A Vasalóház, a város egyik első felhőkarcolója évek óta üresen tengődik, de egy új fejlesztő most nagy terveket dédelget.

Manhattan egyik világszerte ismert, valóban ikonikus épülete a magyarul leginkább csak vasalónak hívott Flatiron Building. Az 1902-ben épült 22 emeletes, 89,6 méter magas, háromszög alakú telekre felhúzott ház évek óta kihasználatlanul tengődött – 2019 óta lényegében üresen áll –, ám ennek a szomorú állapotnak hamarosan vége lehet.

Az ötödik sugárút jelképének megmentője a Brodsky Organization ingatlanfejlesztő lehet, amely bérlakásokat tervez kialakítani a házban.

Egyelőre még nem tudni, pontosan mennyi, és főleg milyen alaprajzú lakásokat terveznek az ilyen szempontból kínosan nehézkes épületben, mindenesetre a bérlakásfunkció már adott.

Bár a fejlesztők több tervet is fontolgatnak, a fenti paramétereket egyelőre nem merték pontosan meghatározni. Miután a tervek elkészülnek, és engedélyt kapnak, még három évre tervezik a beruházást.

New York a világjárvány után indított kezdeményezést a számos kihasználatlan irodaház szociális bérlakássá alakítására, ami környezeti és gazdasági szempontból egyaránt előnyös lépés. A meglévő ingatlanállomány átalakítását egy átfogó programmal ösztönzik, amitől mintegy 40 ezer lakás kialakítását várják az évtized végére.

Bár ez a program eleve meglévő épületekkel számol, a Flatiron, New York egyik első felhőkarcolója egyértelműen a legnagyobb történelmi jelentőségű ház a jelöltek közt.

(Forrás: The New York Times, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

A híres Nők az ablakokban fényképnek szomorkás története van

A fénykép elkészült, a modellek elvonultak, az épületet lerombolták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve