A bolygónk sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt gondoljuk.

A világ vezető kutatói több mint 150 korábbi tanulmány elemzése és összegzése után elkészítettek legújabb jelentésüket, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy

a világ nem képes felfogni a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét.

A tanulmányt készítő 17 szakember úgy véli, hogy a bolygó sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt a legtöbben – köztük kutatók is – gondolják:

„A bioszférát és minden életformáját – beleértve az embereket – érintő veszély mértéke valójában olyan nagy, hogy nagyon nehéz felfogni, akár még a jól informált szakembereknek is.”

A jelenleg helyzet alapján a világ nagyjából egymillió faja kihalhat a következő évtizedekben. A klímavészhelyzet hatásai pedig hiába sokkal evidensebbek, mint a biodiverzitás csökkenéséé, a társadalom mégsem képes visszafogni a károsanyag-kibocsátást.

Arra figyelmeztettek, hogy a klímaváltozással összefüggő tömeges elvándorlás, a járványok és a források miatti konfliktusok elkerülhetetlenekké válnak, hacsak nem születnek sürgősen intézkedések.

A szakértől szerint a probléma kezeléséhez messzire mutató változtatásokra van szükség a globális kapitalizmus, az oktatás és a nemek közötti egyenlőség terén:

„Úgy véljük, hogy amint az emberek megértik a probléma nagyságát és közelségét, nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal többet kell tennünk az olyan egyéni akcióknál, mint például a műanyaghasználat csökkentése, kevesebb hús fogyasztása vagy a kevesebb repülés. Nagy, szisztematikus változtatásokra van szükség, méghozzá gyorsan” – mondta Daniel Blumstein, a Los Angeles-i székhelyű Kaliforniai Egyetem kutatója.

Eközben...

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: )

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elena meghozná a kedvünk az élethez, ha nem lenne

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés