A koronavírus-járvány a sportolni szeretőket és edzőiket is komoly kihívások elé állította, de ha valamit, akkor azt biztosan megtanultuk, hogy aki igazán akar, az minden körülmények között kész sportolni.

Néhány év múlva valószínűleg mosolyogva fogjuk visszanézni azokat a pandémia alatt a világhálóra felkerült videókat, amelyeken elkötelezett olasz személyi edzők komplett társasházi kollektívát mozgatnak meg a saját erkélyükön tornázva, míg mások az otthoni készleteket – literes vizesflakont, kiló lisztet – bevetve állítanak össze edzésprogramokat. Szép emlék lesz a diákjait egy vasalódeszkán fekve az úszás fortélyaira oktató tornatanár is, hiszen velük, általuk tanultuk meg, hogy sportolni jó, és tornázni még egy világjárvány ellenére is lehet.

A személyi edzők zöme viharos gyorsasággal alkalmazkodott a körülményekhez, és ha kellett a szabadban, stream vagy mobiltelefonos appok segítségével tartott órákat.

Az alkalmazkodásnak azonban még most sincs vége, hiszen a járvány számos folyamatot felgyorsított. Ezek egyike a fizetési szokások megváltozása: az emberek ugyanis – már csak a higiéniás biztonság okán is – rekordidő alatt szoktak rá az érintésmentes fizetésre.

 

A járvány kitörése előtt elsősorban a fiatal generációra volt jellemző, hogy mindenhol a legújabb technikai vívmányok – digitális pénztárca, QR-kód, különböző appok – használatával akart fizetni. Számukra a készpénz már akkor is egy elavult, régimódi, kényelmetlen találmány volt. Az elmúlt időszakban azonban szinte mindannyian megtapasztaltuk, mennyivel gyorsabb, biztonságosabb, tisztább és egyszerűbb valamilyen digitális megoldást használni. Érdemes erre az igényre a személyi edzőknek, a fitnesz- és konditermeknek is még időben felkészülniük, illetve végleg leszámolniuk a kártyahasználatot övező tévhitekkel.

Az emberek ugyanis szívesen fizetnének kártyával, még akkor is, ha nem beszélnek róla. Tetszik vagy sem, a kártyaelfogadás ma már alap! Egyszerűen azért, mert kártyával az élet gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb. Ráadásul többet is hoz a konyhára, mint amennyibe kerül, kártyaelfogadóként ugyanis népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál. A POS-terminált mindenki, aki eddig kipróbálta, megszerette!

A témával kapcsolatban számos fontos információ és érdekes cikk olvasható a keszpenzmenteszona.hu oldalán!

(Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában