Egy stilizált fa, alatta az FSC varázsszó – mindannyian láttuk már ezt bútoron, papírterméken, tejesdobozon. Alatta ott a megfejtés is: az adott termék „fenntartható erdőgazdálkodásból származik”. De milyen is testközelből egy fenntartható erdő, és hogyan gazdálkodnak vele? Elmentünk a Bakonyerdő egyik erdészetéhez, ahol sokkal többet kaptunk az egyszerű hívószavaknál.

  • Az erdész egy háromszáz éves múlttal rendelkező szakma, Magyarországon már kétszáz éve folyik tervszerű, okszerű és célszerű gazdálkodás.
  • Az erdészszakmát a társadalmi igénye hívta életre: megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot, folyamatosan biztosítani a társadalom és a gazdaság működéséhez.
  • Egy auditált erdőnek hetvenoldalnyi kritériumnak kell megfelelnie, de az FSC tanúsítványtól függetlenül sem termelhető ki az erdőkből több köbméter fa annál, mint amennyi évente növekszik, és az adott erdőgazdaság erdőterülete sem csökkenhet.
  • Nagyon más az ember és az erdő időléptéke: itt 130-140 években kell gondolkodni.
  • Ezért problémás a gyors klímaváltozás: tudni kell, milyen klimatikus viszonyok lesznek egy területen hatvan év múlva, mire a most elültetett fa felnő. Ezzel szemben egy új búza- vagy kukoricafajta három-nyolc év alatt kifejleszthető.
  • Néhány fafaj, például a lucfenyő vagy a magas kőris veszélyeztetettnek számít Magyarországon, helyettük várhatóan másokat kell keresni.
  • A Bakonyerdő épp most lép egy nagyot a „legfenntarthatóbb” művelési mód felé.

Bár valószínűleg nem tudatosul bennünk, de számtalan helyen találkozunk a „fenntartható erdőgazdálkodás” fogalmával: csomagolásokon, levélpapíron, dobozok alján, bútorokon, belépőjegyeken köszön vissza az ismerős logó: egy stilizált fa, alatta az FSC felirat.

A greenwashing miatt azonban erős kétellyel fogadjuk a nagylelkűen mindenre kiosztott „fenntartható” jelzőt, ezért első kézből akartuk megtudni, milyen is egy fenntartható erdő, hogyan „működik”, hat-e rá a klímaváltozás, megjelennek-e az invazív fajok, és egyáltalán mit takar az FSC jelölés. Szerencsére Magyarországon több ilyen erdőgazdaság is működik, bennünket a Bakonyerdő Zrt. Farkasgyepűi Erdészete fogadott, nem sajnálva az időt, hogy minden kérdésünkre választ adjon.

„Nem az FSC szervezet találta fel a fenntarthatóságot” – válaszolt a felvetésünkre Váradi József okleveles erdőmérnök, a Bakonyerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnöke. Aztán – kolléganőjével, az integráltirányítási vezető Czirfusz Csillával együtt – kontextusba helyezte, hogyan érdemes gondolkozni erdőről és fenntarthatóságról Magyarországon. Az FSC (Forest Stewardship Council, Erdőgondnoksági Tanács) 1993-ban alakult független szervezet, amely globális szinten igyekszik betartatni a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást, valamint ellenőrizni és tanúsítani azt. Ezzel szemben Európában „az erdészszakma háromszáz éves hagyományokkal bír”, ami az ipari forradalomra reagálva kezdett kialakulni, amikor növekedésnek indult a népesség, és a különböző ipari tevékenységekhez rengeteg fát kezdtek el használni. Hatalmas irtások voltak, százötven éve, amikor egy németországi, korábbi erdős területen tulajdonosváltás történt, a területet felmérő szakember azt írta a jelentésében:

„itt már egy olyan fa sincs, amire felakaszthatnánk az erdészt, aki ezt művelte”.

Lassanként elindult egy „okszerű gazdálkodás: a fenntarthatóság pont az az igény volt, hogy úgy termeljen fát az emberiség, hogy közben az erdő is megmaradjon.” De a fenntarthatóság sokrétű, jelentheti

  • az évente és hosszú távon kitermelhető fa mennyiségét;
  • az erdők területét, hogy az ne csökkenjen az urbanizációs folyamatok miatt;
  • az élőhelyek változatosságát és genetikai értékeinek fenntartását;
  • talaj-, víz- és levegőtisztaság-védelmet;
  • és az erdő állapotát, természeti értékeit, az ökoszisztéma egészséges működését.

Ezekkel foglalkozik az erdészszakma immár háromszáz éve. Magyarországon az 1800-as évektől folyt valamiféle „üzemtervezés”, azaz egy-egy területi egységet, egy tulajdonos néhány ezer hektárját felmérte egy hozzáértő, és meghatározta, mennyi fát lehet onnan kitermelni, mekkora erdőterületet lehet munka alá venni.

Ezek az üzemtervek az állami tulajdonú erdőkben az 1879-es erdőtörvény óta kötelezőek voltak, 1935 óta pedig minden magyarországi erdőre kötelező ilyet készíteni, mind a mai napig.

Súlyos dokumentumok kerülnek elénk, kézzel írt tervek még a 19. század végéről, de későbbi, írógéppel összeállított anyagok is. Ma az erdőtervezést a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztálya végzi, egy tájegység összevont tervét tíz évre készítik el. Egy ilyen terv három fő részből áll:

  1. Az erdőterület tulajdonviszonyainak meghatározása, lehatárolása.
  2. A klimatikus viszonyok, a faállomány leírása, az adatok ismertetése.
  3. Végül a tervezési rész, ahol meghatározzák az erdő rendeltetését, valamint hogy milyen beavatkozási lehetőségek vannak – ez lehet erdőnevelés vagy erdőfelújítás tevékenység is.
Czirfusz Csilla és Váradi József ízelítőt nyújt az irattárból

 

Lényeges, hogy a Bakonyerdő csak gazdálkodik, a terveket a fent említett, tőle teljesen független állami szervezet készíti és ellenőrzi, amelynek feladata a széles körű társadalmi egyeztetés az összes szakmai hatósági szervezettel, a természetvédelmi kezelőkkel és civil szervezetekkel valamint az önkormányzatokkal, és mindenkinek a véleményét figyelembe véve készítik el a tervet, ami a gazdálkodónak egy végrehajtandó feladatot jelent. „Az igaz fenntarthatóság ebben az erdőtervben testesül meg – jelenti ki Váradi. – Vannak ilyen alapelvek például:

nem vághatunk több fát annál, mint amennyi az erdőben megterem. Nem csökkenhet az erdő területe.”

A Bakonyerdő 62 ezer hektáron (durván 62 ezer focipályát képzelj el, ha képes vagy rá) gazdálkodik, és az elmúlt négy évben százötven hektár új erdőt telepített, azaz „nemcsak fenntarthatóság van, hanem bővítés is.”

Amikor tehát az erdőt járjuk, ne túráztassuk magunkat, ha hatalmas farakásokat látunk az út szélén, mert ami a laikusnak erdőirtás vagy tarvágás, vagy csak gyér aljnövényzetnek tűnik, azt teljesen másképp látja egy szakavatott szem. Mert az erdőnek is megvannak az életszakaszai: csemetés életszakasz – fiatal erdő – középkorú erdő – idős erdő – öreg („beteg”) erdő.

„Az a probléma, hogy az erdő és az ember időléptéke más egy kicsit” – jegyzi meg az erdész.

A Bakonyban lévő erdőállományt, az erdőt alkotó fákat százharminc-száznegyven évig lehet egészséges állapotban fenntartani, az erdei fák utána olyan egészségi változásokon mennek keresztül, hogy a faanyaguk műszakilag már kevésbé hasznosítható; az ember viszont ötven-hatvan évet él tudatosan, mert húszéves korunkig sok minden nem tudatosul. Egy erdészszakember az erdő szélén száz évet lát visszafelé az időben, és száz évet előre, nagyjából ekkora időtávot képes átfogni bizonyos tudás, gyakorlat birtokában. A laikus a hetvenéves bükköst látja erdőnek, ami aztán olyan marad száztíz éves koráig, vagyis azt gondolja, hogy ez az erdő mindig is itt volt. Persze, hogy felháborodnak az erdőt féltő laikus polgárok, amikor száztíz éves az erdő, és a zöld nadrágos erdészek jelölgetik a kivágandó fákat, majd fűrészes emberek kivágják azokat. Az erdész kvázi egy segédrendező, aki egy filmet lát maga előtt, míg a laikus egy pillanatképet lát csak ebből a filmből, és abból ítél. Igen ám, de

„augusztus elsején is oda kell menni, amikor szorgalmas kezek a negyven fokban ápolják a felújítóvágásokban növekvő csemetéket, és tudják, hogy azokból a csemetékből harminc-negyven év múlva lesz valami”.

Az egy-két éves csemetés, az erdő újulata, a térdig sem érő facsemete ugyanúgy fa, mint a felnőtt társa. Azért kell gyéríteni, hogy az életképesebb példányoknak helyet csináljanak, és a társadalmat és a gazdaságot fontos nyersanyaghoz juttassák, akinek erre szüksége van – ez lehet a lakossági tűzifát használóktól a papír- és bútorgyárakig sok mindenki. A fa ugyanis környezetbarát, megújítható és természetes anyag.

Fontos az FSC, de nem a legfontosabb

Eddig csupán az erdészetnél folyó gazdálkodás alapjait foglaltuk össze, azt is erősen zanzásítva. Azért csak eljutottunk az eredeti felvetéshez, a fenntarthatósághoz. Az FSC fontos, de nem az egyetlen tanúsítvány, mára elég elterjedt a páneurópai PEFC is. Mindkettő biztosítja a fogyasztót, hogy a termék, amihez fát használtak, fenntartható gazdálkodásból származik. Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Váradi –

„a magyar erdészeti jogszabályok, véleményem szerint önmagukban is szavatolják a magyarországi erdők fenntartását, sőt a természeti értékeinek javulását”.

Ma már az erdőtervekben van „természetességi állapot” mutató, ami hat kategóriába sorolja az erdőket, és az erdészeti szakma legalább az adott kategória megtartását vagy javulását várja el. A törvény a kitermelés mennyisége mellett a kitermelés módját is szabályozza.

Vagyis amelyik gazdaság több mint száz éve ezen szabályozás alapján működik, annak már az FSC (vagy más) nemzetközi tanúsítvány auditálása nem okoz nehézséget. „Az FSC szabályai sokszor még enyhébbek is a hazai előírásoknál – teszi hozzá Csilla. – A fenntarthatóság pedig tágabb értelemben is elvárás, amennyiben előírja a megfelelő munkakörülményeket, tiltja a gyerekmunkát, elvárja az esélyegyenlőséget nők és férfiak, idősebbek és fiatalabbak közt. A tanúsítványt – ha sikerül megszerezni – öt évre adják ki.

Ennek előfeltétele az audit, melynek során hetvenoldalnyi kritériumnak (szabványpontoknak) kell megfelelni, és ezt tudni kell igazolni is.”

Az FSC keretein belül vizsgálják a nem az erdészethez tartozó fakitermelő vállalkozók tevékenységét is, az oktatásukat, a munkavédelmi felszerelésüket, a területátadási jegyzőkönyveiket, a műveleti utasításokat. Vannak továbbá monitoringterületek az összes erdőgazdálkodási terület arányában, ahol figyelik a természetességi állapotot, hogy degradálódik-e vagy sem az adott terület, vannak-e ott faji előfordulások, látják-e átvonulás jeleit. Többek között ezekről mind be kell számolnia a fenntartható gazdálkodást folytató erdőgazdaságnak.

Invazív fajok és klímaváltozás

Laikusként azt sem látjuk pontosan, jelentenek-e problémák az invazív fajok (özönfajok) a magyar erdőkben, és ha igen, hogyan. Az invazív fajok olyan növények, állatok vagy kórokozók, amelyek nem őshonosak (azaz idegenek) a szóban forgó ökoszisztémában, és amelyek behurcolása kárt okoz vagy okozhat.

Váradi mindjárt egy tételmondattal kezd: „A bálványfa a magyar erdők parlagfűje.” A bálványfa komoly problémát okoz: a száraz területeken jól érzi magát, számára minden rendben van,

korábban még ültették is az önkormányzatok, mert olyan szép, és mindent kibír. „Hát ez a baj, hogy ez tényleg mindent kibír – nevet keserűen Váradi. – A termése 500-1000 métert simán el tud repülni, akár a személyautók kerekeibe szorulva is eljut messzi helyekre, és ehhez elég egyetlen fa.”

Ráadásul nemcsak olyan invazív faj van, amely elveszi a helyet az őshonos erdőtársulásoktól, de vannak kórokozók és kártevők is. Ilyen az 1930-as években Európába bekerült tölgy lisztharmat, a mostaniakra pedig jó példa a tölgy-csipkéspoloska, egy levélszívogató rovar, ami jelentősen csökkenti a levél asszimilációs felületét, és „augusztusra, amikor a fának meg kellene teremnie a makkot, már a levelei felületének 70-90 százaléka tönkremegy, a fa egészségi állapota legyengül. Léhán lehullik a makk, és abból nem lesz csemete.” Mivel a tölgy-csipkéspoloska nem hazai faj, nincs természetes ellensége itthon, és permetezni sem lehet, mert azzal sok más fajt is elpusztítanánk.

Az őshonos fafajoknál a hazai szabályozás határoz meg egy adott termőhelyet, figyelembe véve egy sor jellemzőt (klimatikus viszonyok, az adott terület vízgazdálkodása, a termőréteg vastagsága stb.) Egy-egy ilyen terület felújítására vannak szabályok, amit megfejel a természetvédelmi szabályozás, ami még szigorúbb, például a Natura 2000-es területeken külön figyelik a kiemelt erdőtársulásokat. Ezeknek a szabályozásoknak meg tudunk felelni – foglalja össze az erdész, majd nagy levegőt vesz:

„Egy probléma van: ha tetszik, ha nem, bárki bármit mond, itt van a klímaváltozás. Ezt pontosan látjuk az erdőn egy-két évtizede, és a nyolcvan-száz éve alkalmazott szabályozások helyett újat kell teremteni, mert azt alapjaiban rengeti meg a klímaváltozás.”

Magyarországon öt klímaosztály van, mindegyiknek megvannak a jellemzői (légnedvesség, csapadékmennyiség stb.). Eddig sztyepp klíma erdőterületen nem volt, most már várható, hogy lesz, és a félsivatag klímakategória is elő fog fordulni a Nagyalföld bizonyos területein. Az éves átlaghőmérsékletben ötven év alatt a 1,5 Celsius-fokos emelkedést már elértük, a kérdés, hogy meddig fog a hőmérséklet emelkedni.

Az Erdészeti Tudományos Intézet klímamodellje több forgatókönyv szerint (nincs hőmérséklet-emelkedés, másfél, kétfokos emelkedés van) készített előrejelzéseket 2050-ig, 2070-ig és 2100-ig. Nyilván minden forgatókönyvhöz tartozik valamilyen valószínűség, de a tendencia jól látható. Készítettek egy alkalmazást is, amelyben területre lebontva látható, milyen klíma várható ott évtizedek múlva.

Az erdők esetében nemcsak maga a változás és annak a sebessége a probléma: míg egy új búzafajtát, kukoricafajtát 3-8 év alatt ki lehet fejleszteni, addig egy új fafaj nemesítésének több évtized kell. Ha viszont az erdőben elültetünk egy fát, ami elvileg 130-140 évig él, akkor nagyon nem mindegy, mi lesz ott 60 év múlva – magyarázza Váradi.

Az erdészeknek most kell tudniuk, hogy milyen fát ültessenek el aszerint, hogy milyen klimatikus viszonyok lesznek majd egy adott területen. Fafajválasztás tekintetében tehát túl kell lépni az elmúlt évtizedekben megfogalmazott szakmai elveken. „Ma ezek az elvek nem borulnak, de a tartalmi részt át kell dolgozni. Genetikai, származási kutatások kellenek. És mivel az ember által generált klímaváltozás üteme gyorsabb, mint a természetes klímaváltozásé, ezért az erdőtársulás nem tud utánamenni. Magyarul a makk nem tud olyan gyorsan potyogni, mint ahogy a klímaváltozás a térben mozog” – mondja Váradi.

A legjobb becslés szerint 2070 körül nálunk egy dél-erdélyi, bulgáriai, észak-törökországi, azaz a mainál is melegebb, szárazabb klíma várható. Az erdészek tehát ezekről a helyekről hoznak magot, illetve a melegebb mikroklímájú hazai területekről. Először ugyanabból a fafajból választanak délebbről, aztán amikor ez nem sikerül, mert már nem fogja bírni, akkor keresnek az azonos nemzetségből egy másik fafajt, mondjuk kocsányos tölgy helyett szürke tölgyet, lucfenyő helyett duglászfenyőt.  És ha ez sem működik, akkor nekiállnak kutatni.

Szárazabb viszonyok között a fák sokkal kevésbé védettek a kártevők, kórokozók, gombák ellen, a magas kőris például egész Európában visszaszorul, míg a lucfenyő várhatóan két évtizeden belül el fog tűnni Magyarországról.

„A dolog kétirányú: mi is gondolkozunk a fafajokon, meg a természet is.”

A fafajok behozása egy tudományos kísérletezési folyamat, csemetekertekben ültetik el a behozott fajokat, figyelik a növekedésüket, és már a behozatal is komoly hatósági egyeztetést, előkészületeket igényel. Nagyon szigorú feltételek mellett lehet egyáltalán behozni az országba magot vagy szaporítóanyagot, és ha igen, akkor végig nyomon kell követni. Ültetés után ahhoz is durván egy évtized kell, hogy meglegyenek az első eredmények, ami alapján elindulhat az egyeztetési folyamat arról, hogy egyáltalán bevonható-e az erdőállomány fenntartásába (ha a termelésbe nem is) egy új faj. Váradi szerint valahol itt van „az egész fenntarthatóság lényege:

„Nekünk, erdészeknek nem a fakitermelés a dolgunk – nekünk az erdő a legfontosabb termékünk. Annak az erdőállapotnak, annak a biológiai szerkezetnek a fenntartása a dolgunk, amit az erdő, mint ökoszisztéma jelent.”

Ebből lesz (kitermelt) fa. Kell bútornak, begyújtani, papírhoz, építőanyagnak, kiránduláshoz. Sok minden lesz a fából, de a legfőbb feladat magának az erdőnek a fenntartása.

Termelés, technológia, greenwashing

Manapság óriási divat (is) CLT-ből (keresztrétegelt fapanelből) építkezni, ami kétségtelenül fenntarthatóbb a betonnál. De felmerül, hogy korlátlan mennyiségben azért még sincs fa, vagy ha mindig mindent fából építenénk, az előbb-utóbb ugyanúgy nem lenne fenntarthatóbb. Elvileg ez igaz is, de itt jön a képbe a technológia, mert a fa feldolgozása is fejlődik folyamatosan (lásd korábbi cikkünket egy cseh fafeldolgozó cégről, amely kutatással is foglalkozik).

Találtunk egy vagány irodaházat egy erdő közepén

Új központot kapott egy fenntartható erdészet, az épület pedig minden eresztékében a cégfilozófiát hirdeti.

Száz évvel ezelőtt a bükk hulladékfa volt, legfeljebb tüzelni lehetett vele, nem volt ipari felhasználása. Ma már tudnak belőle papírt, viszkózt, rostlapot, azaz forgácslapot csinálni – feltaláltak erre technológiákat, így a bükk egy értékesebb faanyaggá vált.

Magyarországon az erdők összesen 13 millió köbméternyi fatömeget növesztenek magukra évente. Ebből az ország erdőgazdálkodói mintegy 6,5 millió köbmétert termelnek ki.

Még van tehát lehetőség termelni, ehhez azonban termelői kapacitás kell, illetve a védett területeken nem vágnak fákat, hiába van egy adott növekedés ott is. És itt visszatérünk a klasszikus erdőgazdálkodás példáihoz: a Bakonyerdő munkatársai komoly, sok évtizedes dokumentációkat hoznak, ahol pontosan leírják, mely területeken mi található, milyen műveletek hajthatóak ott végre és mikor.

Bonyolult mérési, statisztikai módszereket ismertetnek, ami alapján összeállítják egy-egy terület anyagát. Amikor kész, ezt minden évben benyújtják az erdészeti hatósághoz, erre „minden évben megmondhatja a természetvédelem, hogy mit lehet ott, mint nem, és amit lehet, azt hogyan.” Ez tehát a normális ügymenet.

Amikor egy irtást látunk, ezekre a – számunkra – átláthatatlan, komplex és hosszú távú folyamatokra gondoljunk. És fordítva is: a greenwashinggal úgy is vissza lehet élni, ha például egy intézmény vagy civil szervezet, hangzatosan bejelenti, hogy egy alkalommal elültet ezer fát, amivel amúgy valóban jót tesz, de ami nálunk egy ültető páros brigád egy napi munkája.

A Bakonyerdő területén évente 500 ezer facsemetét, és 45 ezer kg erdei magot ültetnek, amit erdővé nevelnek, és ezt szívesen meg is mutatják bárkinek. Más dimenziók.

De nemcsak ez az erdőgazdaság gyarapszik: amikor kialakultak a mai határok, az ország területének 12 százaléka volt erdő, mára ez felment 23-25 százalékra, főleg a második világháború után történtek jelentős telepítések.

Patocskai-Lunk Eszter kommunikációs vezető beszélget Váradi Józseffel

Nyolcvan méter harminc év alatt

Arra, hogy mennyi türelmet, hosszú távú gondolkodást, és tudományos alaposságot igényel ez a szakma, remek példa az ország második legrégebbi kísérleti erdeje, amit itt Farkasgyepűn alapított Dr. Roth Gyula erdészetprofesszor 1926-ban. Egy elgyertyánosodott, rontott erdőt különböző – Németországból hozott és saját – módszerekkel elkezdett felújítani. Elhangzik számos szakkifejezés az alkalmazott módszerekre, a lényeg, hogy tervszerű munkával harminc év alatt értek el a kijelölt nyolcvanméteres sáv végére. Akkor a terület elején harmincéves fák, a végén kétéves csemeték voltak. Addigra bükk lett a java, de lett már juhar, tölgy, kőris, gyertyán, cseresznye, sok egyéb is. „Ez a kísérlet bebizonyította, hogy ezek a módszerek működnek, a tölgyest, bükköst természetes úton fel tudjuk újítani, ebben a magyar erdészek nagyon jók – jelenti ki Váradi, majd nagy levegőt vesz.

– Most kell lépnie egy nagyot a szakmának: bizonyos területeken az ún. örökerdő-gazdálkodást vezetjük be. Ez is jó az FSC-nek – de az erdőnek a legjobb.”

Az örökerdő-gazdálkodásban nincs vágásterület: eddig állományt neveltek, kivágtak fákat, felnevelték az újulatot, és így tovább. Az új módszerrel „egyes fákat nevelünk, vagyis kijelölünk egy hektáron negyven fát huszonöt-harminc éves korukban, és az ő érdekükben termelünk ki fát. A gazdálkodás állandó erdőborítás mellett zajlik, finomabb, kisebb léptékű beavatkozásokkal. Kijelöljük a biotóp fákat is. Nemcsak az a lényeg, hogy mit vágunk ki, hanem az is, hogy mit hagyunk meg. Az ígéretes, jó törzsalakú fákat neveljük, megfelelő törzshányadot és korona részarányt alakítunk ki. A biotóp fák, holt fák visszahagyásával jelentős mikro élőhelyet teremtünk az erdőlakó élőlényeknek. Az örökerdő-gazdálkodás fontos ismérve a minőségi faanyagtermelés, ez különbözteti meg a természetvédelmi erdőkezeléstől. Gyakorlatilag a mostani, egyébként nagyon jól megművelt, kiscsoportos vágásokból el kell jutnunk oda, hogy nincs vágásterület, egy fát kivágunk, ott megjön majd az újulat, és azzal ráérünk várni, majd kétszáz év múlva kivágjuk. Ennél tovább nem lehet menni.”

„Fontos kiemelni, hogy az egyes üzemmódok térben, tömbösen, mozaikszerűen, vagy vonalasan helyezkednek el, ezzel biztosítjuk az ökológiai folyosókat, a biodiverzitás szigeteit – folytatja Váradi. – Így különböző léptékben valósítjuk meg a természetvédelmet, hiszen egy odvas fán lévő madárodútól egy tíz-húsz hektáros erdőrészlet nagyságban és kistájléptékben is ténylegesen megjelenik a természetmegőrzés, biztosítjuk a faanyagot a társadalomnak, valamint a természetes élőhelyek változatosságát, fennmaradását, és a biológiai sokféleség megőrzését. Az örökerdő-gazdálkodás egy komplexebb erdőkezelés, amely nagyon jól integrálja a természetvédelmi célokat is. Az erdei élőlények így fenn tudnak maradni és a zöld folyosókon terjedni tudnak, az ilyen fajta erdőkezelés a garancia a hazai biológiai sokféleség megőrzésének.”

Négyezer-ötszáz hektárnyi terület már ma is ilyen örökerdő-üzemmódban van, és négyezer hektárnál több a fatermelést nem szolgáló üzemmód, ahol semmi szín alatt nem termelnek ki fát. Itt valósítják meg a társadalom azon igényét, hogy legyenek százötven évesnél idősebb, öreg erdők is Magyarországon. Ezek mellett egy harmadik besorolás van, a vágásos üzemmód, illetve plusz kategóriaként létezik az átmeneti üzemmód, ami a vágásosból az örök erdőbe való átmenetet jelenti.

Jelenleg tehát a Bakonyerdő területeinek 13-14 százalékán már erősen másképp gondolkoznak, mint az elődeik, és ez a közeljövőben, tizenöt éves távlatban eléri majd a 25 százalékot. Akkor lehet ismét egy nagyobb vizsgálatot tartani a hogyan továbbról; Váradi szerint „olyan nyolcvan év múlva a Bakonyerdő 70 százaléka örökerdő-üzemmódban lesz. Egy kis türelmet kérnék a társadalomtól.”

Végül a beszélgetés után kimentünk a terepre, ahol a fotók nagy része készült. Valójában ott is annyi minden elhangzott, amiből újabb önálló cikkek születhetnének. Mindenesetre talán ebből az összefoglalóból is látszódik, mennyire komplex terület az erdőgazdálkodás, és főleg gyökeresen más gondolkodást követel meg, mint amihez a hétköznapokban hozzászoktunk. Ha tehát valami furcsaságot látunk egy erdőben vagy hallunk egy hírt otthon, semmiképp ne ítéljünk elsőre, próbáljunk meg tájékozódni! És addig is, ha egy FSC-termék kerül elénk, legyünk nyugodtak afelől, hogy ezért valóban nem kellett értelmetlenül fákat, erdőt feláldozni.

(Fotók: Bodor Tamás/Player.hu)

Ez is érdekelhet:

Legalább fél fokkal hűvösebben tartják a Földet az erdők

Még fontosabb az erdők szerepe a klímaválságban, mint eddig hittük.

25 percnyi erdőnövekedés sem kell a világ legmagasabb faépületéhez

Nem akartak rekordot, de amikor 90 centire kerültek az előző csúcstartóhoz, megbillentették kicsit a tetőt. De nem ez az igazán érdekes a világ legmagasabb faépületével kapcsolatban.

Nem várt helyről kapott segítséget egy rossz állapotban lévő erdőrész a Pilisben

A kiszáradófélben lévő fenyők alá közel 17 ezer, a helyi klimatikus viszonyokhoz jobban alkalmazkodó, őshonos, lombos fafajokat telepítettek egy kéthektáros részre a Pilisi Parkerdőben.

Brutális arányban nőtt a brazíliai erdőirtások mértéke

129 százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén, az őslakosok földjein.

Egy védett erdő közepén épült ez a kilátó, ami a természet minimális zavarásával mutatja meg belőle a lehető legtöbbet

Kilátó és tanösvény egy védett erdőben lévő szabadidőpark közepén, amihez bárki szabadon hozzáfér.

Senki sem tudja, mitől görbe a görbe erdő

Egy lengyel falu lakó görbe erdőt ültettek közel száz éve, de hogy hogyan és miért, azt már sajnos nincs kitől megkérdezni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában
Ahol a csúcsminőségű bútor életszemléletté nemesül
Hirdetés