Azt eddig is tudtuk, hogy a rendszeres mozgásnak számos jótékony hatása van a mentális egészségünkre nézve. Most egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a súlyzók emelgetésével a depressziót is elűzhetjük.

Az Írországban található University of Limerick kutatói tulajdonképpen azt állapították meg, hogy a kiegyensúlyozott lelkiállapot és a békés elme titka az erőfejlesztő edzésekben rejlik. A tanulmány keretein belül 1877 embert vizsgáltak meg, a méréseik alapján pedig egyértelművé vált, hogy

az ellenállással szemben végzett edzés jelentős mértékben csökkentette a depresszió tüneteit, függetlenül az egészségi állapottól, az edzés volumenétől és az erőnövekedés mértékétől.

Nem kell tehát feltétlenül megszakadnod a teremben ahhoz, hogy kihasználd az edzés jelentette előnyöket. Elég, ha rendszeresen eljársz és emelgeted kicsit a súlyokat - a jelek szerint a hangulatod is emelkedni fog. A kutatók ebben a tanulmányban arra nem adtak választ, hogy mégis milyen kémiai folyamatok állhatnak a jelenség hátterében, az eredmények viszont magukért beszélnek.

Van még kifogás?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve