABI Mobility cégérrel díszített irodában kaptuk meg, majd a kocsit a parkolóház Scandia Rent táblával jelzett parkolóhelyén találtuk meg. Szövevényes maffia lehet a finn bérautós biznisz mögött!
Korábban a sarkkör feletti szállásunk tulajdonosát megkérdeztem egy üzenetben, hogy kibírja-e egy Helsinkiben, -7 fokban bérelt kocsi az ő -37 fokra előjelzett éjszakájukat, de Jari megnyugtatott: nem szokott gond lenni a nagyobb cégek autóival. Kicsit azért gyanakvóan pislogtam a szerény, fekete Hyundai i20-ra: ez a nyomoronc tényleg felvisz minket a rettenetes hidegbe és vissza is jön majd onnan?
Lefagyó hátsó ablak, döbbenetes tapadású szöges gumi és bivalyerős fűtés
Itt az idő, hogy jelképesen bocsánatot kérjek a Hyundaitól kezdeti aggodalmaim miatt. Az égvilágon semmi gond nem volt a kocsival! A komfortot csak az rontotta le valamelyest, hogy mínusz 15-20 fok alatt kivédhetetlenül lefagytak belül a hátsó oldalablakok. Így aki épp hátul ült, állandó bankkártyás jégvirág-kapirgálással kellett, hogy biztosítsa magának a kilátást.
Ezt leszámítva a brutálisan gyors és erőteljes első ülésfűtésekkel, kellemes kormányfűtéssel felszerelt, egyszerű, manuális szabályzású, de hatékony fűtésű kiskocsi zokszó nélkül indult, ment, gyorsult, lassult. Kis köszörüléssel, de -35-ben is beröffent, hamar bemelegedett, keveset evett. A túra egyik legmeglepőbb tanulsága az volt, hogy a legjobb sarkköri autó 2026-ban valószínűleg nem egy V8-as dízel LandCruiser, mint amire eddig gondoltam volna, hanem az effajta kis benzines gyöszök.
Az első szállásunk Helsinki felett kb. 300 kilométerre, Äänekoskiban volt. Errefelé ritka az ilyen hideg, mondta szállásadónk a -22 fokos hajnalon, amikor pólóban és kötényben áthozta nekünk a szomszéd épületből a meleg reggelinket, de a kocsi pöccre indult. És pöccre indult másnap reggel Pellóban, a sarkkörtől vagy 30 kilométerre északra is, -30 fokban is. Harmadnap, a -35 fokos útirekord-pillanatban azért már aggasztóan lassan forgott az indítómotor és volt egy kis ritmustalanság is a hengerek járásában az első pár másodpercben, de ennyi. Az alapjárat szinte azonnal beállt, utána pedig épp olyan egykedvűen ketyegett a koreai technika, mint nyár közepén tenné.
Ennyire hidegben persze kicsit oda kell figyelni az autó üzemeltetésére. A legfontosabb, hogy reggel ereje teljében legyen az akkumulátor. A finnek valószínűleg ezért sem nagyon állítják le a motort a rövid utakon, a boltok, üzletek előtt, és ahogy megfigyeltem, különösen a nehezebben életre kelő dízeleket hagyják előszeretettel járni a parkolóban, üresen akár egy nagybevásárlás idejére is. Ennek megfelelően a sarkköri üzletek parkolóiban nem ritka a meglepően erőteljes, büdös dízelkatalizátor-szag.
A finn forgalom: minél feljebb vagy, minden annál könnyebb
A havas-jeges finn téli úti valóságban a legnagyobb problémát a többi közlekedő jelenti. Ahogy mész felfelé, ahogy csökken a forgalom, úgy válik minden egyre egyszerűbbé. Mire felérsz a világ majdnem-tetejére, már eltűnnek, elhullanak a turisták és a városi finnek: csak az marad az úton, aki tényleg tud vezetni télen.
Ha észnél vagy, odafigyelsz, és sosem engeded kifutni a fejedből, hogy esetleg szó szerint élet-halál kérdés az egyébként teljesen evidens biztonsági alapszabályok betartása, nem nagyon eshet bajod -30 alatt sem. A telefon legyen feltöltve, a kocsi legyen mindig kellően feltankolva, az úton folyamatosan koncentrálj a vezetésre - ha ez megy, nem lesz semmi baj.
Az irdatlan teherautók méretét kell egy kicsit szokni. Egy átlagos finn kamion úgy néz ki, hogy a szóló nagy teherautó vontat egy elülső kettős tengellyel is felszerelt teljes méretű félpótot. (Vannak más konfigurációk is.) A közlekedésben persze nem sok jelentősége van, hogy pár méterrel hosszabbak a kamionok, csak az előzésre kell több időt tervezni és érdemes fejben tartani, hogy a bekanyarodó szerelvények is később fejezik be a manővert.
Két igazán durva dolog volt csak, ami újra és újra meglepett. Az egyik az autópályás előzések rendje. Az állandó fagyban nem tapad össze, hanem porként viselkedik a hó, amit az állandóan járt külső sávból a menetszél kiszorít, de a ritkán használt belső sávban 5-10 centi vastagságban megmarad. Ha te előzöl, ezen a hómezőn kell 100-120-as, esetleg efeletti tempóval elhúznod a külső sávban 90-nel baktató kamion vagy a maximális megengedett (plusz egy kicsi) tempó lehetőségét nem kihasználó, nem siető személyautó mellett.
Ha viszont téged előznek (és ha te kihasználod az engedélyezett maximumot, akkor ez azt jelenti, hogy gyorsan előznek), akkor azzal szembesülsz, hogy a türelmetlen BMW X5-ös vagy Volvo XC-90-es, esetleg óriási amerikai pickup (ezek sietnek a legjobban a finn sztrádákon megfigyelésem szerint) hatalmas teste felkavarja és átláthatatlan porfelhőként vágja eléd ezt a havat. Ilyenkor jön az, hogy megmarkolod a kormányt, összeszorítod a farpofáid és nem veszed el a gázt arra a 20-30 másodpercre, amíg nem látsz semmit, hanem bízol benne, hogy nem pont akkor ballag ki az útra eléd a táblával szinte mindenhol jelzett, akár 6-7 mázsás jávorszarvas.
Drága benzin, sok traffipax: nyugisan érdemes közlekedni
A finn utakon a normál tempó jellemzően az engedélyezett maximum, plusz-mínusz 10 km/h. A helyiek azt mondták, a plusz 10-es tolerancia benne van a sebességellenőrzés rendszerében, ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy az út mellett álló hosszú-magas, vagy duci-kocka alakú automata kamerák többsége a finn télben a lefagyott, behavazott optika miatt használhatatlan. De mindegy is, mert ilyenkor az útviszonyok miatt úgyse nagyon akar vagy tud szinte senki sokkal gyorsabban menni.
Télen egyébként szinte mindenhol 80 vagy 100 km/h-s korlátozás van érvényben a gyorsforgalmi utakon is, csak néhány sztrádaszakaszon marad meg a nyáron általános autópályás 120-as limit. Matrica nincs: a teljes úthálózatot ingyen használhatják a személyautósok.
A 80-120-as tempó kellemes előnye, hogy az 1,7-1,8-1,9 eurós (észak felé folyamatosan dráguló) benzinből nem kell túl sok. A kis Hyundai egyliteres motorja így az összes melegítéssel, hosszú álló helyzetben járatással együtt hat liter alatt fogyasztott a mínusz huszon-harmincfokos környezetben lenyomott kilométereken.
Szép, érdekes, de otthonra nem kéne
Nagyon tetszett, amit a finn télben láttunk. Lelkem introvertáltabb, békésebb része irigyli is a helyiektől a végtelen nagy tereket, a hatalmas, ember nem járta erdőket, és nem utolsósorban a hosszú, hideg időszak átvészeléséhez szükséges felelősségteljes, előrelátó attitűd folyton megmutatkozó társadalmi szelekciós hatásait. Tehát azt a megfontolt, nyugodt, nem bratyizós, de mindig segítőkész emberi környezetet, amit a finneknél tapasztaltunk. A szaunából a mínusz harmincba kilépés, hóval dörgölődzés élményét is el bírnám viselni akár minden nap pár hónapon át.
Nyomasztó volt viszont azt látni, hogy mennyire energiafüggő ez a mai téli északi finn humán környezet. Egy áramszünet, egy zavar az olajtermékek szállításában gyakorlatilag lekapcsolná itt az emberi tevékenységeket. A fatüzeléses kályha előtti szárított rénszarvast rágcsálós gubbasztáson kívül itt mindenhez elektromos áram vagy benzin kell, állandóan. Ez persze az árakon is látszik.
A ritkán lakott, az év nagyobb felében fagyos, fa alapú építkezésű északi vidék meglehetősen ingerszegény is. Műemlék alig van (hiszen idővel minden elkorhad), a jég által formált, többnyire sík táj eleve egyhangú, a kis településeken a közösségi élet még így is gyéren látogatott központjait a benzinkutak és a szupermarketek jelentik.
A gasztrokultúra, ahogy láttuk, a skandináv egyszerűség és a globális unalom keveréke. Azt hiszem, nem bánnám, ha észak-finnek születtem volna, de van bennem egy hálás elégedettség annak kapcsán, hogy ez mégsem így alakult vagy ötven éve. El kell menni, meg kell nézni, és nagyon jó onnan hazajönni - így éreztem az eddigi sarkköri utazásaim alkalmával is és pont így érzek most is.
Ez is érdekelhet:
Nem ez a BMW jut eszedbe, ha sarkköri expedícióra keresel autót
A Bangle-féle 7-es a jelek szerint jól bírja az északi telet.
Ilyen a világ legészakibb városa, ahol konkrétan tilos meghalni
Ismerd meg Longyearbyent.
Ilyen, amikor egyszerre van éjszaka és nappal az Északi-tengernél
Ezen a videón nem színekkel vagy furcsa alakzatokkal kápráztat el a jelenség.
