Szétnéztünk a Hampton by Hilton első magyarországi szállodájában, ami az alap szolgáltatásokon túl sok apró meglepetéssel várja a vendégeket.

Megnyílt a Hampton by Hilton első magyarországi szállodája a Hampton by Hilton Budapest City Centre. A 219 szobás szálloda jól rajtolt: ahogy a keddi bejáráson elmondták, máris mintegy 60 százalék körüli a foglaltság, ami elsősorban amerikai és nyugat-európai vendégeket jelent, ezen kívül a szomszédos országokból foglalnak itt szobát jellemzően.

Háromféle szobát kínál a hotel: a Queenben 150x200-as ágyak találhatóak, a Queen+Sofában egy heverő is fekszik az ágy mellett, míg a legnépszerűbb a 200x200-as ágyakat kínáló Super King. A szobákban előre odakészített víz, széf, hajszárító, vasaló várja a vendégeket, az utóbbi főleg az üzleti úton lévőknek lehet hasznos.

Szeretik a nagyképernyős tévét és a modern „Hampton dizjánt”, Budapest stilizált látványosságai jelennek meg a markáns keretekbe foglalt, játékosan elszórt képeken.

A Hampton koncepciójának megfelelően az árban benne van a reggeli, amit aztán akár le is lehet mozogni a fitneszteremben – a Hampton egyik védjegye ugyanis a helyben sütött gofri, amihez többféle lekvárt vagy Nutellát választhatunk, és csorgathatunk rá csokiszószt, fújhatunk tejszínhabot.

Bár a szálló elsősorban a vendégeké (akik még meetinget is szervezhetnek ide az erre fenntartott terembe), a lobby bár és a közösségi terek mindenki előtt nyitva állnak. Ez utóbbiak szintén a márka nemrég frissített dizájnját követik: élénk színek, a logóból származtatott formavilág vonják magukra a figyelmet, és

hamarosan modern művészeti alkotásokból lesz majd kiállítás: a kortárs darabokat a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria szakembereinek segítségével választják majd ki.

A wifit ma már ugyanolyan alapvetőnek vehetjük, mint a vizet, ellenben érdemes kiemelni az elektromos autó töltést, és azt a kevésbé látványos, mégis roppant előnyös kényelmi szolgáltatást, hogy elég csupán délben kicsekkolni.

Budapestből a képeken túl mást is megmutat a hotel: van fröccsbemutató, vagyis a külföldi vendégek megismerhetik a fröccsözés szokását, és ha nem is tanulják meg fejből, mi a különbség a házmester és a hosszúlépés között, azért megkapják az alapismereteket eme szép hagyományunkról. A vendégekkel való kapcsolat egyébként is kiemelten fontos: szemben sok más hotellel, ahol a személyzet inkább visszahúzódó, itt igyekeznek kapcsolatba lépni a vendégekkel, mindig szem előtt tartva a barátságos és figyelmes kiszolgálást.

De aki vendégként erre a hotelre szavaz, praktikusan is választ: a Bazilikától nagyon rövid sétára lévő szállodából akár gyalogszerrel felfedezhető a belváros, tíz percen belül van a Parlament és nemrég felújított Operaház is, na meg számtalan étterem.

A budapesti Hampton „a márka jellegzetes szolgáltatásait, és besorolásában a legtöbb kényelmet biztosító felszereltségét hozza el Magyarországra”, mondta Pauline Wilson, a Hilton EMEA Focused Service Operations alelnöke.

Nem kérdés, hogy a messziről érkező, biztos pontot kereső vendégeknek itt nincs miért izgulniuk, akár a felszereltséget, a kiszolgálást vagy a lokációt tekintjük. Sőt, mivel ez a Hampton is tagja a Hilton Honors hűségprogramnak (ami a Hilton 22 különböző szállodamárkáját foglalja magába), a közvetlenül foglaló tagok azonnali előnyökhöz jutnak, többek között a rugalmas fizetési lehetőséggel, és más, exkluzív tagsági kedvezményekkel.

Ez is érdekelhet:

Budapesten jár a Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó replikája

Széchenyi István kezdeményezésére építették az eredetit, a Balaton után idén már a Dunán jár a modernizált hajó.

Nem kell smink és punkfrizura a Lánchídnak

Világító oroszlánokkal, és már-már túl sok lehetőséggel tér vissza a Lánchíd díszkivilágítása, amit augusztusban testközelből, a hídon sétálva is megcsodálhatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés