A demilitarizált zóna mindkét felén szimbolikus ételnek számít.

A koreai néplélek egyik legfontosabb, szimbolikus tápláléka a fermentált káposzta, amelynek elkészítése ugyanolyan rituálé, mint nálunk a disznóvágás. Minden családnak megvan a maga külön receptje, amire mindenki esküszik, hogy csak úgy lehet, másképpen már nem jó – így a disznóvágás mellett mondjuk a lecsóhoz, vagy a halászléhez is hasonlíthatjuk.

A Wikipedia azt írja róla, hogy a A kimcshi a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a koreai étkezések elengedhetetlen része.[A legfontosabb összetevő a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka.] A kimcshi erjesztéssel készül. Több száz fajtája létezik és más ételek alapját is képezheti, például készítenek belőle levest, és sült rizses egytálételt is. A kimcshit a világ egyik legegészségesebb ételének tartják a dietetikusok. A kimcshiben kimutatták a tejsavbaktériumok egy fajtáját, melyet Lactobacillus kimchii névre kereszteltek. A kimcshit hagyományosan nagy mennyiségben késő ősszel készítették télre eltenni, ezt az időszakot kimdzsangnak nevezik.

Ebben a videóban megnézhetjük, hogyan is néz ki ez a dolog a gyakorlatban:

Nagyon szép kis mozi!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve