A szex és az alvás mindenképpen az ember legalapvetőbb szükségletei közé tartozik, most pedig (újfent) beigazolódott, hogy a pihentető alváshoz a kielégítő szexen keresztül vezet az út.

A Central Queensland University ausztrál tudósai egy több mint 460 ember részvételével készült felmérés eredményeire hivatkozva azt állítják, hogy bizony határozottan javulhat az alvásod minősége, ha előtte kielégítő szexben volt részed.

A tanulmányunk eredménye szerint az emberek 64 százaléka jobb alvásról számolt be, ha előtte szexelt a partnerével, és mindketten eljutottak a csúcsra

– ismertette a jó híreket Dr. Michele Lastella, a kutatás vezetője, aki mindenkinek azt javasolja, hogy a telefon vagy a laptop nyomkodása helyett hancúrozzon egyet a párjával lefekvés előtt, ha szeretne javítani az alvása minőségén, elvégre a képernyő bámulása kifejezetten hátráltatja az elalvást, míg a jó szex elősegíti a pihentető szunyókálást.

A tudós szerint a szex hatására ugyanis olyan hormonok termelődnek a szervezetünkben, amelyeknek köszönhetően ellazulunk, míg a stresszhormonnak nevezett kortizol szintje lecsökken. Plusz adalék, hogy szex közben az ember nem gondol a másnapi teendőkre, elfelejti a mindennapos problémáit - és nem nyomkodja a telefonját - így pedig sokkal könnyebben megy az elalvás.

Ha még ezen kívül egy csodafegyvert is bevetnél...

Kezedbe adjuk a megoldást, ami durván megnöveli az alvásidőt

A gyümölcs, amitől akár több mint egy órával többet tudsz aludni.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
36% Igen, de csalódás volt.
12% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés