Rengeteg fiatalnak kell szembesülnie azzal, hogy az élet bizony drága dolog.

A ClearScore nevű cég végzett egy érdekes felmérést, amiből egyértelműen kiderült, hogy hány esztendős korodban számíthatsz a legtöbb kiadásra. Ez a financiálisan megterhelő kor pedig nem máskor jön el, mint

31 évesen.

Persze nyilván ez csak egy átlag, mindenkinek másképp alakul az élete, ám tájékozódási pontként fogadjuk el ezt a 31-et. És hogy mégis miért pont ekkortájt költik a legtöbbet az emberek? Természetesen azért, mert 30 évesen már kénytelen az ember egyre több felelősséget vállalni, ez pedig nem olcsó mulatság. A kutatás szerint egy tipikus 31 évesnek nagyjából 15 millió forintnyi megtakarítással kellene bírnia ahhoz, hogy önerőből fedezni tudja a házasságkötéssel és gyermekvállalással járó kiadásokat.

Az egyik legnagyobb kiadást maga az esküvő és a nászút jelenti, majd természetesen a lakásvásárlás és a gyermekvállalás. Ezek önmagukban is óriási költséggel járnak, ha pedig viszonylag rövid időn belül következnek egymás után, érthető módon alaposan megterhelik az ember pénztárcáját. Ennek tükrében nem csoda, hogy a 25-34 évesek 33 százaléka még mindig rászorul a szülők anyagi támogatására, 20 százalékuk pedig kénytelen hitelt felvenni a kiadások miatt.

A nagy mérföldkövek az életben gyakran közel állnak egymáshoz, így nem lepődtünk meg rajta, hogy mennyit költenek az emberek a legdrágább évük során

- árulta el Justin Basini, a ClearScore igazgatója.

És valóban, az életünk meghatározó eseményei hajlamosak gyors ütemben követni egymást, a 30-as éveik eleje pedig jó eséllyel nagy kiadásokkal járhat, szóval kezdj el spórolni, ha még előtted van ez az időszak, illetve örülj, ha már sikeresen abszolváltad.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve