Ugyanolyan az íze, aromája és állaga, mint a tehéntejnek, csak egészségesebb nála.

Az elmúlt években egyre inkább tudatosult, hogy a tejipar, a tejtermékek gyártása károkat okoz a környezetnek és az emberi egészségnek, a nagyipari állattenyésztés pedig etikai kérdéseket is felvet, ezért a biotechnológiai vállalatok világszerte megkezdték tejpótlók felkutatását.

Az Imagindairy célja az volt, hogy állati tej összes fontos tápértékének megőrzésével olyan folyadék előállítsanak elő, amelynek ugyanolyan az íze, aromája és állaga, mint a tejnek, de a tehenek szenvedése és környezeti károsodás nélkül készül. Ez pedig sikerült is, ugyanis (modern géntechnológia segítségével )

tehenek nélkül, élesztőből kísérleteztek ki tehéntej kinézetű és ízű folyadékot.

Egyébként a vállalkozás tej- és sajttermékei sokkal egészségesebbek az állatoktól származó tejnél, mert nem tartalmaznak koleszterint, laktózt vagy szomatikus sejteket.

Eközben a kávé...

Fogadjunk, hogy nem tudtad, hogy a kávé az egyik leginkább környezetszennyező élelmiszer

Egészen hihetetlen, nem? De szerencsére kitalálták, hogyan lehet környezetbarátabbá tenni.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A földi purgatóriumot pont ilyennek képzelnénk el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés