Kis Polski és Guns n' Roses, Sztálin és Lewandowski, menő hotelek és lehengerlő ünnepi fények – bejártuk a decemberi Varsót.

Mire elég szűk három nap a Budapesthez hasonló méretű Varsóban annak, aki még sosem járt Lengyelországban? Sok mindenre. Mivel szervezett útra mentünk, a vendéglátó megmutatott fontos részeket a városból, amit meg nem annyira akart megmutatni, abból sokat felfedeztünk magunk.

Szállásunk az ibis Styles Warszawa Centrum volt, ami hozta a brand stílusjegyeit, fiatalos, ütős dizájn, esetünkben a közeli Visztulára utalva számos hajós utalással, grafikával, tárgyakkal. Elsőre tutira nem gondolnánk, de a hotel konferenciatermében elszórt evezők határozottan jót tettek a hangulatnak, más lehet úgy előadásokat hallgatni, ha a szünetekben az ember lapátlóbálással vezetheti le a mozgásigényét, plusz ismerkedhet is.

Három fontos paraméter a hotelről: megfizethető, közel van a centrumhoz és minden étkezéshez van hal, tehát minden egyes reggelihez is.

És mert közel van, remek hurkot lehetett tenni a városközpontba gyalogszerrel a délelőttön, amikor nem volt kötött program.

Az ütős szálloda dizájn:

Bár az Euro 2012-re épített Nemzeti Stadion sem volt messze, a főút túloldalán volt, és a városközponttal ellentétes irányban, úgyhogy a még közelibb Legia-stadionnál kezdtünk, ami a téli sivárságban, a lengyel vb-kiesés másnapján is lelkesítő tudott lenni valamennyire a puszta méreteivel, meg a magyar zászlót idéző színeivel.

Bámulatos volt, hogy egyszerű sétával is mennyi mindent fedezni fel, holott csak minimális célok voltak: Legia-stadion, belváros, Európa legmagasabb épülete, a nemrég átadott Varsó Torony, a Kultúra és Tudomány Palotája, plusz egyben hazaérné, fagysérülések nélkül.

Szóval, a Legia-stadion szomszédságában megtaláltuk a spanyol követséget, a lengyel rádió épületét, a félig befagyott Piaseczyński csatornát, meg a George'a Harrisona utcát. Később Johna Lennona utcát is találtunk, aminek a létezését egy vendéglátónk csak a fénykép megmutatása után hitte el, aztán viszont azt is megtudtuk, hogy a Harrison utcát Ringo Starr avatta fel annak idején. Ha hozzávesszük, hogy Paul McCartney többször koncertezett a városban, akkor mondhatjuk, hogy Varsóban teljes a Beatles-mánia.

A Piaseczyński csatorna:

De nem a liverpooliak meglepően intenzív jelenléte volt igazán érdekes, hanem maga a séta a városközpontig meg vissza.

Varsó központja olyan, mintha a Pillangó utcai metrómegállónál sétálnánk egy hatalmasat, belül felhőkarcolókkal és egy modern bevásárlóközponttal. Viszont érződik a város élni akarása: a központ több mint 90 százaléka elpusztult a második világháborúban, most mégis eleven, sűrűn lakott városrész.

Ez a benyomásunk csak erősebb lett a helyiekkel beszélgetve, akik érezhetően büszkék a Kultúrpalotára, ami sokáig Európa legmagasabb épülete volt a maga 230 méterével, és bár a szocreál alapvetésének számít, a szovjet tervező, Lev Vlagyimirovics Rudnyev a lengyel építészetből is merített, például krakkói és zamośći reneszánsz házakról vett át díszítő motívumokat. Az épületet „Sztálin esküvői tortájának” hívták a helyiek, ám az ajándékozó neve hamar kikerült az épület hivatalos nevéből, 1967-ben meg már a Rolling Stones lépett fel benne, első nagyobb nyugati bandaként a keleti blokkban.

Közvetlenül a Kultúrpalota mellett áll a Złote Tarasy (Arany Terasz) pláza, amit a Los Angeles-i Jerde Partnership International tervezett. Hoz mindent, amit egy giga plázának hoznia kell, mozival, az ország első Hard Rock Caféjával, meg extravagáns vécével, ahol a piszoár fölött fun facteket írtak a városról. Itt azért a Kultúrpalotát inkább Art Decónak nevezik, és még mindig Európa legmagasabb épületének titulálják, holott leelőzte azóta a Varsó Torony – ahol szétnéztünk bent is, de a még festékszagú épületben túl sok csodát nem láttunk, ellenben meglepő volt, milyen hosszan lehet sétálni a földszinten – kívülről szinte csak a keskeny épület magassága tűnik fel, odabent viszont többrészes épületsor fut végig alant.

A Złote Tarasy sci-fi tetővel és mosdóval:

A Varsó Torony:

És ott van a majdnem ugyanolyan nevű Warsaw Towers, az üzleti negyed jellegzetes felhőkarcolója, ahol – mint az minden lengyel vendéglátónk kötelességének érezte elmondani – Robert Lewandowskinak is van egy lakása.

Balra a Varsó Torony, jobbra a Kultúrpalota, középen a Warsaw Towers

Innen evickéltem vissza a szállásra, menet közben olyan szocreál és modern épületeket látva, amiről leginkább külön könyvet kellene kiadni. Ami azt illeti, adtak is ki. Közben a látjuk még az egykori pártszékházat, amiből a rendszerváltás után kellő iróniával a tőzsde épülete lett, még egy aranyos vállalkozást Kis Polszkival: bérelsz egy idegenvezetőt, aki mondja, merre menj, és mit látsz ott, de az autót te vezeted, így retro életérzés kíséretében fedezheted fel a várost – a srác azonban ennél többet nem mondhatott a vállalkozásról, mert már pattant is be a kocsiba az éppen megérkező ügyfeleivel.

Séta Varsó központjában:

Az egykori pártház:

Jó kis kimerítő délelőtt volt, amit két szervezett túra ölelt körül: első este a város leghíresebb barokk épülete, III. János király kastélya, a Wilanów-palota. Itt karácsony előtt fényshow volt, giga virágokkal, görög mitológiával, bolygókkal, szökőkúttal, díszekkel. Kicsit émelyítőnek találtam a felhozatalt, de a társaság más részét éppen ez nyűgözte le.

Másnap jött a történelmi óváros, ami mindenestől az UNESCO Világörökség része. Szóval itt a városközpont és az óváros rendhagyó módon nem esik egybe, mert az utóbbi a földrajzi viszonyok miatt nemigen tudott terjeszkedni. Mondhatni, ez Varsó Szentendréje, ami annak ellenére is megkapta a világörökségi státuszt, hogy szinte teljesen újjá kellett építeni a második világháború után.

Hangulatos utcácskák, a Királyi palota, III. Zsigmond király oszlopa található itt, na meg forralt bor, fény, fény, fény. Ez az a rész, ahol valamivel kellemesebb időben napokat lehetne sétálgatni, nézni a város(rész)t, meg a folyót, amiről a város a nevét kapta. Legalábbis a népnyelv szerint Wars halászról és a Visztula hableányától, Sawától nevezték el a várost. Innen a címer is (hableány karddal és pajzzsal), és ezért áll az óváros piacterén hableány szobor.

És még szintén az óvárosban áll a Hotel Europe, az ország legdrágább szállodája, ahol – pár éve, nem 1967-ben – a Rolling Stones és a Guns n' Roses is megszállt.

Mick Jaggerrel vagy Axl Rose-zal nem futottunk össze, megjelent ellenben Grzegorz Krychowiak, a lengyel válogatott focista (ismét csak a korai vb-búcsú...), aki kétszer nyert Európa-ligát a Sevillával, majd lehúzott három évet a PSG-ben. Úgy tűnt, a szelfik mindenkit jobban érdekeltek, mint a kiesés.

A Hotel Europe:

Érthető, hogy a gazdáink a sötétes utáni fényparádét mutatták meg nekünk, bár Varsó központja vagy az óvárosban Marie Curie szülőháza legalább annyira érdekesnek tűnt. Vagy mondjuk az egyszerű szobor egy cilinderes férfiről, William Heerlein Lindley-ről: a brit mérnök tervezte meg a város vízvezeték-rendszerét a 19. század végén, a szűrőkkel együtt, ezért a mellette lévő pad is csövekből áll.

Curie, Lindley:

Intenzív három nap volt tehát, ami után nemcsak Varsó alaposabb felfedezéséhez, de úgy általában Lengyelországhoz is meghozta a kedvünket, és sokadszor is rácsodálkoztunk, hogy a legegyszerűbb séta is mennyi mindent ad az embernek, ha egy ismeretlen helyet fedez fel.

Ez is érdekelhet:

Lenyűgöző képet nyújt felülnézetből az egyutcás lengyel falu

Lengyelország egyik leghosszabb, kilenc kilométeres utcájával egy falu büszkélkedhet: Sułoszowa, aminek nincs is szüksége másik utcára.

Ha Lengyelországot egy egészen új oldaláról ismernéd meg, mondjuk, miért menj Sziléziába

Indusztriális hangulatok és bányászélmény vár az ország egyik legkülönlegesebb régiójában. Bejártuk, és elmondjuk, miért nézd meg te is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában