Az észak-koreai diktátor folytatja felmenői hagyományait, és dolgokat néz. Ehhez már Kim Ir Szen és Kim Dzsongil is értettek. Hiába, az alma nem esik messze a fájától.

A világ legfiatalabb államfője és egyben diktátora az elmúlt pár hónapban teljesen eltűnt, de december végén ismét megjelent a nyilvánosság előtt. Meglepetésre bejelentette, hogy szeretné javítani a két Korea közötti kapcsolatokat, ami lehet, hogy csak kamu, de jobb, mintha atomtámadással fenyegetnék a világot. Az interjú című film és a Sony-hack kapcsán elég sokat cikkezett az állítólag észak-koreai hackerekről a nemzetközi sajtó, úgyhogy most nagyon időszerűnek érzünk egy csodás képgalériát a jóllakott óvódásfejű Kimről.

A Koreai Központi Hírügynökség ezeket a képeket elméletileg decemberben tette közzé, de ettől még lehetséges, hogy sokkal régebben készültek. Észak-Korea esetében semmi sem biztos
Itt még csak nézi a repülőt Kim, de decemberben egy propagandafilm tanulsága szerint ő maga is vezetett egyet
Haltenyészetben járunk
"És ebben az utcában vannak a Sony irodái, tábornok elvtárs..."
Erről a képről A tanú című film jut eszembe, meg a békaemberes rész az ürgebőrrel
Teljesen életszerű az íróasztal a homokban
A kedves vezető itt már messzebbre néz

Folytatása következik.

(Fotó: AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés