Egy lengyel falu lakó görbe erdőt ültettek közel száz éve, de hogy hogyan és miért, azt már sajnos nincs kitől megkérdezni.

Igazi turistalátványosság Lengyelország észak-nyugati részén, Nowe Czarnowo település mellett a görbe erdő (Krzywy Las), ami pontosan az, aminek a neve mutatja: egy meggörbült törzsű fákból álló fenyőliget.

A görbe erdő krónikájában van még egy csavar: igazából senki sem tudja, miért ilyenek a fák.

Amit tudunk, hogy Nowe Czarnowo lakói a múlt század 30-as éveiben mintegy négyszáz fenyőfát telepítettek a közeli erdőbe. Ahogy felcseperedtek, a törzseik egy jókora ívben meggörbültek közvetlenül a talajszint felett, majd onnan egyenesen az ég felé nőttek tovább.

Feltételezések szerint a görbület emberi beavatkozás eredménye, de valójában senki sem tudja pontosan, hogyan csinálták, és egyáltalán miért. És nincs is kitől megkérdezni, miután a település elpusztult a második világháborúban, majd csak az 1970-es években népesítették be újra.

Elméletek mindenesetre vannak, az egyik kézenfekvő teória szerint bútor- vagy hajókészítéshez görbítették meg a fákat. Annyit mindenesetre tudunk, hogy zsenge korban bizonyos fafajták elég jól hajlíthatóak, alakíthatóak.

(Fejléckép: Rzuwig, Wikipedia Commons, CC BY-SA 3.0)

Ez is érdekelhet:

A földből kinövő bútorok jelenthetik a valódi fenntarthatóságot

A földből növő szék olyan, mint egy organikus 3D nyomtatás, amihez a levegő, a napfény és a talaj a nyersanyag. Igaz, hét-kilenc év, mire megnő egy szék, cserébe nincs szükség összeszerelésre, ragasztóra, ellátási láncra és bonyolult eljárásokra.

Lenyűgöző képet nyújt felülnézetből az egyutcás lengyel falu

Lengyelország egyik leghosszabb, kilenc kilométeres utcájával egy falu büszkélkedhet: Sułoszowa, aminek nincs is szüksége másik utcára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

Ajándékozzunk kényelmet és stílust egyszerre – Karácsonyi ajándékötletek természetkedvelőknek a Helly Hansentől

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés