A Pasta. (ejtsd: paszta pont) nyitása úgy zajlott, mint a másnapos szex: nagyon akarta mindkét fél, csak épp nem volt meg a szükséges töltet, ezért idő előtt abbahagyták. A nyitás hetén ugyanis próbaüzemmódban nyomták a fiatalok, így az elsöprő siker miatt már délután kettő–három körül kifogyott a szufla, nem készült elég adag tészta az éhes pestieknek. Így amikor korgó gyomromat százwattos mosollyal tájékoztatta a két zárásban lévő leányzó, hogy sajnos már mindenük elfogyott, kissé elfogott a csalódottság. “De a Leves. nyitva van!” – ajánlották testvérbárjukat, ami egy jól megszívott köpésnyire van csak a Pasta.-tól. Nem vagyok nagy leveses, de egy "miért ne, éhes vagyok" gondolattal elsétáltam a Kálvinról a Fővám térre.

A Leves.-ról azt lehet tudni, hogy minden nap négyféle levessel készülnek, amikbe baromi sok extrát lehet kérni. Na jó, van még háromféle melegszendvics és egy–két desszert is, de a főprofil a leves, méghozzá csakis elvitelre. Az egy árban lévő (450 forint) levesek közül a sáfrányos répakrémleves ragadta meg leginkább a fantáziám, a leves mellé pedig kértem egy Napóleon névre keresztelt csirkés-salátás melegszendvicset, mert őszintén szólva nem hittem benne soha, hogy lével jól lehet lakni, akármennyi cucc is van benne. Szendvicsestül összesen kevesebb mint 800 forintot fizettem, és nem is kellett olyan sokat várni, mint amit a tekergő tömeg láttán gondoltam.

A sárgarépa-sáfrány fúzióra kértem még extra sajtot és pirított kenyérkockát, ami nagyon jól állt neki, és az utóbbi nagyon 'Reminds me of childhood memories' – azaz gyerekkori emlékeket idézett fel. Az egész olyan volt, mint mikor a Ratatouille (L'ecsó) című animációs filmben a baljóslatú ételkritikus, Anton Ego belekóstol sok év után a lecsóba, és eszébe jut bicikliről elzúgó gyerekkori önmaga, aki szipogva eszi az anyukája készítette lecsót és jókedvre derül – nekem az ugrott be, amikor hatévesen képes voltam teleszórni a levesemet kenyérkockákkal, amíg ki nem folyt, aztán meg nem tudtam elég gyorsan belapátolni, és a végén szomorúan kanalaztam az elplöttyedt kenyérázalékokat.

Az én jelenetem nem volt annyira drámai, meg jobb vagy rosszabb ember sem lettem a leves után, de őszintén ízlett az egész. És jóllaktam. Már a levestől. Persze még lecsúszott a szendvics is, de csak mint ráadás, mert itt a leves volt a főfogás. A szendvics finom volt, hozta, amit kellett, de nem ejtettem el tőle a tollat, a levesben viszont külön értékeltem, hogy nem volt édeskés, pedig ezeknél a narancsszínű dolgoknál fennáll ez a veszély.

Szóval király volt a Leves., a csapatot is dicséret illeti, amiért egész nap töretlen lelkesedéssel nyomják tele a szemközti egyetemistákat és a többi odatévedőt olcsó és meleg levekkel. Ezért úgy gondoltam, hogy a Pasta.-ba is vissza kéne térni egyszer, méghozzá amikor például már három után is van mit enni. Ez majdnem teljesen sikerült is.

A napi négy tésztaféle közül egy már kifogyott – a Poirot, pedig épp azt akartam kipróbálni (mindenki ezt mondja, amikor nem tud dönteni) –, úgyhogy a bajszos belga helyett rámentem az O.G. formációra, azaz kértem egy original gangstert. Mindegyik egy árban van (990 forint), és jól megrakják az aprónak tűnő elviteles dobozt – itt is csak elvitelre lehet kérni, mint a Leves.-ban, ami részint felszuszakolja a bennem téli álmát alvó környezetvédő aktivistát – napi nyolcszáz adagos termelésnél ez nem semmi mennyiségű kidobott papír és műanyag. Inkább együnk.

A szósz rendben volt, és a tészta is: egyszerű, nem túlzásba vitt hagymaadagolással és paradicsommal, amolyan olasz alapíz. A csirke viszont sajnos nem volt a legek legje – vagy talán bennem van a hiba, mert én vagy omlósan vagy ropogósan szeretem, nem abban a köztes, halványan gumis állapotban – és ez levett az amúgy vicces hangulatból meg a nagyon szépen dekorált adagból.

De bízom benne, hogy ez a még mindig tartó kezdeti stádiumnak, a kissé kaotikus, százfelé áll a fejünk periódus miatt van, úgyhogy szívesen adnék még egy sanszot, mert kedves a csapat és jó az ötlet is. A Fővám téri Burger Kingből már sokan átfordulnak inkább a Leves.-be – úgyhogy ha ugyanolyan jól csinálják, mint most, és még egy féllel jobban, akkor valószínű, hogy a közeli gyrososok és egyéb gyorséttermek hamarosan újabb komoly vetélytárssal számolhatnak.