Az egy négyzetméterre jutó adventi hangulat és a street food mennyisége itt olyan magas, mint a Bazilika. Minden van.

A street food-forradalom a Bazilika téren található adventi vásáron is érezteti hatását, ez a hely ugyanis sokkal trendérzékenyebb, mint a Vörösmarty téri, szóval aki nyitott a kulináris újdonságokra, az itt szippantsa fel karácsonyi hangulat adagját.

Mik ezek?

Kolbice, ami az első hazai, magyaros ízekre hangszerelt street foodnak számít. Tulajdonképpen nem rossz, de 1400 forint ár-érték arányban kicsit soknak mondható. Szezámmagos tölcsérben kaptuk, ami nem is ázott szét, nem volt száraz. A kolbászok fűszeresek, pikánsak és szaftosak voltak, szóval összességében jó élmény.

Az esemény szuperkedves sajtósa szerint nagyon népszerűek, de nekem még nem egyértelmű, hogy ez lesz az a hazai street food-item, ami földindulást indít el.

Desszertnek benyomtunk egy cronutot, ami a Centrál Kávéházból érkezett. Már írtunk a donut és a croissant keresztezéséből született amerikai csemegéről, amibe idén tavasszal beleremegett a tengerentúli hipsztertársadalom meg az Instagram. Némi mikrós melegítés után kaptuk meg, és mivel nincs összehasonlítási alapom (sajnos) a New York-i Ansel Bakery eredetijével, annyit tudok mondani, hogy kedves volt, de nem állnék érte sorba. De mivel nem kellett sorba állni érte, ezért nem volt bajom vele, szóval a cronut egyelőre jól áll nálam, legközelebb megint ráteszem a mancsom egyre, ha a közelembe kerül. Aki gerjed az amerikanizmusokra, az ugyanitt Oreo remakeket is kóstolhat.

Az alkoholkínálat is elég erős, forralt bor alap mindenhol, de kiemelkedik a Finlandia gyümölcságyra pakolt vodkás bóléja, a DiVino boros lakókocsija, nehéztüzérségnek pedig van forró Aperol szintén a Centráltól, és pálinkát is vehetünk magunkhoz, ha valami erősebbre vágyunk.

Ha kevésbé éhes, akkor a Stelázsinál talál bivaly-, szürke marha-, vagy mangalicaszalámit, házi sajtokat és krémeket, otthonra pedig a termelői lekvár vagy méz kínálatból szemezgethet.

Az igazi ínyencek a Vörös Homárnál hangolódhatnak az ünnepekre egy pohár pezsgővel a kezükben, amit a bretagne-i osztrigához kínálnak menüben. De itt keresgéljenek azok is, akik a sült hurka-kolbász, cipóban tálalt mangalica pörkölt vagy a sláger csülökhöz képest inkább a halászlét, lazacburgert, esetleg a külföldiek kedvencét, a fish & chipset választanák. A vásári zsebpénzből pedig érdemes az utolsó hétre is félre tenni, ha homárral szeretné kezdeni az ünnepi lakomákat.

Idén a kávérajongók is örülhetnek, a Douwe Egberts Omnia kóstolóin szakértő kalauzolja el a vendégeket a területszelektált kávék világába. Külön érdekesség, hogy ugyanott borokat is lehet kóstolni a négy hazai, testvérbirtokként választott borászat képviselőivel (szintén az előre meghirdetett időpontokban). Ugye mondtuk, hogy szinte minden idei trend képviselteti magát, egyedül a phó leves hiányzott talán.

(Fotó: Marton Szilvia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés