Európában jóval kevesebb felhőkarcoló épül, mint Ázsiában vagy régebben az Egyesült Államokban, de egy-egy városnegyedben azért felbukkannak. Ellenben a képzeletbeli „Európa felhőkarcoló-fővárosa” címmel nem valamelyik világváros büszkélkedhet.

Bár az anyagi forrás és a népsűrűség engedné, Európában hagyományosan nem terjedtek el a felhőkarcolók, legalábbis semmiképp nem olyan mennyiségben, mint az USA-ban vagy Ázsia sok részén. Vannak azért kivételek: például az általunk nemrég bejárt Varsó, ahol a központban már kialakult egy kisebb toronyházas negyed, amelyben Európa legmagasabb felhőkarcolója is megépült nemrég.

De van egy város, amelynek képét sokkal inkább meghatározzák a felhőkarcolók, mint bármelyik másikét Európában. És ez nem London, Moszkva, Párizs vagy Berlin. Hanem Frankfurt.

Jelenleg az összes európai felhőkarcoló 66 százaléka öt városban található: Londonban, Párizsban, Moszkvában, Isztambulban és Frankfurtban. Az örökségvédelmi szempontok és a múltbeli, városképet elcsúfító beépítési hibák miatt Európában nem rajonganak a műfajért, ezért jellemzően a városmagtól arrébb jönnek létre ilyen negyedek, gondolj a párizsi La Défense negyedre vagy a londoni Canary Wharfra.

No és Frankfurt? Itt van Németország felhőkarcolóinak 95 százaléka, sokáig Európa legmagasabb épülete volt a Commerzbank Tower, méghozzá lényegében a városközpontban.

Ennek több konkrét oka is van: a várost hatalmas zöldövezet veszi körül, így a fejlesztési terület korlátozott, nagyjából fele akkora, mint Velence. A használható területet korlátozzák a reptéri közlekedést szigorúan szabályozó törvények is, tehát a város nem terjeszkedhet, csak felfelé. Ráadásul Frankfurt jelentős része elpusztult a II. világháborúban, így több üres fejlesztési terület adódott. A fellendülést ugyanakkor segítette, hogy Frankfurt lett Németország pénzügyi központja a háború után.

Ráadásul a folyamat nem állt meg, további intenzív beépítések zajlanak, több mint ötven új épületet terveznek (vagy már építenek is) jelenleg – köztük lesz a 288 méter magas Millennium Tower, Németország leendő legmagasabb épülete, amit 2025-ben kezdenek majd építeni.

A fenti videóban részletesen is beszélnek az új fejlesztésekről, ezt azonban már csak az építőipar fanatikusainak ajánljuk.

(Forrás: B1M, fotó: Igor Flek / Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Ilyen belülről Európa legmagasabb épülete, a Varsó Torony

Kilátóterasz 230 méteren, világháború előtti burkolatok, hotel, éttermek, boltok, kétszintes edzőterem – ilyen Európa új legmagasabb épülete, a Varsó Torony.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában