Sokan szeretnénk most egy önfenntartó, sziget-módban üzemelő házat, távol a város bűzétől-zajától, rengeteg zölddel, közel nulla stresszel. Olyannyira, hogy a szeptember elejére Gyűrűfű ökofaluba tervezett nyílt napra gyorsan elkelt minden hely, és további két alkalmat kellett szervezni, hogy a helyszínen, a távoli, félreeső baranyai vidéken avathassák be az új életre ácsingózókat az önfenntartó létforma velejáróiba.

Száguldó infláció, háború a szomszédban, félelmetes energiaárak, egy alig magunk mögött hagyott világjárvány vesz körül bennünket – a kifelejtett rémálmoktól elnézést kérünk! Másfelől technikailag simán lehet akár hálózatfüggetlen házat építeni, érthető hát az elvágyódás a békébe, biztonságba. Gyűrűfű szinte tálcán kínálja magát – vagyis a telkeit –, mégsem ennyire egyszerű az egész.

Az ország egyik első ökofaluja jócskán megelőzte a korát. Borsos Béla Álmodom egy helyről címmel szinte egy kiáltványt fogalmazott meg 1991-ben. Okostelefon? Home office? Covid 19? Távcsővel sem látszottak még. Szoboszlai Dominik -19 éves volt. Formálisan még nem szűnt meg a Szovjetunió, épp csak megalakult a Magyar Suzuki, és frissiben lett Leninvárosból Tiszaújváros. Egy előző életben volt, na.

Ehhez képest Gyűrűfű szenvedélyes vonásokkal felskiccelt ars poeticáját mintha egyenesen 2022-re szabta volna Borsos. Kegyetlenség azt kérni, hogy idézzünk egy valamit az akkor megfogalmazott számtalan tételből, de a játék kedvéért legyen ez: „A cél tehát egy decentralizált, autonóm közösség, egy posztindusztriális törzsi társadalom létrehozása, amely a hagyományos közösségektől elsősorban abban különbözik, hogy az információs forradalom teremtette csatornákon keresztül folyamatos kapcsolatban áll a külvilággal”. De Borsos nem volt próféta, csak álmodott – nekünk pedig nyilatkozott.

Gyűrűfű egy olyan időszakban indult el, ami nincs többé, a „mai jogszabályi környezetben lehetetlen egy hasonló településfejlesztés” – emlékezett a kezdetekre az állatorvos végzettségű Borsos. Noha ökofalunak hívják, Gyűrűfű nem önálló település, közigazgatásilag Ibafa külterülete.

A régi falu 1970-ben kihalt, több mint húsz év után érkeztek meg Borsosék, akik alig járható földutat és sűrű bozótot találtak a gyepként nyilvántartott területen.

Adott volt egy paradicsomi völgy a zselici tájban és a tiszta levegő, ígéret és vágy volt a biogazdálkodás, a hasonló gondolkodásúakkal közösségbe tartozás, a „hatalmas személyes élettér, a természettel, állatokkal, csillagokkal együtt létezés öröme”.

„Itt mindenki bebíró, gyüttment. Nincsenek őslakók, akik gyanakodva méregetik a beköltözőt.”

Mindenkinek egyhektáros telek jut, úgy elrendezve, hogy a szomszédok elég távol legyenek, ha csendre vágysz, de elég közel, ha beszélgetnél. Az 1991-es alapítás után egy évtizeddel kőszórásos út vezetett a településre, állt már hét lakóház, mintegy fél tucat család élt Gyűrűfűn. De a település fejlődése megrekedt. Borsosnak 2001-ben megszűnt minden funkciója, és az új kuratórium szerinte „nem tartotta fontosnak a fejlődést, úgy gondolták, elég az a pár család, amelyik ott él. Tizennégy évig nem történt semmi, mindössze egy-két új ház épült.”

Borsos négy éve került vissza, most a Gyűrűfű Alapítvány elnöke. Ebben az időszakban több mint háromszáz érdeklődővel beszéltek, mintegy kétszázan jártak is a faluban, de csak nemrég kötöttek meg egy új szerződést. 2020 júliusától „ad hoc jöttek az érdeklődők”, majd fokozatosan egyre többen lettek, mígnem az alapítvány megszervezte a mostani nyílt napokat.

Ma 11 telken élnek, még mintegy 30-ra lehet építkezni, várhatóan 40-50 családnál több nem is fog itt élni. Ezeket a telkeket – és persze a falut magát – indultak megnézni olyan sokan szeptemberben.

A nyílt napon beszélnek a falu történetéről, egy jó ebéd után bejárják a telkeket, majd elmondják, mik a letelepedés feltételei. Ez a kulcsmozzanat, mert aki álromantikus ábrándokat dédelget az idillről, az hatalmasat téved.

„Nincs villany, nincs víz, általában semmilyen infrastruktúra. Mindent magadnak kell megteremtened a semmiből, mi is ezt tettük. Amikor először lementem, az autóm konkrétan kettétört. Megdobta az egyik bucka, ráesett a másik buckára, és alvázat kellett cserélni.”

Ma már nincs ilyen – nyugtat meg gyorsan Borsos, de „még mindig nagyon kemények a feltételek, közben meg elképesztően mentek fel az árak.” Tévhit az is, hogy a semmi közepén a helyi vályogból olcsón lehet építkezni: bár az anyag tényleg ingyen van, de ott van az alap, a tető, a gépészet, a távolsággal járó plusz idő, a munkások bére. Néhány telken semmi nincs, csakis sziget üzemmódú házakat lehet építeni. „De éppen ez a lényeg.”

Elvonulni klassz, a természetben töltött idő jót tesz az idegrendszernek, a nagyvárosok nyűgei talán az álmokban sem jönnek elő itt. De a tartós elszigeteltség erősen próbára tesz, csak akkor ajánlott költözni, ha egységesen akarja az egész család.

Vannak történetek lakóról, aki lényegében hajléktalan volt, mert félreértette az ökofalu küldetését, és azt hitte, ott majd megkap mindent. Hasonló félreértésből az egykori Támasz Alapítvány kitett egy pokrócba csavart embert, mert az elesetteket segítő szervezetnek gondolta a gyűrűfűieket, akik kénytelenek voltak két hét múlva visszaküldeni az illetőt. Akadt skizofrén, aki konyhakéssel kergette a párját az asztal körül, amikor bekattant. Őt rendőr vitte el, gyógykezelték, rendbe is jött teljesen, de már nem ott él, „Gyűrűfű nem neki való”.

Sikertörténetek is vannak, az egyik a Tündérmajor kecskefarm, amit egy pár vitt 25 éven át, mígnem két éve átadták az utódoknak. Ez egy bio kecskesajt üzem, bio takarmánnyal, 17 hektárt bérelnek az alapítványtól, és „mindent saját maguk raktak össze”.

Aztán van egy informatikai cég, aminek a tulajdonosa telket vett, majd a lakóháza mellett felépített egy vendégházat, erdei iskolát, és egy lovardát – a feleségével közösen komplex szolgáltatásokat vitt. Ő építette ki később az internethálózatot Gyűrűfűn – és azóta további 19 környékbeli községben.

A letelepedés feltételei tehát szigorúak a fentiek miatt, no meg mert Gyűrűfűből nem akarnak lebetonozott, infrastruktúrával agyonvágott falvat építeni. A völgy teljes egészében természetvédelmi terület, semmilyen vegyszerezés nincs, még a Szigetvári Erdészetben sem, ami az 1100 hektáros összterületből mintegy 600-at tesz ki. Tarvágás például csak kis területen, és tízéves eltolásokkal van, így mire újra eljutnak vele egy adott területre, ott már 30-40 éves állomány van, és mindig őshonos fajokat telepítenek.

Mindenhol kötelező az ökológiai gazdálkodás, bár – noha sajtot, tejet, tojást, húst lehet szerezni – a teljes önellátás még messze van. A terület szántóföldnek nem alkalmas, ezért majdnem mindenki állattartásra rendezkedett be. Másfelől van, aki mindent megtermel saját magának, amire az egy hektár elég is bőven, kicsiben tehát működik ez is.

„Amiben előre kell lépni, az a közlekedési igény csökkentése” – ismeri be Borsos. A legközelebbi település Dinnyeberki, 3,5 kilométer köves úton, ami „autót próbáló, embert próbáló és környezetileg sem túl előnyös”. A gyerekek Szentlőrincre járhatnak iskolába, vásárolni is ott lehet, míg kulturális programokért a szintén nem túl távoli Pécsre érdemes látogatni.

Bár elsősorban ez az alapítványt érinti, de a jogi környezet finoman szólva sem volt kiszámítható az elmúlt években: „egyre nehezebb, egyre bonyolultabb és egyre lehetetlenebb előírásoknak kellett megfelelni.” Egyetlen példa: több mint két éve húzódik, hogy megfeleljenek egy 2012-es törvénymódosítás óta érvényben lévő rendelkezésnek, ami az alapítvány tulajdonában lévő építési telkekhez vezető utak kijelölését és földhivatali bejegyzését írja elő. „Ez elképesztő adminisztratív terheket jelent”, továbbá milliókba került, mire idén nyáron végre megkapták az említett bejegyzést engedélyező határozatot. De még hátravan a földmérő által készített vázrajz záradékolása, és... és ezen a ponton Borsos inkább abbahagyja „a kafkai nonszensz” részletezését.

A lényeg, hogy ha ezek az adminisztratív akadályok elhárulnak, akkor hamarabb feltöltődhet lakókkal a maradék 30 telek, mert a társadalmi környezet, „az idők szava, ha szabad ezt mondanom” Gyűrűfűnek kedvez. És annak, aki tudja, mit akar. Merthogy

„a Covid alatt rengetegen jöttek, de olyanok, akik menekültek volna. De nekünk nem menekültek kellenek, hanem olyanok, akik egy újfajta életmódot szeretnének kipróbálni, megélni.”

Ehhez kell egyfajta megszállottság, de aki ott megragadt, abban ez megvan. „Itt senki nem égeti sutyiban a műanyagot, és senki nem permetez, amikor a többiek nem látják.” Borsos szerint egyszerre maximum 5-6 építkezést bír el a terület, így még legalább húsz évre teszi, mire igazán működőképes településsé fejlődik.

De az alapelvekből nem engednek. Például a kezdetektől deklarált cél volt a helyi közlekedés csökkentése, ezért „élénken tiltakoztunk az ellen, amikor a közelünkben akartak sztrádát építeni Kaposvár és Pécs között – ez azóta lekerült a napirendről, mi mindenesetre nagyon nem szerettük volna”. Borsos az elektromos autót sem tartja opciónak, „talán az elektromos terepjárót, ha majd megfizethető lesz”, mindenesetre aszfaltozott utakat nem építenek.

Miközben Borsos megőrizné Gyűrűfűt a jelen állapotában, támogatóan beszél minden lépésről, amit megteszünk egy fenntarthatóbb, kevesebb környezeti terheléssel járó életmód felé – legyen az akár a nagyvárosban.

„Mindig is modell szerettünk volna lenni. Modell egy út felé, ami kicsit más, mint amit most a legtöbben járnak.”

Felsorol sok dolgot, amit egy társasházban is meg lehet csinálni, az erkélyen termelt paradicsomtól kezdve az esővízgyűjtőn át a komposztálóig. Gyűrűfű tehát működik, mint a korát megelőző modell, Borsos el is neveti magát: „néha kicsit már csalódott vagyok, hogy mit papolok én itt össze-vissza, amikor mindenki ezt csinálja?”

Mennyi valósult meg Gyűrűfű 1991-es utópiájából? „Lehetett volna rosszabb, de sokkal jobb is – töpreng el Borsos. – Rendkívül naiv voltam, ugyanakkor erőszakos is: ezerrel akartam ezt, megszállottan, ami egy darabig jó, de nem szabad fanatikussá válni. Rossz volt a szervezeti felépítés, mert csak egy alapítványt csináltunk, aminek nincs tagsága, nem szerveztük meg, hogy akik jönnek, milyen közösségi formában létezzenek ott. Ezek még nem is nagyon voltak 91-ben, de rossz döntéseket hoztam, nem is tagadom. Ha ezek nincsenek, sokkal egyszerűbb lett volna, és ha 2001-ben maradhatok, talán már jóval előrébb lennénk.”

De Gyűrűfű jövője a mostani körülmények közt még mindig alakulhat jól, Borsos pedig már jóval nagyobb tapasztalat birtokában szervezheti a falu életét. „Isteni kegyelem, hogy megkaptam ezt a lehetőséget: újból kezdhettem hatvanéves fejjel, szeretném ezt kihasználni, hogy úgy halhassak meg, hogy nem egy félkész, félresikerült valamit hagytam magam után.”

(Fotók: Szalóki Zsuzsa)

Ez is érdekelhet: