Keskenyek, magasak, a falaik meg néha szinte rádőlnek az utcára – de miért lettek ilyenek a hollandiai házak?

Aki járt már Hollandiában, biztosan rácsodálkozott már a városok jellegzetes klasszikus házaira: miért ilyen keskenyek és magasak? És miért dőlnek előre a falaik?

Mindkét kérdésre egyszerű a válasz, az elsőre az, hogy eredetileg a tulajdonosok a házak szélessége alapján fizettek adót, így értelemszerűen keskeny, cserébe magas házak épültek.

És miért néznek ki ferdének vagyis miért dől a homlokzatuk erősen az utca felé? Először azt gondoltuk, mert régiek, és a beemelt bútorok súlya idővel ezt eredményezi. Ám ez csak részben igaz.

Valóban minél öregebb egy ház, valószínűleg annál inkább kifelé dől a főhomlokzata, de van itt más is: a bútorok beemeléséhez eleve ilyenre tervezték őket.

A házak tetejénél lévő kampók segítségével húztak fel minden bútort az egyszerű székektől a komplett kanapékig, így könnyebb is volt, ezen kívül nem tört be az ablak, és a bútorok sem sérültek meg.

A végeredmény pedig kicsit olyan, mintha egész városnyi (sőt, sok városnyi) ferde torony lenne.

A holland házaknak ezen kívül a kapitalizmushoz is közük van, ebben a videóban plasztikusan elmondják, miért és hogyan:

(Fotók: Unsplash)

Hollandia amúgy is híres az innovatív vagy szokatlan épületeiről, érdemes megismerkednek ezekkel is:

Mintha legókockákból épült volna fel ez a holland város

Az egymásra pakolt házakra emlékeztető szálloda igazi látványosság lett.

Az ország, ahol váltogathatod a pörgést, a lazulást, meg amit akarsz

Hollandia olyan, mintha lenne benne egy nagy kapcsoló, amit szabadon állítgatva eldöntheted, mit csinálsz, és hogyan élsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés