A halálos betegséget már felszámolta az emberiség – de biológiai fegyverként még pusztíthat.

A fekete himlő halálos betegség, amelyet a variola vírus okoz. Az utolsó ismert fekete himlős esetet 1977 októberében diagnosztizálták Szomáliában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1980-ban bejelentette, hogy világszerte sikeresen felszámolták a magas mortalitású, erősen ragályos megbetegedést, amely évezredeken át pusztította az emberiséget – már egyiptomi múmiákban is kimutatták.

A WHO két helyszínt jelölt ki, ahol kutatási célokból tárolhatnak variola vírust, az egyik az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) atlantai létesítménye, a másik egy oroszországi kutatóközpont. Az amerikai kutatások célja vakcinák, gyógyszerek és diagnosztikai tesztek kifejlesztése: fel akarnak készülni arra az esetre, ha valaki bioterrorizmusra használná fel a variola vírust.

Találtak már elfeledett fiolákat

2014-ben egy kutató a marylandi Bethesda kutatóintézetének egyik raktárszobáját takarította, amikor hat, fekete himlő vírusait tartalmazó üvegcsére bukkant, amelyek több évtizedig hányódhattak egy kartondobozban. Ez volt az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy ismeretlen eredetű fekete himlőre bukkantak.

És most megint: egy vakcinakutató laboratórium dolgozója Pennsylvaniában fekete himlő feliratú fiolákra bukkant egy fagyasztóban takarítás közben. A CDC szóvivője, Belsie González elmondta, hogy a központ és partnerei, valamint a bűnüldözési szervek nyomozást indítottak az ügyben.

Valószínűsíthetően a fekete himlő halálos vírusa van a fiolákban, de tartalma érintetlennek tűnik, és az üvegcséket felfedező laboratóriumi dolgozó kesztyűt és maszkot viselt.

„Semmi sem utal arra, hogy bárki is érintkezett volna a fiolák tartalmával” – mondta a szóvivő. A járványügyi központ nem árulta el, hogy Pennsylvania államban pontosan hol, melyik város laboratóriumában találták meg a fiolákat.

A bioterrorizmus veszélyei

Bill Gates, a Microsoft alapítója novemberben Londonban, Jeremy Hunt brit konzervatív politikussal tartott pódiumbeszélgetésén éppen a bioterrorizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet. Szerinte a WHO-nak létre kellene hoznia egy, a világjárványokkal foglalkozó új munkacsoportot, a kormányoknak pedig milliárdokat kellene költeniük kutatás-fejlesztésre és helyzetgyakorlatokra, ha felkészülten akarják fogadni a jövőbeli világjárványokat és az esetleges bioterrorizmust.

„Mi van akkor, ha egy bioterrorista, mondjuk, elszabadítja a fekete himlő vírusát tíz repülőtéren? Hogy válaszolna erre a világ?” – kérdezte Gates a pódiumbeszélgetésen.

Ez is érdekelhet:

Ismeretlen vírusokat nyertek ki egy 15 ezer éves gleccser magjából

Összesen 4 vírust sikerült azonosítani, 28-ról viszont fogalmuk sincs a kutatóknak, hogy mik lehetnek.

(Forrás: Sky News, MTI. Címlapkép: J.N. Eskra/Wikimedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Reneszánsz nő a nap csaja

Tévhitek a péniszedről

További cikkeink a témában
Titkos helyek, amiket csak a hajósok ismernek Horvátországban
Hirdetés