Ha segítesz a baglyoknak, ők is segítenek neked.

Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít, és mivel ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak, és fiókáikat is ezekkel etetik, biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat.

Egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak.

Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhely hiánya jelenti. A baglyok ugyanis nem építenek fészket, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra, nagy testű harkályok odúira, varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire, illetve egyes fajoknak nyitott padlásokra van szüksége.

Műfészkek és költőládák kihelyezésével segíthetjük a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését.

Az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A gyöngybagoly a templomok toronysüvegébe, padlásokra vagy lábazatra telepített költőládákkal; a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagy méretű mesterséges odúkkal segíthető.

A baglyoknak kirakott műfészkekbe, mesterséges odúkba mindig kell tenni száraz füvet, hullott lombot vagy faforgács fészekanyagot, amibe a tojó kialakítja a tojásoknak a fészekmélyedést.

(Forrás: Magyar Madártani Egyesület, MTI. A kép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Véget ért a nagy magyar erdeifülesbagoly-számlálás

Csaknem tizenkétezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon, akik körülbelül hárommillió rágcsálót pusztítanak el.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés