A dolgozók hetven százaléka zombiként lézeng délután három és hat óra között. Tegyél arról, hogy ne legyél köztük!

A karácsonyi nagy zabálások előtt írtunk már a kajakómáról, pontosabban annak elkerüléséről, de ez a jelenség fennáll bármelyik hétköznapok is. Sőt, éppen az átlagos napokon bosszantó igazán, mert karácsonykor nemigen vannak elvárásaink sem magunkkal, sem másokkal szemben, ám a munkanapokon nem ártana, ha képesek lennénk produkálni valamit ebéd után is.

A Slack felmérése szerint a dolgozók hetven százalékát kiüti délután három és hat között a kaja.

Ennek részben az az oka, hogy a cirkadián ritmusod ezekben az órákban leesik, ami álmosságot okoz, és a túlevés csak ront a helyzeten. Hogyan előzheted meg tehát, hogy maga alá gyűrjön az emésztés gyötrelmes tevékenysége? Íme néhány módszer!

  • Tarts kisebb, akár ötperces szüneteket napközben!
  • Hallgass zenét, olyat, amivel fenn tudod tartani a figyelmedet, és jobb hangulatba hoz!
  • Tegyél félre rutinfeladatokat délutánra, amihez nem kell erősen gondolkodnod!
  • Pihenj le 30 percre – cserébe utána sokkal hatékonyabb lesz minden! De ezt tedd meg még 16 óra előtt, hogy ne billenjen fel az alvási ciklusod!
  • Egyél – energiaforrásnak is kitűnő – gyümölcsöt vagy magvakat ebéd után!
  • Segít, ha könnyebb ebédet eszel, kevés szénhidráttal, és ügyelsz a rendszeres vízfogyasztásra is.
  • Tegyél 15-30 perces sétát, hogy újrainduljon a keringésed!

(Nyitókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés