Több mint 60 év után került a helyére a Stonehenge egy darabja, melyet 1958-ban régészek emeltek ki az egyik gigászi kőoszlopból.

Senki sem tudta, hol volt az a több mint egy méter hosszú darab, melyet az egyik kő belsejéből fúrtak ki, míg az ásatás egyik résztvevője, a 90 éves Robert Phillips úgy nem döntött, hogy visszaadja. A hatalmas őskori kőépítményért felelős English Heritage hivatala azt reméli, hogy a megkerült minta segít megállapítani, honnan származtak a kövek.

1958-ban a régészek azon dolgoztak, hogy megakadályozzák egy három kőből álló építmény összedőlését: két oszlop tartott egy harmadikat, amely vízszintesen feküdt rajtuk.

Az egyik függőleges kőtömbön repedéseket találtak. Úgy döntöttek, megerősítik, ezért több helyen átfúrták és az üregekbe fémrudakat illesztettek. A javítás nyomait az ásatáskor talált homokkődarabokkal álcázták.

Robert Phillips magával vitte a fúrással kiemelt kődarabok egyikét. Eleinte a munkahelyén tartotta egy műanyagcsőben, majd miután nyugdíjba ment és Floridába költözött, amerikai otthona falára helyezte. A gigantikus kőtömbök megerősítéséhez egy gyémántvágó cég segítségét kérték, a férfi akkoriban náluk dolgozott, így került a régészeti ásatásra.

A Van Moppes vállalat munkatársai három darab egyméteres kőmintát emeltek ki a tömb belsejéből, Phillips pedig magával vitte az egyiket.

Kilencvenedik születésnapja előestéjén azonban úgy döntött, visszaadja a kőmintát. A régészek azt remélik, a minta elemzése segíthet meghatározni, honnan származhattak az építmény kövei. Noha a kődarabot tavaly májusban adta vissza a férfi, az örökségvédelmi hivatal csak most számolt be róla, mert előbb meg akartak bizonyosodni a minta valódiságáról. Továbbra is rejtély, hol lehet a másik két minta.

Ez is érdekelhet:

Hihetetlenül jó állapotban találtak rá a 2400 éves görög hajóroncsra

A világ legrégebbi, egyben maradt hajóroncsára a Fekete-tengerben bukkantak rá, 2000 méter mélyen.

(forrás: BBC, MTI, The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Európa északi gyöngye, melynek fűtetőin megcsillan a jég és tűz zenéje

2025 volt a harmadik legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés