Kiderült, miből kellene sokkal többet fogyasztanod, ha meg akarod őrizni a mentális egészséged

Azt természetesen eddig is tudtuk, hogy az egészségünk szempontjából nagyon fontos a megfelelő mennyiségű gyümölcs- és zöldségfogyasztás, most azonban egy újabb fontos részlet került napvilágra ezzel kapcsolatban.

A University of Otago tanulmányának keretein belül 400 embert figyeltek meg. A résztvevők 18 és 25 év közöttiek voltak - ez azért fontos, mert a felmérések alapján ez a korosztály fogyasztja a legkevesebb zöldséget és gyümölcsöt naponta, pedig elég komoly veszélyt jelentenek rájuk a különböző mentális betegségek, amelyek ellen éppen a zöldségekkel és gyümölcsökkel lehetne felvenni a harcot. Nem mindegy azonban, hogy milyen formában fogyasztjuk őket.

Az új kutatás szerint minél többet kellene belőlük nyersen megennünk.

Dr. Tamlin Conner pszichológusprofesszor, a tanulmány szerzője szerint az eddigi kutatások a mennyiségre fókuszáltak, holott az elkészítési mód is meghatározó. A tanulmányuk ugyanis rávilágított arra, hogy a módosítatlan formában elfogyasztott zöldségek és gyümölcsök hatékonyabbak a mentális egészségünk megőrzésében, mint a konzervek, a főzött vagy egyéb módon feldolgozott verziók. Ennek pedig nyilván az lehet az oka, hogy a feldolgozás során csökken a tápanyagszint.

Ha tehát igazán jót akarsz magadnak, akkor megpróbálsz minél több zöldséget és gyümölcsöt nyersen betermelni. Azt is elmondjuk, hogy elsősorban miket érdemes összeválogatni:

  • répa
  • banán
  • alma
  • spenót
  • saláta
  • citrom- és narancsfélék
  • bogyós gyümölcsök
  • uborka
  • kivi

Ezekből érdemes tehát összeállítani valami jó kis salátát, ha szeretnéd távol tartani magadtól a stresszt, a depressziót és a hasonló szörnyűségeket.

Ugyanakkor viszont...

(via)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon