Új központot kapott egy fenntartható erdészet, az épület pedig minden eresztékében a cégfilozófiát hirdeti.

A cseh Kloboucká lesní cég fenntartható erdészetben utazik, egy olyan területen, amit általában nem kötnek össze az innovatív szemlélettel. Ezzel szemben a Kloboucká lesní mindig keresi az új technológiákat, lehetőségeket és módszereket, miközben holisztikusan szemléli a környezetét – ezeket az értékeket pedig az új székháza is megtestesíti.

Manapság a faipar is viharosan változik, ezért a központot nagyon rugalmasra tervezték, hogy alkalmazkodhasson a jövőbeli változásokhoz. A mindössze száz méterrel arrébb kitermelt fából készült tartószerkezet egyben az épület héja is, ami meghagyja a belső teret szabadon variálhatóra, akár a hirtelen növekedéssel is számolva, így aztán

odabent bőven jut tér a kreatív munkának, a kutatásnak és az innovációnak is.

A központ a gyár területén található, több más létesítmény közt egy erdőben. A város felől megérkezők az északi homlokzatot látják meg, maga az épület pedig kitakarja a többi létesítményt, a távolban viszont látszik a fenséges Pláňavský-gerinc. Kívülről hosszúkás, elegáns épület lett az új központ, technikailag egy egyszerű és szerény épület, de belül csúcstechnikát találunk.

Az új Kloboucká lesní székház egyben labor is, ahol az épületek gyorsabb, energiahatékonyabb összeállításán kísérleteznek.

Egyetlen csepp vizet, egyetlen joule energiát sem használnak el feleslegesen.

Teljes életciklusban gondolkoznak, mert a fenntarthatóság nem merül ki annyiban, hogy kevesebb áramot vagy gázt fogyasztunk: az összképet kell nézni, a faültetéstől kezdve egészen az épület életciklusának végéig, hogy minél jobban értsék az alapelveket és az összefüggéseket.

Csehországban évente kétezer faház épül, amihez az ország fakitermelésének a 0,5 százaléka szükséges. Ez elhanyagolható mennyiség, azaz lehetne sokkal többet építeni fenntartható erdőgazdálkodás mellett. Pláne most, amikor – mint mondják – az építőipart lebénítja a bürokrácia, a munkaerő- és anyaghiány. Ez a tökéletes pillanat az újrakezdésre.

Belül az épület viszi tovább a cég filozófiáját: egyszerű, nem játszmázik, önazonos, a funkciói egyértelműek, sőt az alapvető működése már kívülről is látszik. Mindenhol dús növényzettel körülvett teraszokat találunk, a felső szint pedig egyetlen hatalmas, nyitott tér.

Fent a tetőn egy napelemes erőmű termel, az északi oldalon viszont a szolár paneleket üveg helyettesíti, hogy több természetes fény jöjjön be.

Az erőmű akkukapacitása 72 kW, a megtermelt energia pedig nemcsak az épületet látja el, de a környező gyáregységeknek is jut a feleslegből. A tetőn lefolyó esővizet kis tavakban tárolják, és a nyári hónapokban öntözésre és hűtésre használják. A vízfelület továbbá szórt napfényt közvetít az épületbe.

Belül meghatározó a fa-üveg összjátéka, aminek helyenként a látszóbeton ad kontrasztot. Az irodákat rugalmas terek egészítik ki, amelyek kreatív műhelyek vagy a dolgozók pihenőhelyei lehetnek a jövőben. A legfelső emelet előadások, vállalati rendezvények vagy termékbemutatók helyszíne is lehet.

A belső tereket inspiráló környezetnek szánták, ami reprezentálja a Kloboucká lesní elveit: egy olyan vállalatét, ami egy tradicionális mesterséggel foglalkozik, ugyanakkor nem fél az újdonságoktól.

Kloboucká lesní irodaház
Brumov-Bylnice, Csehország
Építészet: Mjölk architekti
Átadás éve: 2022
Bruttó szintterület: 1100 m²

(Forrás: Mjölk architekti, fotó: Boysplaynice)

Ez is érdekelhet:

A FeHoVa szürreális nyüzsijében találkoztam először szemtől szembe az Ineos Grenadierrel

Az Ineos Grenadiert, a masszív brit terepjárót remek stílusérzékkel a Fegyver-Horgász-Vadász expón mutatta be a márka magyarországi importőre.

Már Budapesttől egy autóútnyira is láthatsz világűrt megjárt magokból nőtt fákat

Egy kísérletben Hold körüli pályán vittek fák magvait, amelyek később kikeltek a Földön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában