Ha számodra a nyár nem a strandon elnyalt fagyikról és a frissen vágott fű illatáról szól, hanem sokkal inkább a sörteraszokon legurított italokról, akkor nagy eséllyel megtaláltuk az álomállásodat.

A forró, nyári hónapokban valóban nehéz jobb programot elképzelni annál, mint amikor az ember a haverokkal beül egy hangulatos helyre meginni pár korsó jéghideg söröcskét. Ez talán csak akkor hangzik még kellemesebben, ha mindezért még fizetnek is.

A floridai World of Beer három embert keres, akiknek annyi lesz a feladata, hogy utazgat a sörfőzdék, illetve fesztiválok között és kóstolgatják az elkészült italokat, majd a tapasztalataikat, élményeiket megosztják másokkal a közösségi média segítségével.

És hogy mégis mennyit lóvét lehet mindezért kapni? Négy hónap munkáért egész pontosan 12000 dollárt, azaz kis híján 3.5 millió forintot, miközben minden költségedet fedezik.

Nem hangzik rosszul, mi? Jelentkezni március 24-ig lehet és április végén választják ki a három szerencsést. Az alapinformációk megadásán túl egy videót is fel kell tölteni a jelentkezőknek, amelyben meggyőzik a zsűrit arról, hogy miért is lenne ő a tökéletes sörkóstolgató. Ha érdekel a dolog részletesebben is, erre keresgélj tovább.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában