Talán nem is sejted, mekkora környezti károkat tud okozni a dohányipar.

A világ 1,3 milliárd dohányosa a becslések szerint évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg, így a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő hulladékok a bolygón

– közölte a Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember által 2018-ban alapított STOP dohányzásellenes szervezet, amely külön hangsúlyozta, hogy

még ez a hatalmas mennyiség is csak egy része annak a környezeti kárnak, amelyet a dohányipar okoz, hiszen a dohány nemcsak hogy kivágott erdők helyén nő, de a termékek előállítása tönkreteszi a talajt, szennyezi a levegőt, a földet és a vizet is.

A szervezet szerint évente fák milliárdjait vágják ki annak érdekében, hogy cigaretta készülhessen és a dohányipar felel a globális fakitermelés 5%-áért.

A STOP szerint a cigarettacsikkek adják az óceánokból összegyűjtött hulladék 20%-át – a csikkekből kimosódó kémiai anyagok elég mérgezőek ahhoz, hogy megöljék az ezeknek 96 órán át kitett édesvízi és tengeri halak 50%-át.

A kár vélhetően egyre nagyobb lesz, ahogy az elektromos cigaretták népszerűbbé válnak

Az elektromos eszközök hulladéka ugyanis jóval komolyabb környezeti veszélyt jelent, mint a cigaretta, mivel fémeket, áramköröket, egyszer használatos műanyagpatronokat, akkumulátorokat és a folyadékokban mérgező kémiai anyagokat tartalmaznak.

Amellett, hogy károsítja a környezetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a dohányzás évente nagyjából 8 millió embert öl meg világszerte, és jelentős egészségügyi költségeket generál.

Eközben...

Kitalálták, hogyan lehetne növelni a csapadék mennyiségét a globális felmelegedés kellős közepén

Ugyanakkor a kutatók nem tudják egyértelműen megmagyarázni az eredményeiket.

Pokoli a hőség az északi sarkkör közelében (is), 34 Celsius-fokot mértek

Ez talán nem lep meg, de nem megszokott, hogy ennyire északon is tomboljon a hőség.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában