Évszakonként eltérhet az ember alvásigénye egy új kutatás szerint.

A berlini Szent Hedvig Kórházban alvászavarokkal küzdő pácienseken elvégzett kutatás során megállapították, hogy télen a nyári hónapokhoz képest 30 perccel hosszabb az ember gyors szemmozgásos (REM) alvásszakasza.

A REM-szakaszokban fokozottabb az agyműködés, és az ember ilyenkor álmodhat. Egy alvási ciklus nagyjából 90-120 percig tart, ez alatt négy NREM (nyugalmi alvás, vagyis amikor nincs gyors szemmozgás) és egy REM-fázis különíthető el egymástól.

A kutatók szerint, ha újabb vizsgálat során ugyanezekre az eredményekre jutnak egészséges alvású embereknél, akkor az lesz az első bizonyíték lenne arra, hogy

az emberi szervezetnek évszakonként eltérő alvásigényekhez kell igazodnia, akár úgy, hogy korábban érdemes lefeküdni a hidegebb és sötétebb hónapokban.

Arra számítanak, hogy az egészséges vizsgálati alanyokon végzett tesztek akár még nagyobb szezonális igénykülönbségeket is mutathatnak majd. Dieter Kunz, a tanulmány egyik szerzője azt mondta: a szezonalitás bolygónk minden élőlénye számára meghatározó. Bár az ember télen is ugyanúgy tevékenykedik, mint egész évben, a szervezet működése alulszabályozott ebben az időszakban, és február-március tájára egyfajta kimerültségérzet telepszik rá. A kutató szerint

a társadalmaknak általában az adott évszakhoz kellene igazítani az alvási szokásokat, sőt akár észszerű lehet az iskolák és munkahelyek időbeosztását is módosítani az ember szezonálisan eltérő alvási szükségleteinek megfelelően.

(Forrás: The Guardian, Frontiers in Neuroscience, MTI)

Ez is érdekelhet:

Egy óra alváshiányt négy nap alatt tudsz behozni – mondja egy új kutatás

Az alváshiány fájdalmas, ezt eddig is tudtuk, most viszont szinte sokkoló dolgokat állít egy friss tanulmány.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában