A kelet-afrikai országnál jelenleg senki nem gondolja komolyabban az erdős területek növelését.

A mintegy 105 millió lakosú Etiópia lélekszáma gyorsan növekszik, az ország gazdasági növekedése is jelentős. Az ENSZ szerint azonban Etiópia továbbra is a világ elmaradott országai közé tartozik, amely érzékenyebb a klímaváltozásra.

A kelet-afrikai országnak olyan környezeti problémákkal kell szembenéznie , mint a talajerózió, erdőirtás, elsivatagosodás, ismétlődő aszályok, árvizek, valamint a víz- és levegőszennyezés.

Az etióp kormány komoly lépéseket tesz az ügy érdekében, ugyanis a Zöld örökség elnevezésű kezdeményezés keretében négy éven belül húszmilliárd fa ültetésével tervezi növelni az ország erdőterületeit – idén július végéig ötmilliárd palántát ültetnek el.

A 20. században Etiópia területének 35%-át borították erdők, ám a 2000-es évekre ez a terület alig 4%-ra zsugorodott.

A faültetések egyébként már tavaly elkezdődtek az ország minden régiójában – a közintézményeket és az iskolákat is bezárták emiatt –, az akkor kitűzött cél négymilliárd fa elültetése volt, amelyek 84%-a életben maradt és megerősödött.

Több mint 350 millió fát ültettek el Etiópiában tizenkét óra leforgása alatt

A példaértékű kezdeményezés idejére a közintézmények is bezártak, csak hogy a hivatalban dolgozók is besegíthessenek a faültetésbe.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Pixabay)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés