2016-ban már elkelt egy Newton-jegyzet, akkor egymilliárd forint körüli összeget fizettek érte.

A kézírásos jegyzetek a tudósnak a matematika alapjait lefektető Principia című munkájához fűzött javításait tartalmazzák. A Christie's kedden közzétett becslése szerint 600-900 ezer font (242-363 millió forint) közötti áron kelhet el.

Newton 1687-ben adta ki Philosophiae naturalis principia mathematica (A természetfilozófia matematika alapjai), röviden csak Principia néven emlegetett főművét, amelyben lefektette a tömegvonzás elméletét és leírta a mozgástörvényeket.

A tudományos mű egyik első kiadása 2016-ban 3,7 millió dollárért (egymilliárd forintért) kelt el egy aukción.

A tervezett második kiadáshoz készült másfél oldalnyi jegyzet tartalmazza David Gregory skót matematikus és csillagász megjegyzéseit és ábráit. A két tudós akkor találkozott és levelezett egymással, amikor Newton az 1690-es években a Principia átdolgozását készítette.

Keith Moore, a Királyi Társaság tudósklub - amelynek egykor Newton is elnöke volt - vezető könyvtárosa  felidézte, hogy Gregory és Newton párbeszéde segített Newton elgondolásának finomításában. Bár Newton végül feladta a mű átdolgozását, 1713-ban egy új kiadást készített.

Az értékes tudományos dokumentumot a Christie's londoni aukcióján július 8-án bocsátják árvetésre.

MTI; kiemelt kép: Christie's

Ez is érdekelhet:

Megtalálták a legősibb háborús emléket

A Tal Banat mellett álló magas halmot, a Fehér emlékművet a Kr. e. 3. évezredben elhunyt háborús áldozatoknak emelhették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés