A NASA-nál senki nem veszi komolyabban az utazási költségek elszámolását, mert még az első holdra szállók sem úszhatták meg a bürokráciát.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Edwin „Buzz” Aldrin 56 évvel ezelőtt, 1969. július 20-án a világon másodikként lépett a Hold felszínére. A korábbi űrhajós pedig elárulta, hogy az utazással kapcsolatos költségek elszámolása miatt még a történelmi űrutazásról, vagyis az Apollo–11 küldetésről is kellett egyfajta menetlevelet vezetnie, ami egészen pontosan így nézett ki:

A NASA elég komolyan vette a dolgot, rajta van az út összes állomása, vagyis szerepel rajta többek között, hogy a saját autójával ment a houstoni űrbázisig, de például a Hold és a Csendes-óceán is, ahová állami űrjárművel, valamint az amerikai haditengerészet Hornett nevű hajójával közlekedett.

A hivatalos papírról természetesen az sem maradhatott le, hogy a küldetés időtartama alatt az állam állja az asztronauta étkeztetését is.

(Forrás: The Guardian, fotó: Dr. Buzz Aldrin, nyitókép: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Telefon helyett okosszemüveg: Pócs János ezzel a 140 ezres trükkel kamerázott az ülésteremben

A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
45% Külföldi
24% Hazai
31% Idén egyik sem
Hirdetés