A Pornhub statisztikusai folyamatosan nyomon követik az adatokat, a nagy világesemények alkalmával pedig rendszeresen közzéteszik az érdekes változásokat. Ezúttal a téli olimpia hatásait vesézhetjük ki.

Azt már korábban megírtuk, hogy a Dél-Koreába érkező sportolók a várakozások szerint rengeteget szexelnek az olimpia alatt, ám a jelek szerint pornót is néznek. Persze nemcsak ők, hanem a helyszínen lévő szurkolók, és a világ más részein böngészők is kiveszik a részüket ebből a tevékenységből.

Az alábbi grafikából rögtön kiderül, hogy az olimpiához, valamint az eseménynek helyszínt adó Koreához kapcsolódó kifejezésekre sokkal többen keresnek rá mostanában, de az egyéb nemzetiségek is népszerűek, leginkább az oroszok és a kínaiak.

Az elmúlt napokban tehát rengetegen ütötték be a pornószájt keresőjébe a "Winter Olympics", "Sex Olympics" és ehhez hasonló kifejezéseket. És habár Dél-Koreában elég szigorúan korlátozzák a pornófogyasztást, Kangvon tartományban (ezen belül található Pjongcsang is) jócskán megnőtt a Pornhub látogatóinak száma. Lehet, hogy az ideérkező sportolók dobták meg ennyire az arányt? Érdekesség, hogy a megnyitón, február 9-én volt egy kis visszaesés, ám pár nappal később már megint csúcson voltak a számok.

Ami a demográfiai adatokat illeti, a legszembetűnőbb adat az lehet, hogy a pornóoldalra érkező nők aránya 25 százalékkal nőtt február 7-14. között. A legfiatalabbak (18-24 évesek) csoportjában egy kis visszaesés történt, míg a 25-54 évesek közt növekedés volt tapasztalható. A legdurvább viszont az, hogy a 65 felettiek nagyon beindultak a fiatal sportolóktól, a statisztika szerint körükben 80 százalékos volt a növekedés.

És hogy mégis mire keresnek rá legtöbbször a helyszínen tartózkodó sportolók és nézők? Máris megtudhatod:

Igen, jól látod. A legnépszerűbb keresés a "Threesome", tehát leginkább a hármas játszmára volna igény a téli olimpia helyszínén. Ma is tanultunk valamit.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Maria úgy vonz, mint egy mágnes

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés