A vállalkozások 98 százaléka kisvállalkozás, az EU-s pénzek döntő hányada pedig az rt.-khez megy.

EU-s definíció szerint évi kétmillió eurós árbevétel alatt kisvállalkozások vannak. Nálunk két százalék éri el a határt, az EU-s pályázatok közel 75 százalékát pedig az egyszázaléknyi rt.-k kapják.

"Egy egészséges gazdaságban a nagyvállalatok mellett fontos helye van a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is, ám Magyarországon az eloszlás nagyon messze van az ideális állapottól" – állítja Pertics Richárd, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. (NCT) vezérigazgatója.

Az elemzés szerint a mikrovállalkozások (ennek EU-s definíciója: kevesebb mint kétmillió eurós árbevétel) aránya méretgazdaságossági okok miatt versenyhátrányt jelenthet a világpiacon, továbbá a sokszoros adminisztrációs terhek lassítják az ügyintézést és nyomás alatt tartják a hatóságokat.

Magyarországon ma mintegy 600 ezer cég működik, míg a nyolcszor népesebb Németországban kevesebb mint hatszor ennyi. A felszámolás alá kerülő cégek aránya Németországban évente 0,74, Magyarországon 2,16 százalék, és a végrehajtás alá kerülő cégek száma is növekszik nálunk.

A cégformákat tekintve a vállalkozások több mint hetven százaléka kft., mivel ez a cégforma adja a legnagyobb felelősségi védettséget a tulajdonosoknak és a cégvezetőknek. A tapasztalat szerint a megszűnő cégek túlnyomó többsége tartozásokat hagy maga után, s az újonnan alapított vállalatok nyolcvan százaléka korábbi cégekhez kötődik. Az NCT közleménye szerint ezek együttesen egyértelműen a felelősséggel való visszaélés elterjedésére utalnak.

Az EU-s pályázatok közel 75 százaléka a cégek alig egy százalékát kitevő részvénytársaságokhoz fut be. Pertics Richárd szerint ennek nyilván technikai okai is vannak: sok esetben csak a részvénytársaságok tudnak a pályázati feltételeknek maradéktalanul megfelelni, az arány mégis az egyensúly felbomlására utal.

(Forrás: MTI, fotó: Wikimedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés