Azt már megmutattuk korábban, hogy miképpen fest a világ legprofibb whiskyspohara. Az ízlések azonban különböznek, akadnak olyanok, akik a whisky helyett a sörre esküsznek, azon belül pedig legszívesebben IPA-t fogyasztanak. Örömmel jelezzük, hogy a számukra is készült egy fasza kis pohár.

Valószínűleg azt már senkinek sem kell elmagyarázni, hogy mégis mi fán terem az IPA, de ha mégsem lennél képbe a különböző sörökkel, akkor itt találsz némi útmutatót. A lényeg azonban annyi, hogy mindenképpen magas komlótartalmú, kissé kesernyés, testes italról van szó, ami igencsak népszerűvé vált az utóbbi években. Ahogy fogalmaztunk anno, a Soproni IPA-ja a kézműves söröknek is feladta a leckét.

De mit lehet tenni, ha valaki úgy igazán ki szeretne élvezni az IPA nyújtotta ízeket és aromákat? Például olyan poharat lehet választani, amit direkt ehhez terveztek. Az IPA Glass-t egy Erika Lagerbielke nevű dizájner készítette (elég stílszerű, hogy a nevében szerepel a "Lager" kifejezés), és leginkább arra szolgál, hogy az ital aromáját elvezesse az orrodhoz. Ha tehát legközelebb legurítasz egy IPA-t munka után, ezzel rendesen megadhatod a módját.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve