Mire elég szűk három nap a Budapesthez hasonló méretű Varsóban annak, aki még sosem járt Lengyelországban? Sok mindenre. Mivel szervezett útra mentünk, a vendéglátó megmutatott fontos részeket a városból, amit meg nem annyira akart megmutatni, abból sokat felfedeztünk magunk.

Szállásunk az ibis Styles Warszawa Centrum volt, ami hozta a brand stílusjegyeit, fiatalos, ütős dizájn, esetünkben a közeli Visztulára utalva számos hajós utalással, grafikával, tárgyakkal. Elsőre tutira nem gondolnánk, de a hotel konferenciatermében elszórt evezők határozottan jót tettek a hangulatnak, más lehet úgy előadásokat hallgatni, ha a szünetekben az ember lapátlóbálással vezetheti le a mozgásigényét, plusz ismerkedhet is.

Három fontos paraméter a hotelről: megfizethető, közel van a centrumhoz és minden étkezéshez van hal, tehát minden egyes reggelihez is.

És mert közel van, remek hurkot lehetett tenni a városközpontba gyalogszerrel a délelőttön, amikor nem volt kötött program.

Az ütős szálloda dizájn:

Bár az Euro 2012-re épített Nemzeti Stadion sem volt messze, a főút túloldalán volt, és a városközponttal ellentétes irányban, úgyhogy a még közelibb Legia-stadionnál kezdtünk, ami a téli sivárságban, a lengyel vb-kiesés másnapján is lelkesítő tudott lenni valamennyire a puszta méreteivel, meg a magyar zászlót idéző színeivel.

Bámulatos volt, hogy egyszerű sétával is mennyi mindent fedezni fel, holott csak minimális célok voltak: Legia-stadion, belváros, Európa legmagasabb épülete, a nemrég átadott Varsó Torony, a Kultúra és Tudomány Palotája, plusz egyben hazaérné, fagysérülések nélkül.

Szóval, a Legia-stadion szomszédságában megtaláltuk a spanyol követséget, a lengyel rádió épületét, a félig befagyott Piaseczyński csatornát, meg a George'a Harrisona utcát. Később Johna Lennona utcát is találtunk, aminek a létezését egy vendéglátónk csak a fénykép megmutatása után hitte el, aztán viszont azt is megtudtuk, hogy a Harrison utcát Ringo Starr avatta fel annak idején. Ha hozzávesszük, hogy Paul McCartney többször koncertezett a városban, akkor mondhatjuk, hogy Varsóban teljes a Beatles-mánia.

A Piaseczyński csatorna:

De nem a liverpooliak meglepően intenzív jelenléte volt igazán érdekes, hanem maga a séta a városközpontig meg vissza.

Varsó központja olyan, mintha a Pillangó utcai metrómegállónál sétálnánk egy hatalmasat, belül felhőkarcolókkal és egy modern bevásárlóközponttal. Viszont érződik a város élni akarása: a központ több mint 90 százaléka elpusztult a második világháborúban, most mégis eleven, sűrűn lakott városrész.

Ez a benyomásunk csak erősebb lett a helyiekkel beszélgetve, akik érezhetően büszkék a Kultúrpalotára, ami sokáig Európa legmagasabb épülete volt a maga 230 méterével, és bár a szocreál alapvetésének számít, a szovjet tervező, Lev Vlagyimirovics Rudnyev a lengyel építészetből is merített, például krakkói és zamośći reneszánsz házakról vett át díszítő motívumokat. Az épületet „Sztálin esküvői tortájának” hívták a helyiek, ám az ajándékozó neve hamar kikerült az épület hivatalos nevéből, 1967-ben meg már a Rolling Stones lépett fel benne, első nagyobb nyugati bandaként a keleti blokkban.

Közvetlenül a Kultúrpalota mellett áll a Złote Tarasy (Arany Terasz) pláza, amit a Los Angeles-i Jerde Partnership International tervezett. Hoz mindent, amit egy giga plázának hoznia kell, mozival, az ország első Hard Rock Caféjával, meg extravagáns vécével, ahol a piszoár fölött fun facteket írtak a városról. Itt azért a Kultúrpalotát inkább Art Decónak nevezik, és még mindig Európa legmagasabb épületének titulálják, holott leelőzte azóta a Varsó Torony – ahol szétnéztünk bent is, de a még festékszagú épületben túl sok csodát nem láttunk, ellenben meglepő volt, milyen hosszan lehet sétálni a földszinten – kívülről szinte csak a keskeny épület magassága tűnik fel, odabent viszont többrészes épületsor fut végig alant.

A Złote Tarasy sci-fi tetővel és mosdóval:

A Varsó Torony:

És ott van a majdnem ugyanolyan nevű Warsaw Towers, az üzleti negyed jellegzetes felhőkarcolója, ahol – mint az minden lengyel vendéglátónk kötelességének érezte elmondani – Robert Lewandowskinak is van egy lakása.

Innen evickéltem vissza a szállásra, menet közben olyan szocreál és modern épületeket látva, amiről leginkább külön könyvet kellene kiadni. Ami azt illeti, adtak is ki. Közben a látjuk még az egykori pártszékházat, amiből a rendszerváltás után kellő iróniával a tőzsde épülete lett, még egy aranyos vállalkozást Kis Polszkival: bérelsz egy idegenvezetőt, aki mondja, merre menj, és mit látsz ott, de az autót te vezeted, így retro életérzés kíséretében fedezheted fel a várost – a srác azonban ennél többet nem mondhatott a vállalkozásról, mert már pattant is be a kocsiba az éppen megérkező ügyfeleivel.

Séta Varsó központjában:

Az egykori pártház:

Jó kis kimerítő délelőtt volt, amit két szervezett túra ölelt körül: első este a város leghíresebb barokk épülete, III. János király kastélya, a Wilanów-palota. Itt karácsony előtt fényshow volt, giga virágokkal, görög mitológiával, bolygókkal, szökőkúttal, díszekkel. Kicsit émelyítőnek találtam a felhozatalt, de a társaság más részét éppen ez nyűgözte le.

Másnap jött a történelmi óváros, ami mindenestől az UNESCO Világörökség része. Szóval itt a városközpont és az óváros rendhagyó módon nem esik egybe, mert az utóbbi a földrajzi viszonyok miatt nemigen tudott terjeszkedni. Mondhatni, ez Varsó Szentendréje, ami annak ellenére is megkapta a világörökségi státuszt, hogy szinte teljesen újjá kellett építeni a második világháború után.

Hangulatos utcácskák, a Királyi palota, III. Zsigmond király oszlopa található itt, na meg forralt bor, fény, fény, fény. Ez az a rész, ahol valamivel kellemesebb időben napokat lehetne sétálgatni, nézni a város(rész)t, meg a folyót, amiről a város a nevét kapta. Legalábbis a népnyelv szerint Wars halászról és a Visztula hableányától, Sawától nevezték el a várost. Innen a címer is (hableány karddal és pajzzsal), és ezért áll az óváros piacterén hableány szobor.

És még szintén az óvárosban áll a Hotel Europe, az ország legdrágább szállodája, ahol – pár éve, nem 1967-ben – a Rolling Stones és a Guns n' Roses is megszállt.

Mick Jaggerrel vagy Axl Rose-zal nem futottunk össze, megjelent ellenben Grzegorz Krychowiak, a lengyel válogatott focista (ismét csak a korai vb-búcsú...), aki kétszer nyert Európa-ligát a Sevillával, majd lehúzott három évet a PSG-ben. Úgy tűnt, a szelfik mindenkit jobban érdekeltek, mint a kiesés.

A Hotel Europe:

Érthető, hogy a gazdáink a sötétes utáni fényparádét mutatták meg nekünk, bár Varsó központja vagy az óvárosban Marie Curie szülőháza legalább annyira érdekesnek tűnt. Vagy mondjuk az egyszerű szobor egy cilinderes férfiről, William Heerlein Lindley-ről: a brit mérnök tervezte meg a város vízvezeték-rendszerét a 19. század végén, a szűrőkkel együtt, ezért a mellette lévő pad is csövekből áll.

Curie, Lindley:

Intenzív három nap volt tehát, ami után nemcsak Varsó alaposabb felfedezéséhez, de úgy általában Lengyelországhoz is meghozta a kedvünket, és sokadszor is rácsodálkoztunk, hogy a legegyszerűbb séta is mennyi mindent ad az embernek, ha egy ismeretlen helyet fedez fel.

Ez is érdekelhet: