Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy hatalmas mennyiségű hormon árasztja el a várandóság ideje alatt a nőket, akik ennek következtében drasztikus lelki és fizikai változásokon esnek át, azonban nem sok információval rendelkeztünk arról, hogy a terhesség milyen befolyással lehet az agyműködésükre. Ezidáig.

Az Universitat Autònoma de Barcelona és az Universiteit Leiden kutatói 25 először szülő nőt vontak be a tanulmányukba: a vizsgálat során felvételeket készítettek a nők agyáról, mielőtt állapotosak lettek, majd közvetlenül a szülés után, illetve két évvel később is. A kutatásban szereplő nők agyi felvételeit

  • 19, először apává váló férfiéval,
  • 17 gyermektelen férfiéval és
  • 20 gyermektelen nőével vetették össze.

A tudósok azt figyelték meg, hogy az először anyává vált nők agyának a szürkeállománya csökkent.

A csökkenés agy olyan területein következett be, amelyek a tudatelméleti feladatok végrehajtásáért feleltek

– a képesség, amely révén másokhoz érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk. A vizsgálat szerint az agyukban bekövetkezett szerkezeti változások a pubertáskori változásokhoz hasonlóak, és legalább két évig fennmaradnak.

Az agyban végbemenő változások felkészítik a nőket az anyaságra

Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak:

  • segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében,
  • éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben,
  • s szorosabb kötődést tesz lehetővé gyermekükhöz.

Egyszóval felkészíti őket az anyaságra.

A kutatás a nők agyának fehérállományában is lényeges változásokat talált. Az először apává váló férfiak agyának szürkeállománya partnerük állapotossága alatti és a szülés utáni agyi felvételek tanulsága szerint viszont nem változott. Így most már tudományos bizonyítékaink is vannak arra, hogy a női és a férfi agy teljesen másképp reagál a gyermekvárásra – azaz a férfi agy jóformán sehogy. (Így már aztán nem is olyan nagy csoda, amennyiben „debütáló apaként” – még ha nem is áll szándékunkban – olykor nagyon is benézünk alapvető dolgokat... Olyasmiket, amik mondjuk egy anyának tök természetesek. Ezúton is elnézést kérünk értük!)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés