Bemutatjuk a nőt, aki több mint 400 millió forintnyi összeget költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint a példaképe.

Csodálatos tanmese a 21. századból, aminek az a tanulsága, hogy ha elég elszánt vagy és elég sok pénzt tudsz költeni az álmodra, akkor semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy úgy nézz ki, mint Kim Kardashian.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chaly D.N (@chalydn) által megosztott bejegyzés

A 24.hu cikke idézi is a Chaly D.N nevű Instagram-felhasználót, aki nem kevesebb mint 400 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt költött az átalakulásra:

Mindig megállítanak, hogy fotót készíthessenek velem. Szeretem a figyelmet, hogy azt mondják, Kimre hasonlítok.

Chaly elmondása szerint alapból annyira hasonlított a példaképére, hogy nem kellett kés alá feküdnie, csak jó pár botox-kezelést kapott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chaly D.N (@chalydn) által megosztott bejegyzés

Chaly lecserélte a teljes ruhatárát is, hogy még jobban hasonlítson a példaképére, erre is több millió forintot költött. A lány szerint ha ezekben a ruhákban mutatkozik, akkor teljesen úgy érzi magát, mint Kim.

Chaly ugyanakkor tart attól, hogy el fogja veszíteni a saját személyiségét, ezért a jövőben megpróbál egyedi dolgokat csinálni a Kardashian-másolás mellett.

Ez is érdekelhet:

Varázslat, ahogyan restaurálták ezt az 1891-es német csavarhúzót

Hogy egy kommentet idézzünk: „németként megerősíthetem, hogy ez egy csavarhúzó”.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés