Mediterrán ízekkel, canotto pizzával és különleges koncepcióval nyitott újra az egykori Pesti Disznó.

A pesti belváros nyüzsgő forgatagában, egy jól ismert helyen mutatkozik be a hazai gasztroszcéna izgalmas újdonsága, a Kismező. A Nagymező utcában debütáló étterem a Broadway vibráló hangulatát eleveníti fel, miközben

megosztásra tervezett, small plate-es fogásokkal, nápolyi pizzákkal és széles borsorral várja a vendégeket.

A Pesti Disznó étterem bezárását követően Besztercsényi András, Durgó Lajos és Pusztási Attila tulajdonosok, valamint Gerendai Károly mint befektető egy olyan új, mostani trendekhez igazodó koncepcióval nyitottak újra – immár Kismező néven –, amely reflektál a vigalmi negyedre és annak múltjára:

tökéletes helyszínt biztosít egy rövid megállóra, de akár hosszabb, laza, baráti időtöltésre is.

Ezt magunk is megtapasztaltuk a megnyitón, ahol a kiváló menüsor mellett valóban érzékelni lehetett a törekvéseket, a közeli, nagyobb asztaloknál remek hangulat alakult ki, miközben csipegettük a minőségi ételeket.

A Digó Pizzával közösen fejlesztették a canotto pizzák receptúráját

Az étlapot Fekete Norbert kreatív séf (Olimpia Étterem, Portum Étterem) álmodta meg. Az ételsor összeállításakor a small plate-ek kapták az egyik főszerepet, a különböző nemzetek konyhái egy-egy mediterrán csavarral mutatkoznak be: sárgabarack chutney-val tálalt mangalica rilette, szardellás grillezett cukkini saláta, lassan sült marhaoldalas céklával és mángolddal vagy a Harissa szósszal és padron paprikával tálalt garnéla.

A sharing-koncepció mellett a Kismező kemencéjében többek között lazacos, szarvasgomba-spianatás és saját fűszerezésű salsicciás (friss nápolyi kolbászos), újhullámos nápolyi pizzák is sülnek.

Feel good bar

A sokoldalú étlap mellett a csapat nagy figyelmet fordított az italkínálatra is, gondolva az estékre. A vendégek széles borválogatásból kóstolhatnak tételeket, akár poharazva is. A bartenderek is lehetőséget kaptak a kreativitásra, így az alkoholos, valamint mentes koktélok is remek kísérői lesznek egy-egy találkozónak, akár önmagukban fogyasztva.

A Kismezőben jó ízek, jó emberek és jó hangulat találkoznak – a „feel good bar” szlogen nem pusztán ígéret, hanem egyben az étterem csapatának őszinte víziója.

Új koncepció és friss design

Kismező a Nagymezőn – a név utal a környezetre, de a Kemény Mária művészettörténész által szerkesztett Kismező, Nagymező, Broadway kötetre is, amiben a VI. kerület várostörténetét ismerhetjük meg, 22 tanulmányon keresztül. A „pesti Broadway”, azaz a vigalmi negyed kialakulása ugyanis a századfordulón, majd a világháborúk évei alatt ezen a területen, a Bajcsy-Zsilinszky út, az Andrássy út és a Rákóczi út által határolt kerületrészeken történt. A Kismezőben ezt az eklektikus, urbanizált, nagyvilági, pezsgő világot szerették volna megidézni az arculatban is, mely a Socially ügynökség munkája.

Ez is érdekelhet:

Leopárdmintás nápolyi pizza illatozik a Bartók Béla úton

A fúziós megoldást választotta a Tasty, a végeredményért pedig érdemes ellátogatni a 11. kerületi kis pizzériába.

Ízorgia, magas minőség és menőségfaktor – Kipróbáltuk a Caza Pizzabárt

Nemcsak egy hamisítatlan nyugati parti pizza érkezett meg az V. kerületbe, hanem a „Californian Vibe” is.

(Fotó: Molnár Dániel / Socially)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában