Ha a hideg miatt már a kocsmáig sem szívesen mész el, itt a megoldás.

Minden embernek van olyan ismerőse, aki próbált már házilag pálinkát erjeszteni, sőt, a bátrabbak talán maguk is belevágtak már efféle dologba. Ilyen esetben a történet vége általában valami ihatatlan borzadály, amit aztán a büszke alkotó hónapokig kínálgat boldog-boldogtalannak: postásnak, vízóra-leolvasónak, barátnak, ellenségnek, vagy a folyamatos kínálgatás miatt barátból lett ellenségnek, szóval tényleg bárkinek.

A negyven dollárért (vagyis 8650 forintért) beszerezhető házi ginkészlet ezzel szemben azt ígéri, hogy a végtermék a boltokban kapható ginnel is felveszi a versenyt, ennek elkészítéséhez pedig minden eszközt a kezünkbe ad. Szerencsére az alkoholt nem nekünk kell erjeszteni, az útmutató szerint ezt nyugodtan kiválthatjuk egy üveg nem túl drága vodkával, amiből aztán a tölcsér és szűrő, a borókabogyó és persze a gondosan válogatott fűszerek segítségével 36 órán belül elkészíthetjük a saját ginünket.

A készlet praktikusan két üveget tartalmaz, így a kisebb, két és fél decisből príma kis karácsonyi ajándék válhat, a nagyobb, félliteres üveg pedig pont elég lesz arra, hogy péntek este még a haverokat is megkínálhassuk belőle.

Tovább:
A gasztrorovat legfrissebb híreihez
Ivós játékok 18 éven felülieknek
A hét itala: Folyékony hőbombák

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés