Ha eddig is abból éltél, hogy milliomosokhoz nőttél hozzá ágyéktájékon, akkor most vigyoroghatsz, ugyanis éppen most jössz divatba.

Amióta világ a világ, mindig voltak olyanok, akik ahelyett, hogy a saját személyes értékeik kimunkálásának nehéz útját választották volna, inkább ráakaszkodtak egy olyan emberre, aki ezt már sikerrel abszolválta. Elvégre nem mindenki szeret vizsgákra készülni, gyakornokként tűrni a tapasztaltabb munkatársak csicskáztatását, keményen dolgozni az egzisztenciáért vagy a szerelemért (az meg mi az?), hiszen sokkal egyszerűbb felkutatni egy őszülő halántékú tehetős palimadarat és rágyógyulni a pöcsére.

Ezzel csak egy baj volt régebben: az ilyen arcokat hamar lekurvázták vagy legigolózták. A háta mögött összesúgtak, oda-odaszurkáltak neki, ha megjelent valahol, egyszóval mindenki tudta róluk, mi a szitu, és az ehhez mért tiszteletet sugározták feléjük.

Van egy örömhírem azok számára, akiket eddig csak az tartott vissza attól, hogy igazi haszonlesőként vessék bele magukat egy érdekkapcsolatba, hogy maradt még bennük némi önérzet. A jó hír az, hogy egy rakás internetes oldal munkálkodik azért, hogy végre szalonképessé tegye az életvitelszerű luxuskurválkodást.

Ha jobban belegondolok, már egy ideje nálunk is gőzerővel folyik a megélhetési aranyásás ilyetén formájának rehabilitációja. Ha nagyon törném a fejem, biztos tudnék olyan közismert csajt mondani, aki egy nála kilencven évvel idősebb kőgazdag valakivel állt össze – természetesen színtiszta szívszerelemből –, és aki annak ellenére, hogy mindenki tudja, mivel fizet a kényelmes életért, teljes joggal nevezheti rajongóinak az Instagramját követő ezreket.

Példának pont jó lesz: az ex-paymate, Anna Nicole Smith és férje, a nála 63 évvel idősebb milliárdos olajbáró, J. Howard Marshall (Szerelmesek, nyilván)

Szóval simán lehet, hogy az Instagram, a valóságsók, a trashcelebek meg a prémiumfesztiválok korában egyszerűen már nem illik leribancozni a gold diggereket, hiszen ők lettek korunk önmegvalósító hősei.

Az internetes társkeresők világába is besüvöltött a változás szele. Külföldön már egy ideje népszerűek a Sugar Daddy- és Sugar Mommy-keresők, ahol a kényelmesebb életért sokmindenre hajlandó fiatal csajok és pasik kereshetnek adakozó kedvű mecénásokat maguknak, de sajnos nálunk egészen mostanáig kellett várni a nagy fordulatra.

Ha frusztrált, dolgozni nem akaró, de jobb életre vágyó jónő/jópasi vagy, akkor most ugorhatsz egy nagyot, ugyanis a Puncs.hu nevű szájt segítő jobbot nyújt feléd. Ez lesz a kezdőoldalad, ha szeretnéd, hogy végre lekerüljön a skarlát betű a hozzád hasonló főállású haszonlesők homlokáról.

Na de mégis, hogyan fogjunk bele? – gondolhatta a Puncs.hu ötletgazdája, és jött a remek ötlet, az év PR-fogása: helyettesítsük be a kitartott szót egy sokkal lágyabb kifejezéssel! Aranyásó ribi helyett legyen mondjuk az illető...

Sugar Baby!

Ez már önmagában csak ahhoz a zseniális fogáshoz mérhető, mint amikor a kétezres évek elején a kereskedelmi tévékben elkezdték a pornószínésznőket művésznőként emlegetni, de itt nem álltak meg az oldal kreatív zsenijei, hanem költöttek egy olyan bemutatkozó szöveget, hogy azt elolvasva simán elszégyelli magát mindenki, aki olyan badarságokkal baszarintotta el eddig a drága idejét, mint becsületes munka vagy szerelemből történő házasságkötés.

Két random hülye (értsd: egyik sem milliomos)

(A keretes szövegek idézetek lesznek a legnagyobb magyar Sugar Daddy-kereső oldal, azaz a Puncs.hu nyitóoldali bemutatkozásából.)

A Puncs.hu kaput nyit arra a világra, amire mindannyian vágyunk. Ki ne szeretne kellemes társasággal utazgatni, kikapcsolódni, kiállításokra, megnyitókra, gyertyafényes vacsorára járni, vitorláson kortyolni a kedvenc koktélját vagy éppen egy eldugott, ám de gyönyörű szállodában kipihenni a mindennapok fáradalmait?

Na ez az! A helyes válasz: mindenki! De tényleg! Hiszen erről szól minden, amint beteszed a lábad a Facebookra vagy az Instagramra, és ezt a mecénáskereső oldalak példás éleslátással ismerték fel. Ma már az élmény a legfizetőképesebb valuta, és ők pontosan ezt árulják. Ha aranyláncot kapsz azért, mert megpörgetted a szádban azt az öregedő és/vagy bűnronda milliomost, kurva vagy, ha gyertyafényes vacsit, akkor Sugar Baby, ami – az előbbivel ellentétben – rohadtul menő.

Hidd el, neked ez jár: vacsik, utazások, szállodai lazulás, tengi-lengi itt-ott, szelfikézés főállású híresemberekkel. Ha mákod van, beeshet egy Blikk második oldal, ahol talán még egy kép is lesz rólad, amint a híres Sugar Daddy mellett állva villantasz bimbóig érő dekoltázst, hátha kedvet kap hozzád a következő kuncsaft.

Most már tudod, miért vigyorog a kislány

Ez az oldal a boldogságról szól, amit keresünk. A boldogságot pedig olykor a szürke hétköznapok során nem találjuk, nem is találhatjuk meg.

Ezek a társkeresők egy szexuálisan frusztrált középkorú milliomos lendületével kenik az arcodba az igazságot: a pénz egyenlő a boldogsággal, főleg, ha az anyagi jólétet nem te teremtetted elő, hanem csak úgy a segged alá pakolták. Az igazi bravúr – amiért simán kijár egy kövér bónusz a PR-divíziónak –, hogy ezek úgy tesznek, mintha a többi párkereső oldal eddig csak a sötétben tapogatózott volna.

Mégis, ki a fenének van szüksége arra, hogy két ember céljai egyezzenek, hogy – Urambocsá', szerelemmel – szeressék, tiszteljék egymást, ha az egész baromságot le lehet tudni drága vacsorákkal és exkluzív szállodákkal?

És a legjobb rész még csak most jön:

Kikhez szólunk? A szépségükkel és intelligenciájukkal tisztában lévő fiatal lányokhoz és fiúkhoz ugyanúgy, mint az elfoglalt, tehetős úriemberekhez, vagy hölgyekhez, akik megosztanák életük egy szeletét a másikkal, akit kölcsönösen boldoggá tudnak tenni. Ez az oldal nem a szexualitásról, hanem emberi párkapcsolatokról szól, ami a kölcsönös boldogsághoz vezető legfontosabb út.

Én személy szerint nem lennék a helyében annak az iparba frissiben belecsapott Sugar Babynek, aki tényleg elhiszi, hogy ez nem a szexualitásról szól. Szegényke legkésőbb akkor fog hatalmasat koppanni, amikor a cukrosbácsi egy nagyon drága wellness-hétvége szombat estéjén ledobja magáról a fürdőköpenyt, és friss szerzeményét – azaz őt – gyengéden belecsavarja a mellszőrébe.

„Persze, nem a szexualitásról szól, meg az intelligenciádat is tökre értékelem, Baby, de most már leszel szíves lenyelni annak a vacsinak az árát, amiért az előbb otthagytam négy húszast az asztalon. Csak úgy a kölcsönös boldogság jegyében, okéka?”

És akkor most tisztázzuk a definíciókat is, ha már!

Mit jelent a sugar párkapcsolat? Vonzó nő vagy férfi (Sugar Boy), aki a boldogságot, a gondtalan életet keresi. Értékeli a figyelmességet, az ajándékokat. Ezért cserébe pedig igyekszik boldoggá tenni társát, akivel rendezvényekre jár, közös programokat szervez és viszonozza a Sugar Daddy (vagy Sugar Mommy) figyelmességét.

Na mégis, egy vonzó nő vagy férfi hogy a brébe kereshetné a boldogságot és a gondtalan életet, ha nem így? De tényleg, az intelligenciához a sugar-filozófia szerint az is hozzátartozik, hogy felismerd, úgy is szert tehetsz különböző javakra, hogy tehetős embereknek nyalod a seggét, sőt, igazából csak így érdemes a gyarapodás útjára lépni.

Ez a „rendezvényekre jár, közös programokat szervez” pedig különösen okos alternatívája a „lenyeli, engedi hátulról” szóösszetételeknek. Kevésbé explicit, mégis, mindenki tudja, miről van szó. Ügyes.

Dédszüleink korában a párkapcsolat egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a kérőnek megfelelő anyagi háttere, biztos megélhetése legyen. A "megfelelő" nyilván mindenkinek mást jelentett anno, és mást jelent ma Magyarországon. A gazdagság relatív, és természetesen nem az egyetlen, és nem is a legfontosabb fokmérője egy sikeres párkapcsolatnak. Mégis a vagyon ősidők óta fontos eleme a párkapcsolatoknak, csak ezt sokan nem vállalják fel ilyen nyíltan.

Hoppácska, itt van egy iciripiciri kis csúsztatás, ugyanis hiába az erőltetett párhuzam a dédszüleink korában jellemző családszervezéssel, akkoriban ez bizony nem (csak) azt jelentette, hogy pénzéhes érdekemberek vetették magukat vastag tárcák után, hanem elsősorban azt, hogy azonos státuszú, rangú és vagyonú emberek léptek egymással házasságra, ami egyébként még ma is élő (és valahol érthető) jelenség.

Az is nagyon szép próbálkozás, amikor az utolsó mondat kvázi arra céloz, hogy a nagy átlag képmutató hipokrita, mintha az aranyásó-életmód kedvezményezettjei lennének a legőszintébb tagjai ennek a velejéig rohadt, hazug társadalomnak.

Ha egyszer majd feláll az egyik ilyen megélhetési barátnő és kijelenti, hogy „emberek, én eddig tényleg csak azért pörögtem ezzel a díszmajommal, mert vastagabb a pénztárcája, mint a legutóbbi bukott vizsgám kidolgozott tételsora”, akkor majd esetleg elgondolkodom rajta, hogy helytálló-e a megállapítás.

"181 millió dollárt nyert a lottón és két nappal később rátalált a szerelem!"

A Puncs.hu valójában dédszüleink értékrendjét ülteti át a modern online világba. A Puncs.hu működtetői minden olyan adatlapot eltávolítanak, ami a sugar életformával ellentétes értékelveket vallanak.

Mondjuk együtt hangosan, határozottan: sugar életforma! A moderátor itt arra kér, ha felvállalod, hogy adatlapot csinálsz magadnak a szájton, akkor leszel szíves te is kapcsolatot keresőnek hazudni magad, ugyanis ezek az oldalak erre a hatalmas kamura építették fel magukat.

Ha nem leplezed elég ügyesen, hogy csak a pénz és a kényelmes élet érdekel, akkor el lehet takarodni! Mantrázd csak magadban: kapcsolatot keresel, meg kölcsönös „boldoggátevést”, meg „életszelet-megosztást”! Nem lesz egyszerű belehazudnod magad ezeknek a keresőknek a kontextusába, de ha intelligens vagy (márpedig egy Sugar Baby legyen az!), akkor menni fog.

Azért nincs teljesen veszve minden, hiszen a végére a Puncs.hu megenged magának egy kis őszinteséget, amikor keresztülvágva az addig felépített bullshit-rakáson néhány mintakérdéssel konkretizálja a hozzá hasonló oldalak célcsoportját:

Drága az albérlet, utálod a kolit? A diákmunka nem fizet eleget? Mire elég az ösztöndíj? A diákkedvezményeket lesed mindenhol? Túl sok a tandíj?

vagy

Fiatal egyetemista lányokat keresel? Fiatal szeretőt keresel, akit támogathatsz?

Ez pedig így már majdnem elmehetne a Rosszlányok.hu reklámszövegének, bár ott ez a fajta mímelt kifinomultság egy kicsit talán kirína az oldal alapvetően prosztó stílusából.

Ha kívülről nézzük, a Sugar Daddy-keresők meglehetősen nagyot vállalnak: újra akarnak csomagolni valamit, amit egy erkölcsös ember zsigerből elutasít. Attól, hogy fals ideológiát kanyarintunk köré, a hivatásos kitartott még nem lesz javíthatatlan romantikus. Belülről nézve viszont már nem annyira rossz a helyzet, hiszen azok, akik eddig is úgy választottak párt, hogy először csekkolták a kiszemelt pénztárcáját, ezután egy picivel könnyebben találhatnak rá az újabb fejőstehénre.

Ezek a társkeresők tehát kétségkívül egy valós igényt igyekeznek kielégíteni, csak közben még azt is meg akarják magyarázni, hogy ez teljesen rendben van így. Csak szólok, hogy egy ideje már dübörög az emancipáció, így

arról értekezni, hogy csak egy olyan párkapcsolat által lehet kiszakadni a szürke hétköznapokból, melyet kizárólag az egyik fél anyagi felsőbbrendűsége és a másik fél pénzsóvársága tart össze, kicsit sem huszonegyedik századi értékvallás.

Rendesen meg is ütköztem, amikor itt-ott szembejöttek velem a Puncs.hu plakátjai a seggükbe dugdosott bankókért igen hálás csajokkal a főszerepben.

Gyerekek, hagyjuk már meg ezt az elkeserítő jelenséget az undergroundnak, és ne akarjuk elhitetni a normális emberekkel, hogy a főállású haszonlesőből lett korunk legnagyobb romantikus hőse!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés