Kevéssé ismert tény, de Gordon tehetséges futballistának indult, Skócia egyik legnagyobb klubjánál, a Rangersnél ifiként játszott, és ha nincs egy súlyos térdsérülés, akkor talán sohasem lesz belőle séf. Ramsay szerint a sérülés miatti keserűséget csak a harmadik Michelin csillag oszlatta el benne, de azt láthatjuk, hogy ez sem nem tette kezesbáránnyá. Ramsay nyilvánvalóan kiváló showman, és tudja, hogy mi kell a nézettséghez, de ha valaki lassan húsz éve a csúcson van (1994-ben kapta az első csillagot), akkor elsősorban egy zseni, sőt, valóságos Superman, még akkor is, ha néha elgurul a gyógyszere.

És most jöjjenek az ámokfutások! Ramsay f#szfejnek nevezi Giovannit, a Pokol konyhája egyik versenyzőjét. Ez normális dolog Gordon világában, de a fiatalember nem hagyja annyiban a dolgot. Hiba volt.

Fél perc alatt tíz káromkodás nem rossz teljesítmény, és Ramsay erőlködés nélkül tudja hozni. Érdékes tény, hogy ő maga addig észre sem vette a szókimondó szövegeit, amíg meg nem nézett egy adást. - Anyám persze mindig ki van akadva, ha meglát a tévében, tette hozzá. Ezt maximálisan megértjük, bár nem állunk semmilyen rokoni kapcsolatban Gordonnal.

A.A. Gill éttermi kritikus szerint Ramsay remek szakács, de másodosztályú jellem. Tény, hogy beleköt az élő fába is, ráadásul a modora nem csak a kamerák előtti póz. Egy vita odáig fajult az egyik éttermében, hogy a cukrásza kihívta a rendőrséget. A lenti videóban a kiképzőőrmestereket is megszégyenítő Ramsay egy francia szakáccsal akasztja össze a bajszát. A legfinomabb, ami elhagyja a száját, az a „te francia disznó” kifejezés.

2007-ben egy brit közvélemény kutatáson Ramsay lett a legfélelmetesebb tévés személyiség a nézők körében, és hogy mennyire befutott a tengerentúlon is, jól jelzi, hogy a South Park sorozatban is feltűnt. Megszemélyesítője nem más, mint Eric Cartman.

Ramsay nem csak a beosztottjait, de a vendégeket is szívesen terrorizálja. Azért tegyük hozzá, hogy elismeri, ha a vendégnek van igaza, de ha nincs, akkor jaj neki!

2008-ban egy ausztrál képviselő, Cory Bernardi a parlamentben szólalt fel a televízióban tapasztalható vulgáris beszéddel kapcsolatban, az apropót pedig a Kitchen Nightmares egyik epizódja jelenttette, amelyben Ramsay nem kevesebb, mint 80 alkalmommal káromkodott. Néha kevés is elég, hogy kiakasszon valakit, a következő videóban a lealázott áldozat elégtételt akar venni Ramsay-n.

Amikor Ramsay-t konyhai attitűdjéről kérdezték, akkor felelősként egykori mestereit, Pierre Alan White-ot és Guy Savoyt, illetve egykori edzőjét, Jock Wallace-t említette. (Ha ők voltak a mesterek, akkor nem szívesen lógnánk együtt velük.) A mi teóriánk szerint Ramsey olyasféle szörnyeteg, mint Hulk, akiből nem a düh, vagy a félelem érzése, hanem a konyhai környezet hozza ki az állatot, és ha nem menne edények és kések közelébe, akkor olyan nyugodt lenne, mint egy mérlegképes könyvelő. De lehet, hogy nem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában