Házicica méretű erszényes állatka a kurtafarkú kenguru, másnéven quokka. Egyedül Ausztrália egy apró területén őshonos, ezen kívül pedig azt kell tudnod róla, hogy már-már igazságtalanul aranyos, mert genetikailag mosolyra áll a szája. Csodáld meg te is a legcukibb erszényessel készült szelfiket és garantáljuk, hogy utána még jópár percig idiótán fogsz vigyorogni, miközben csak odaszóló jegyet keresel Perth-be.

Először csak a képeken olvadoztunk, de aztán utánakutattunk picit: a quokka kengurufaj nemének egyetlen képviselője. Nagyon sokan voltak régebben Ausztráliában, de mára megcsappant az állományuk és leginkább Perth környékén és Nyugat-Ausztrália vidékein mutatkoznak, főleg mocsarasabb vidékeken. Kábé fél méter magasak és olyan három-négy kilót nyomnak ezek a gyapjasszőrű, kerekfülű cukiságok. Sajnos csak olyan öt évig élnek, utódjaikat pedig az erszényükben hordják (ezt a gondolatot már nem bírja a cukisághiganymérőnk, hogy ennek az állatkának a még kisebb példánya egy erszényből integet ki). Na de jöjjenek a fotók: ha eddig rossz napod volt, akkor ezek a képek biztosan elérzékenyült mosolyra húzzák a szád.

(Képek: 9gag, Forrás: Wikipédia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.