Az Amszterdamon túli Hollandiával már foglalkoztunk egyszer, azóta viszont alaposabban is bejártuk a Hága–Rotterdam–Delft régiót, és azóta is egy emlékezetes élménycsomagot cipelünk magunkkal. Amszterdam külön kategória Hollandián belül, jóval sűrűbb, pörgősebb, töményebb, igazi világváros, annak minden nyűgével és szépségével együtt, de ettől még súlyos hiba volna alábecsülni az ország többi részét.

Mivel nekünk egy hosszú hétvége jutott, szállás pedig Hágában, erre a környékre összpontosítottunk. Hága mellett Delft és Rotterdam szerepelt a programban, látnivalók, múzeumok és persze lazulás a tengerparton. Mindez még tavaly augusztusban történt, de sebaj, mert most kezd újra aktuálissá válni:

meghökkentően forró volt a nyárnak azon része, négy napon át 36 fokos hőségben mentünk fel-alá, a hágai tengerpart úgy festett, mint a Copacabana.

Focizni azért nem lehet ott úgy, mint az eredeti riói fövenyen, mert tele van apró kagylótörmelékekkel, de minden másban tényleg nagyon hasonló. A széles tengerparti strand szélén büfésor (bennük hal, sör, a helyi édesség, a stroopwafel bárhol, mondjuk ottani mércével is drágán), aztán mögötte bicikliút, majd a rendes út, aztán a város első, tengert bámuló épületei.

Bizonyos szempontból nem is maga a tengerpart volt érdekes, hanem az, hogy a környéken sétálva az emberek kiültek a házak elé, járdákra, terekre, és ott lazultak, tényleg mint egy mediterrán országban. Vagy csak lakógyűlést tartottak a szabadban.

Ha lakógyűlés is volt, akkor nincs sok problémájuk, eléggé oldott hangulat telepedett mindenkire. Hága – a gyarmatosításnak, khm, köszönhetően – tele van egzotikus vendéglőkkel, és ezek annyira a hétköznapok részei, hogy semmi különös nincs bennük. Például egy suriname-i bisztróban tengeri herkentyűket árultak, és egy friss, ropogós tőkehalas melegszendvics megvolt egy ezresből, mármint átszámítva.

Hágán belül elég eltérő részek vannak, nyilván a negyed, ami követségeknek és nemzetközi intézményeknek ad otthont, pont olyan kihalt, mint bármi, ami követségeknek és nemzetközi intézményeknek ad otthont, de van egy sűrű óvárosa, benne a sétálóutcákkal, ahol a világ konyháival is találkozhatsz.

Meg persze rengeteg múzeum is van, ami Hollandiában a legritkább esetben jelent hagyományos múzeumi élményt, az épületek, az azokban lévő megoldások igyekeznek újítani, és sokszor nem is tipikus műtárgyakat állítanak ki.

Hágában megnéztük az Escher múzeumot, ez a legnagyobb gyűjtemény a mester munkáiról, és túl azon, hogy felbukkant több, számomra eddig ismeretlen kép, kiállították a fametszeteket és kőnyomatokat, amikkel dolgozott a mester. A flamand festészet néhány remekműve felbukkan a Mauritshuisban is, ahol az épület maga legalább olyan érdekes, mint a kiállítás.

Falikar a Mauritshuisban és Hága tengerpartja

Ígértem nem nem tipikus múzeumi tárgyakat is. Ez Hágában például a Madurodam, egy focipályányi területre zsúfolt Hollandia-esszencia, városokkal, szélmalmokkal, a Schiphol reptérrel, Erasmus híddal, mozgó-forgó-közlekedő eszközökkel. Furcsa ez az év minden napján nyitva lévő gigamakett, ahol minden egyes fűszál a helyén van, ahol közlekednek a vonatok, a házakat védő gátrendszer működését pedig te magad is kipróbálhatod.

Hága klassz, a diplomata negyed is inkább vicces, mint nyomasztó, de ott van a közelben Delft és Rotterdam is. Közlekedni kiválóan lehet, van egy Jolly Joker kártya (OV-chipkaart), amit feltöltesz pénzzel, és aztán utazhatsz villamoson, buszon, vonaton vele, csak időnként rá kell tölteni.

Hát így tényleg nem nehéz eljutni Delftbe, Vermeer városába, ahol rögtön a szombat reggeli nyüzsgő piacba botlottunk, sokféle sajttal, hallal. Hollandia ekkor még újdonság volt, úgyhogy csak sétáltunk a takaros utcácskákon.

Aztán jött Rotterdam, Hollandia legmodernebb városa, ami számomra a legnagyobb élmény volt. Világhírű építészirodák székelnek a városban (OMA, MVRDV), ami tele van extravagáns épületekkel. Mint az MVRDV-féle Depot: egy hely több mint 150 ezer műalkotás tárolására, restaurálásra, ám mindezt a nagyközönség számára nyitottan. Az épület formáját Pieter Bruegel Bábel tornya című képe ihlette: a festményen lévő épület fordítottját tervezte meg az építésziroda.

Egy hatalmas csésze forma felé közeledünk a vasútállomás felől, a tiszta üveg homlokzaton tükröződik a város, már ezért megérte, de belül aztán rafináltan elrendezett lépcsősorokon  vagy köztük a lifttel haladhatunk felfelé, miközben nézhetjük, hogyan dolgoznak restaurátorok, besétálhatunk a tárgyalókba (ha épp nincs meeting), sokkal nyíltabban megmutatják magukat a műalkotások, mint egy hagyományos múzeumban.

A legjobb példa a Lina Bo Bardi olasz-brazil építész ötlete, a „kristály állvány” nyomán született kiállítótér, ahol a festmények hátulját is látni – sőt, ha már, akkor mindjárt azt látni meg először.

Már ebből is kapunk információkat a kép anyagáról, a tulajdonosai listájáról, a készítés technikájáról. Néhány képnek a hátuljára is festettek, ha mondjuk egy oltár részlete volt. Restaurálások nyomai, múzeumok megjegyzései is láthatóak lehetnek, vagyis sokkal érdekesebb, mint elsőre gondolnánk. Szimbolikusan és szó szerint is sokkal jobban körüljárhatóak így a műtárgyak.

A Depottal szemben van a Het Nieuwe Instituut, egy kortárs művészeti intézet, amiről (ahogy hulla fáradtan kisétáltunk a Depot-ból) kiderült, hogy öt perc múlva ingyen megnézhető lesz. Kisebb vita után született a kompromisszumos döntés, hogy rendben, egy szintet nézzünk meg. Az a szint pedig a legfölső lett, óriási szerencsénkre: épp az MVRDV munkásságából volt kiállítás, három hosszú sorban álltak a makettek, három szervezőelv szerint (human, green, dream).

És a hatodik emeleti termet végigjárva végül elérkeztünk az üvegfalhoz, ahonnan ismét új szögből láthattuk a Depot-t, amit nem mellesleg éppen az MVRDV tervezett.

Innen már tényleg minden csak a ráadás volt, holott az Erasmus híd, a Da Rotterdam irodaház vagy a jellegzetes, a tenger fölé benyúló Unilever székház sem utolsó látvány.

Kiállításokat nézni tehát ezerféle élmény Hollandiában, amire a fiatal, mindössze 2016-ban megnyitott Voorlinden a másik példa. A Hága és Leiden közt lévő múzeum a rotterdami pörgés tökéletes ellentéte, egy óriási parkkal körülvett épület, ahol totális nyugalomba merülhetsz, mire egyáltalán kinyitna a kiállítás.

Merthogy roppant szakszerűen a kávézó fél órával korábban nyit, mint a múzeum, ezért elkerülhetetlenül sétál egyet az ember a parkban, és elszürcsölget a szabadban egy italt, mielőtt bemenne.

Azért odabent sem rossz: kortárs kiállítások váltják egymást, miközben maga az épület (tervező: Kraaijvanger Architects) is érdekes. A kiállítótereket állandó, de folyamatosan változó természetes fény világítja meg, nemcsak oldalról:

a tetőben ferdén elhelyezett hengerek futnak végig, a dőlésszöget úgy határozták meg, hogy közvetlen napfény sosem érje a képeket.

A borúsabb napokon ezt beépített indirekt LED-világítás egészíti ki, de az év túlnyomó részén természetes fényben járható be az épület. A három nagyobb, általános tér (állandó és ideiglenes kiállítások, installációk) mellett húsz galéria, egy-egy előadóterem, könyvtár, oktatási tér, restaurátor műterem és bolt is van a múzeumban. Számtalan érdekesség van még a könyvek megvilágításától kezdve az oktatási tér padlózatáig, a lényeg, hogy ez is rendkívül jól átgondolt, önálló térélményt kínáló épület.

Saját Hollandia mindenkinek

Szóval az Amszterdamon túli Hollandia tényleg olyan, mint kapcsoló, amit úgy állíthatsz, ahogy neked a legjobb. Mehet a pörgés Rotterdamban, ücsöröghetsz a legnagyobb nyugalomban valamelyik parkban vagy a tengerparton, megnézhetsz egy nap ezer helyet vagy csak egyet alaposan, és a különböző városrészeknek, területeknek mind megvan a maga ritmusa. Ezek többnyire önmagukban is élvezhetőek, de még jobb, hogy egy rövid utazással bármikor válthatsz olyanra, amilyenhez éppen kedved van.

Ez is érdekelhet: