Már az interjún sincs meg az összhang.

Másként látják a pályakezdő munkavállalók és a munkaadók, hogy mi tesz vonzóvá egy munkahelyet és hogy mi a fontos az állásinterjún – derült ki a McDonald's és a Profession.hu közös, reprezentatív kutatásának eredményeiből.

A fiatalok számára leginkább az vonzó egy munkahelyen, ha ott jó csapatban dolgozhatnak,

ennek a fontosságát a munkaadói oldal ugyanakkor alulbecsüli. A fiatal generációnak is sokat számít a jó fizetés és a béren kívüli juttatások, de ezek nem olyan döntő súlyúak, mint azt feltételezik róluk.

Az állásinterjúnál is félreértik egymást a felek: a pályakezdők úgy gondolják, hogy a cégek magabiztosságra, munkatapasztalatra, szakmai felkészültségre és jó megjelenésre számítanak tőlük, miközben a cégek sokkal inkább érdeklődő hozzáállást és releváns kérdéseket várnak el.

A különböző elvárások a munkakezdésben is jelen vannak: a fiatal pályakezdők úgy gondolják, mindenben meg kell felelniük, de elsősorban szorgalmasnak, megbízhatónak és rugalmasnak kell lenniük, ezzel szemben a munkáltatók szerint elég, ha megbízhatóak, tudnak csapatban dolgozni, és nyitottak.

A munkáltatók egyértelműen kreatívabbnak, érdeklődőbbnek és magabiztosabbnak írják le a fiatalokat, de a megbízhatóságban, hosszú távú elköteleződésben és szorgalomban már sokkal kevésbé pozitív az általános vélekedésük. Emellett

jellemzőbb rájuk, hogy nem állnak munkába, hiába fogadták el az állásajánlatot, és nagyobb arányban hagyják ott a munkahelyüket az első hónapokban.

Elgondolkodtató, hogy a mostani pályakezdők alig több mint fele érzi úgy, hogy a szakiskola, középiskola vagy a felsőfokú oktatásban eltöltött idő után már felkészülten lépnének a munkaerőpiacra vagy tisztában lennének az elvárásokkal. Leginkább ezeket a személyes kompetenciákat hiányolják:

  • hogyan álljanak ki magukért,
  • hogyan kezeljék a konfliktusokat,
  • hogyan merjenek visszakérdezni
  • hogyan kérjenek segítséget másoktól.

Ezt erősíti meg az is, hogy az idősebb munkavállalók leginkább a konfliktuskezelés és a beilleszkedés képességét hiányolják belőlük.

(Forrás: MTI, illusztráció: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában